Tudósítás a 11. Malter Filmfesztivál első napjáról
A Malter Filmfesztiválon a debreceni Apolló Moziban minden évben gondolatébresztő, lebilincselő, vagy éppen megható és izgalmas rövidfilmek versengenek egymással a győzelemért. Így történt ez ebben az évben is, immár tizenegyedik alkalommal.
A versenyfilmek vetítése előtt az esemény egy kitekintő blokkal kezdődött, amely során az érdeklődő nézők először debreceni középiskolás diákok áldokumentumfilmjeit tekinthették meg. Az öt diákfilmet nagy szeretettel fogadta a közönség, melyről a stáblisták alatt tapstól zengő moziterem adott leginkább hangot. A kitekintő blokk következő részében, rövid szünet után, debreceni alkotók filmjeit élvezhették a közönség soraiban ülők. Bár ezen a ponton már kis időbeli csúszás volt az eredeti programtervvel szemben, ez cseppet sem befolyásolta a nézőtérről áradó lelkesedést. A levegőben tapintható volt a filmek iránti szeretet, sőt szerelem.
A kitekintő rész ezen szakasza után újabb szünet nyújtott lehetőséget a nézők számára, hogy friss popcornnal és üdítővel térhessenek vissza a moziterembe, immáron a versenyfilmek első blokkjának megtekintéséhez. A büfénél kígyózó sor árulkodott róla, hogy a szünetet sokan valóban erre a célra fordították. Ugyan a csúszás ekkorra már nagyjából tizenötpercesre duzzadt, ez látszólag továbbra sem vette el a jelenlévők kedvét a rövidfilmek élvezésétől. Az első alkotás vetítése előtt a közönség kapott egy rövid ismertetőt arról, hogy milyen filmekre számíthatnak az első versenyblokk során. Azok a rendezők, akik művér ekkor vetítették és jelen is voltak, óriási taps illette meg, majd a terem elcsendesedése és elsötétedése után elkezdődött az a rendezvény fő programeleme.
Az első rövidfilm, az Edith egy izgalmas csavar ellenére – talán rövidsége miatt – látszólag kevésbé hozta lázba a közönséget, hiszen a stáblistát feszült, néma csend kísérte. Persze lehetséges, hogy csupán arról volt szó, hogy az első film után még bizonytalanok voltak a nézők, vajon illik-e tapsolni, avagy sem. Ez utóbbi teória bizonyossága mellett szólhat, hogy a második levetített film után is csak lassan, félénken kezdtek el tapsolni az emberek, de néhány zűrzavaros, ritmustalan csapkodás után végül összeállt egy kellemes ritmusú és hangerejű tapsvihar.
Az Örökrész című animációs rövidfilm nemcsak a tenyerük összeütésére vette rá a mozivászon előtt ülőket, hanem néhányuk szeméből könnyeket is előcsalt. A gyász, öröklés és újjászületés egyvelege megragadta a nézőket.
Az első blokkban talán a harmadik film feldolgozása adta fel leginkább a leckét a nézőknek. A Nyugalom megzavarására alkalmas című alkotás, melynek középpontjában egy lassan kibontakozó családi dráma áll, sokkolta a közönséget. A vérfertőzés témakörét pedzegető alkotás közben és után egyaránt döbbenet nehezedett a moziteremben ülőkre, percekig a film kínos, elborzasztó hatása alá kerültek a jelenlévők. Ezután kicsit visszafogottabbá vált ez az állapot, ám a következő filmek témája sem hagyta, hogy nagyon elkényelmesedhessenek a nézők. A Rügyek és az Utolsó kívánság egyaránt az eutanázia témakörét volt hivatott bemutatni, így a főszerep továbbra is a nyomasztó légköré maradt.
Csend, tágra nyílt szemek, száj elé tartott kezek jelezték, hogy a téma súlyosságát érzékletesen adták át a filmek, senki nem volt a teremben, aki bizonyos fokig ne került volna a lesújtó témakörök hatása alá.
Az első versenyblokk zárásaként egy – bár továbbra is a reménytelenség érzését keltő filmet láthattunk, de az Így lesz szép könnyebben befogadható volt elődeinél. Az addigi feszes figyelem kissé felengedett, több mozgolódást lehetett hallani a nézőtéren. Ez lehetett egyrészt a mű könnyedebb hangvétele miatt, másrészt a versenyblokk időtartama miatt is.
A két versenyblokk között újabb szünet kezdődött, itt többen újra popcorn-utánpótlásra használták idejüket, mások megnyújtóztatták elzsibbadt végtagjaikat. A nézők kisebb csoportokban élményeiket ecsetelték, az épületben tagadhatatlanul a filmek iránti szenvedély érzése uralkodott. Az időbeli csúszás miatt jóval később ért véget az első és kezdődött a második versenyblokk, amit ekkor már többen meg is jegyeztek maguk között. Az ekkorra 30-35 percesre duzzadt késés ugyan továbbra sem nyomta rá teljesen a bélyeget az első nap élvezhetőségére, de valamelyest visszavetette azt.
Nagyjából este 9 órakor kezdődött a második versenyblokk, ahol újabb magyar rövidfilmeket tekinthetett meg a közönség. A vetítés előtt újra felkonferáltáka premier előtt álló filmek rendezőit, akik közül néhányan jelen is voltak. Szerencsére az egyikükhöz közel ültem, így az ő filmje alatt végig követhettem a Kis foci készítőjének és a vele érkezett nagyobb társaság reakcióit is a filmre.
Érdekes volt hallgatni, hogyan viszonyulnak az alkotáshoz, hogyan elemzik a közönségben ülők testbeszédét, és hogy hogyan lesik az általuk már ismert narratívabeli csavarokra adott nézői reakciókat.
A várt taps nem maradt el, így mind a közönség, mind a rendező és társasága elégedetten dőlhetett hátra a soron következő film kezdése előtt.
Nem a Kis foci volt az egyetlen, amely alatt ugyanolyan izgalmas volt a nézői reakciók figyelése, mint maga a történet. A fiatal futballista nehézségeiről szóló film előtt vetített Cabana Vali egy olyan sci-fi-vígjáték volt, melyen a közönség láthatóan meglepődött. A közeli jövőben játszódó történet bizarrsága látszólag elnyerte a nézők többségének tetszését, melyről a vászonra tapadó tekintetek, az öntudatlan félmosolyok és az időnként felharsanó visszafogott nevetés árulkodtak leginkább. A Cabana Vali befogadása nem volt egyszerű sokak számára, hiszen a történet a dolgok közepébe kényszeríti a nézőt, nem magyarázza szükségtelenül a film jelenjeként bemutatott időszakot, ám emiatt néhány ember feje felett látható kérdőjelek lebegtek, lerítt az arcukról a zavarodottság. Egy olyan jövőképet tárt elénk, ami a valóság teljes kisarkításából eredő bizarr, ironikus, zavarba ejtő foszlány volt.
A második blokk nyitófilmje, a generációs traumákat és örökölt, romboló viselkedésformákat taglaló Kamra minden könnyedséget hanyagolva egyből visszarántott minket az első blokkban már szinte végig jelenlévő letargikus, reflexióra, gondolkodásra kényszerítő mentális állapotba. A Malter Filmfesztivál első napját végül egy igazán különös, meglepő alkotás zárta: Az utolsó lélek az ördögé című rövidfilm mindenki által jól ismert magyar népmesei narratívát adaptált a mozivászonra. A népmeséket a western hangulatának magyarrá tételével keverő film hosszabb játékideje ellenére hamar elnyerte a közönség zavartalan figyelmét, még úgy is, hogy ekkor már bőven este tíz óra után jártunk.
Ugyan a versenyblokkok alatt alig lehetett észrevenni, hogy bárkit is zavarna az idő rohanása és a kései befejezés, amint az utolsó film stáblistája végigment és felkapcsoltak a fények, a közönség nagy része türelmetlen tömegként vette célba a kijáratot.
Sokan ecsetelték, hogy észre sem vették, mennyire eltelt az idő, ezzel tulajdonképpen dicsérve valamennyi vetített filmet.
Valamivel este tizenegy óra előtt elcsendesedett az Apolló mozi épülete, a mozitermek elsötétedtek, az emberek elfogytak. Azonban mindenki tudta, hogy még közel sincs vége az rendezvénynek, hiszen a következő napon újabb filmek következnek Az előtérben maradó molinó jelezte, hogy a Malter Filmfesztivál folytatódni fog, hiszen még megannyi filmművészeti alkotás várta, hogy esélyt kapjon a közönség tetszésének elnyerésére, és arra, hogy végül győztesen kerüljön ki a kategóriák valamelyikében.
Fotók: Varga Gréta K.
Videó: Pósán Petra, Molnár Bence, Sipeki Bianka
