A kreativitás, a kitartás és a közösségi szellem magával ragadó felfedezésében az ÓMI Zenés Színház a művészi kifejezés egyik jelzőfényévé vált Ózdon. A 18 éves színházi társulat a szerény kezdetektől az ünnepelt előadásokig tartó fejlődése Béri László víziójának és elhivatottságának bizonyítéka. Interjú.
Hogyan alakult meg az ÓMI Zenés Színház, mi inspirálta a társulat létrehozását?
Béri László: A megalakulás előtt volt egy átmeneti folyamat. Egy ózdi szakképző iskolában tanítok, ahol nagyjából húsz évvel ezelőtt meghirdettünk egy irodalmi szakkört. Gyorsan összeállt egy tehetséges csapat. Elkezdtük a munkát, felmértük a lehetőségeinket, a korlátainkat, és gyorsan sikerült kiválasztani, hogy mit is szeretnénk csinálni. Mivel nagyon jól énekeltek a fiatalok, elkezdtünk musicalrészleteket próbálni, melyek annyira jól sikerültek, hogy más iskolákban, településeken is előadtuk. Az ÓMI zenés színház kialakulására nagy hatással volt egy ünnepi rendezvényre való felkérés. 2002-ben a város vezetése a mi iskolánkat jelölte ki a március 15-i ünnepség bemutatására. Csináltunk egy akkor még újszerű összeállítást, táncokkal, dalokkal, versekkel.
Azóta is, 22 éve a színházunk csinálja a nagyobb városi ünnepségeket.
2004-ben csatlakozott a „szakkörhöz” több középiskolás tanuló és pedagógus, így 2006-ban már egy városi összetételű társaság alapította meg az ÓMI Zenés Színházat. Hozzá kell tennem, hogy ebben a megalakulásban nagyon nagy szerepet vállalt az akkori színáz vezetése és a városi önkormányzat. Innen datálódik a társulatunk megalakulása. Inspiráló volt vezetni egy ilyen tehetséges csapatot, jó érzés volt fogadni a gratulációkat. A legfőbb vágyam volt, hogy egyszer egy színvonalas zenés műsort rendezzek a színpadon. Bátran mondhatom, hogy az ÓMI Zenés Színház megalakulása óta nagy hatással bír az ózdi kultúrára.
Említette, hogy tanár és még mindig tanít. Hogyan egyeztette, illetve tudja még mindig összeegyeztetni a munkáját tanárként a színház vezetői és rendezői szerepével?
Ez a két tevékenység szerintem hasonló. Mindkét munkát szeretem, már az életem részévé vált.
Délelőtt tanítás, délután meg hétvégén próbák és előadások. Az embernek ilyenkor az ereje megkétszereződik, és ha még a sikerek is jönnek, akkor jól érzem magam.
Milyen kihívásokkal kellett szembenéznie ebben az amatőr színházi szcénában, ezek hogyan befolyásolták a színház vezetése iránti hozzáállását?
Gyakorlatilag a kezdetektől „szerencsénk” volt: a város anyagi és szervezési támogatásával sikerült megalakítani ezt a színházat. Kaptuk az elismeréseket, a lehetőségeket, az anyagi segítségeket, a nézői tárgyi felajánlásokat. Nekünk csak műsorokat, jó műsorokat kellett, kell csinálni.
Persze nagy feladat volt a fiatalokat megtartani, a társulatot építeni. Azonban a összetartozás, a barátságok kialakulása, a felelősségtudat és a siker nagy szerepet játszott, hogy amatőr társulatként még most is működünk.
A társulat létrejötte óta rengeteg helyre hívták önöket az év minden időszakában. Egész estés darabokat is vittek már színpadra. Melyik volt eddig ezek közül a legnagyobb projekt?
Mindegyik nehéz volt. Színpadra vinni egy darabot mindig egy összetett feladat és nehéz. A gálaműsorokkal sokkal könnyebb a munka, viszont igazi színházat csinálni annál összetettebb. A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról volt az első egész estés darabunk, most legutoljára pedig Szabó Magdának az Abigél című regényének a musical változatát vittük színpadra. Összesen eddig 10 darabot játszottunk.
Mivel az Abigélben 43 szereplő volt, ezt mondanám a legnehezebb projektnek eddig.
Mi vette rá önt arra, hogy amatőr színházként egy ilyen nagy volumenű darabot válasszon, mint az Abigél?
Sokáig nem csináltunk előadást a Covid és az energiaválság miatt. Bezárták a színházakat, a kultúrházakat, nem tudtunk hol próbálni. Évekkel ezelőtt már gondolkoztam az Abigélben, de akkor még a személyi feltételek nem voltak adottak. Utolsó színpadi megjelenésünk a Portugál című előadás volt, ami teljesen prózai. Kíváncsi voltam, hogyan tudunk eljátszani egy olyan darabot, amiben nincs ének, csak kőkemény színészet. Nem arattunk túl nagy sikert vele, pedig jó volt a játék, mégis kevesebben érdeklődtek iránta. A nézőink azt szeretik, ha énekelünk, így hát mikor a személyi feltételek megengedték, belekezdtünk az Abigél musicalváltozatába. A könyv jó, tanulságos, szerethető. A dalok pedig szenzációsak. Bíztam a csapatban. Nem kellett csalódni, szuper volt mindenki.
Az eddigi két előadás teltházas volt – számított-e ekkora sikerre? Tervezik más városban előadni a darabot?
A nézők két nap alatt megvettek a két előadásra közel 1400 jegyet. Őszintén megmondom, ilyen nagy érdeklődésre és sikerre nem számítottam. Az előadások után azonnal közöltem a következő Abigél előadás új dátumát. Természetesen, ha lesz érdeklődő máshova is elvisszük a darabot.
Említette, hogy főleg zenés darabokat fognak innentől választani. Ezeket hogyan választja ki, milyen szempontokat vesz figyelembe?
A legfontosabb, hogy meglegyen a személyi feltétel. Zenés darab legyen, szórakoztató, jól játszható. Jobban kinyíltak a lehetőségeink, mivel több nívós színházból is vannak színészek, akik szívesen jönnek hozzánk vendégművészként szerepelni. Persze továbbra is a legfontosabb szempont a helyi színészek részvétele.
Az ÓMI Zenés Színház 18 éve működik. Milyen egész estés darabokat vittek eddig színpadra, ezek közül személyesen melyik volt a legemlékezetesebb?
Rengeteg gálaműsort csináltunk. Ezekre neves színész énekeseket is hívtunk. Azután később már nem kellett hívni senkit, mert nem volt rájuk szükség. Ezután jöttek az egész estés darabok. Képzelt riport, az Anconai szerelmesek, A padlás, az Egy csók és más semmi, majd a Mágnás Miska. Ezután következett a Hair, a Portugál, és most legutoljára, de nem utolsó sorban az Abigél. Illetve volt egy saját készítésű darabunk a Nemzetiszín pántlikák is.
A Miskolci Nemzeti Színházból vagy a Budapesti Operettszínházból is járnak vissza az ÓMI-ba színészek, viszont a társulat többi tagjának nem ez a fő foglalkozása, ezt teljesen amatőr szinten űzik. Ez kétségtelenül magában foglalja egy sokszínű csapat együttműködését. Beszélne a csapatmunka fontosságáról, arról, hogy hogyan járul hozzá ez egy produkció sikeréhez?
Ennek a csoportnak az erőssége a csapatmunka. Egy kis család vagyunk, ahol mindenki segíti a másikat. Természetesen, mint mindenhol, vannak súrlódások, problémák, de amikor teljesíteni kell, akkor mindig összeszedi magát mindenki, és kihozzák magukból a legjobbat. Persze a hivatásosok másképpen élik meg ezt a színjátszást, mert nekik ez a szakmájuk. Amíg egy amatőr egy hónap alatt tanulja meg a szövegkönyvet, addig a profi pár nap alatt. De a tehetség az amatőrökben is ott van. Ki kell hozni belőlük. Amikor egy profi szerepel velünk, a tagjaink rengeteget tanulnak tőle. Szinte minden alkalommal, mikor vendégművész jön hozzánk, meglepődik a társulatunk énekhangja miatt.
Amatőr színházként milyen lehetőséget biztosít Ön azoknak, akiknek teljesen új a színház, vagy akik a produkció különböző aspektusait szeretnék felfedezni?
Foglalkozunk a mozgásokkal, az énekhangokkal, a retorikával és a színészettel. Tanulunk egymástól, illetve a profiktól. mindenre van képzett szakemberünk. Vannak olyan esetek, mikor egy jelentkezett fiatal „beesett” egy darabba. Percek alatt benne volt az előadásban, és néhány instrukció után megoldotta a feladatát. Aztán később majd fejlődnek, el fognak oda jutni, amikor egyre fontosabb feladatokat kapnak.
Milyen módon fejlődött ez a társulat a kezdetek óta?
Sokat fejlődtünk. Évről évre látszik a tudatosság, az erős összpontosítás, az igényesség a jobbra. Mivel nagyon jó csapatot alkotunk, nincs irigység, sokat segítünk egymásnak, és természetesen beérnek a tanult szakmai dolgok. Saját darabot írtunk, hangszereltünk, és be is mutattuk. Ez a már említett Nemzetiszín pántlikák című darabunk volt. Hatalmas siker volt, büszkék vagyunk erre a produkcióra.
Más városban is előadták Ózdon kívül ezt a darabot?
Még nem. Nem vagyunk egy nagy színház, amatőr színtársulat vagyunk. Igaz, hogy magasabb költségvetéssel készítjük a darabjainkat, mert igényesek a díszletek, a ruhák. Adunk a külsőségekre, mert ez nagyon fontos, de itt az ár-érték arányban eltolódás észlelhető. A felajánlott fellépési díjak sajnos sokszor nincsenek arányban a ráfordításokkal. Persze ettől függetlenül szeretünk más városokban bemutatót tartani. Sokszor játszottuk a Mágnás Miskát, A padlást, az Anconai szerelmeseket, valamint több gyerekdarabot is.
Melyek voltak eddig Ön számára a legértékesebb pillanatok a rendezői karrierje során?
Az első színpadi válogatásunk, az első egész estés színházunk, mikor a műsor végén látom a csillogó szemeket, a könnyeket, a mosolyokat, mikor felállva tapsolnak a nézők. Felejthetetlen, felemelő, szívbemarkoló, ezért csinálom még mindig.
Milyen törekvései vannak a társulat jövőjével kapcsolatban?
Ideje lenne a vezetésbe olyan fiatalokat bevonni, akik ózdi kötődésűek, és lenne alkalmuk arra, hogy ezt az egész társulatot átvegyék tőlem,
mert egyrészt az idő véges, másrészt az ember jobban fárad. Létrehoztunk valamit, ez egy érték, és ezt az értéket tovább kéne majd vinni azoknak, akik ezt szeretik, bíznak ennek a jövőjében, és van tehetségük arra, hogy ezt folytassák.
Végül, ha néhány szóban le kellene írnia az ÓMI Zenés Színház lényegét, mik lennének azok?
Tehetség, szorgalom, együttműködés, csapatmunka és összetartás.
Fotók: ÓMI Zenés Színház | ozd.hu
Szerző: Kovács Márton
