A lakhatás kérdése az emberi élet velejárója, elkerülhetetlen, hogy előbb vagy utóbb mindenki szembe kerüljön vele, és a vele járó problémakörrel. A felnövésünk folyamatának talán egyik utolsó lépcsőfoka, amikor a szülői házat, gyermekkorunk fészkét elhagyva saját lábra állunk, önálló életet kezdünk. Ezért is annyira fontos, hogy lássuk, jelenleg bajban van nem is egy, hanem rögtön két generációnyi fiatal felnövési folyamata. Sőt. A most még csak a milleniál generáció legfiatalabb tagjain és Z generáción túl hamarosan az Alfa generáció legidősebb tagjai is szembe kerülnek majd az évek óta fokozódó lakhatási válsággal.
Magyarországon nagyjából tíz éve teljesen kontroll és példa nélküli a lakásárak emelkedése. Ez nem jelenti azt, hogy az ezelőtti időszakban könnyű lett volna saját lakáshoz jutni. Egy átlagos fiatal számára ez mindig is lakáshitel, de minimum egy örökölt vagyonhoz jutás kellett, ám a jelenlegi helyzethez hasonló még talán sosem volt. Egy ember nem tud a fizetéséből félretenni annyit, hogy egyedül, teljesen önerőből lakást vegyen. A keresetek és az árak közötti hatalmas, és egyre tovább növekvő szakadékhoz több minden is hozzájárult az elmúlt években.
Kormányzati beavatkozások
A magyar kormány már a 2010-es évek közepén érzékelte, hogy a lakáspiac teljesen elszabadult, az albérlet- és a vételárak is drasztikusan növekedtek, így 2015-ben bevezették a Családi Otthonteremtési Kedvezményt (CSOK), mely egy olyan államilag támogatott hitel, ami a tervek szerint nemcsak a fiatal párok lakáshoz jutásához járult volna hozzá, hanem a párhuzamosan létező demográfiai válságot is kezelte volna. A házasságkötéssel és gyermekvállalással kiváltható hitel azonban egyik problémára se úgy hatott, ahogyan azt eredetileg tervezték. A CSOK bevezetése után a lakáspiac azonnal reagált, az árazásba azonnal integrálódott a felvehető hitelösszeg, az árak elképesztő léptékben növekedtek. Ez a folyamat még ma is érzékelhető annak ellenére, hogy a CSOK már kivezetésre került, helyét 2023-tól a falusi CSOK vette át, melynek feltételrendszerét, bár hasonlított az eredeti otthontámogatási kedvezményéhez, nagyban át is dolgozta azt.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2015-höz képest 2024-ben csaknem 3-szor drágább egy lakás megvásárlása.
Ehhez az elképesztő áremelkedéshez pedig – bár nem kizárólagosan -, de nagymértékben hozzájárultak kormány beavatkozásai.
Válság válság hátán
A piac mesterséges manipulációján túl olyan külső tényezők is befolyásolták, mint a 2020-as években egymást követő különféle válságok. A 2020-ban kirobbanó koronavírusjárvány idején minden a feje tetejére állt, és ez természetesen kihatott a lakáspiac áraira is. Mire a világ, így Magyarország is kilábalni látszott a COVID-járványból, 2022-ben Oroszország Ukrajna ellen indított inváziója és a háborúig eszkalálódó konfliktus következtében újabb válságok következtek. Az energiaárak, az üzemanyagárak égbe törése magával rántotta minden más árát is, hiszen a bolti árucikkek szállítása hirtelen jóval többe került, ami az árakra is kihatott. Az egyre dráguló megélhetés miatt a lakások vételára, valamint bérleti díja is újfent megugrottak. Az infláció, a hitelmoratórium, a kilakoltatási moratórium, az árstoppok, az exponenciálisan növekvő államadósság, a jogállamiság leépülése miatti uniós források megvonása közvetetten vagy közvetlenül mind hozzájárultak ahhoz, hogy
jelenleg egy használt lakás átlagosan 29,6 millió, egy új építésű lakás 62,6 millió forintba kerül.
Nemcsak a húszéveseké a világ
Bianka 19 éves, jelenleg végzős egyetemi hallgató, Kárpátaljáról érkezett Debrecenbe. Egyelőre tanulmányai befejezésééig kollégiumban él, ám a jövővel kapcsolatban még nem kristályosodtak ki a tervei.
„Amíg tartanak a tanulmányaim, addig szerencsére maradhatok a kollégiumban, így addig nem jelent közvetlen gondot a dolog. Most azt tervezem, hogy mesterre megyek, szóval két évig még biztos helyzetem van. Hogy utána mi lesz, azt nem tudom.”
Emese 22 éves, jelenleg a szülői házban él Balmazújvárosban, Debrecenbe minden nap ingázik. Tervei szerint hamarosan elhagyja a családi fészket és saját lábra áll.
„Ha végzek alapszakon, Pestre szeretnék menni, ahol vagy albérletben, vagy kollégiumban szeretnék élni. Biztos lesznek nehézségei a lakáskeresésnek, mert nem vagyok olyan anyagi helyzetben, hogy egyedül fenntartsak egy háztartást.”
Emese jelenleg két helyen is dolgozik, de nem érzi úgy, hogy megvan az anyagi biztonsága ahhoz, hogy szülői támogatás nélkül Budapestre költözzön, ha kollégiumba nem kerülne be. Egy olyan állás megtalálása most az elsődleges célja, amit be tud illeszteni a napirendjébe egyetem mellett, majdani mesterszakos hallgatóként. Kételkedik benne azonban, hogy állandó jövedelem mellett finanszírozni tudjon magának egy lakást.
„Budapesten, ugyanúgy mint Debrecenben nagyon drága már egy lakás. Az sem biztos, hogy munka mellett kivitelezhető lenne fenntartani egy albérletet.”
Úgy véli, egy fiatalnak nagyjából minimum három-négyszázezer forintot kellene keresnie ahhoz, hogy egy alapvető dolgokkal felszerelt lakást bérelni tudjon. Ezt pedig több szempontból sem tartja reálisnak, hiszen tanulmányai mellett nincs lehetőség főállásban dolgozni, részmunkaidős foglalkoztatottként pedig nem érzi reálisnak ezt az összeget. Alternatív megoldásként nyitott lenne arra is, hogy másokkal együtt, ne teljesen egyedül éljen, így megosztva a költségeket.
„Ha ketten vagy akár hárman együtt élnek egy lakásban, akkor talán megvalósítható a mostani keresetekből is megélni, de ez sem tarthat örökké.”
Azt, hogy a jövőben Magyarországon terveznek-e élni, illetve hogy albérlet helyett saját lakás megvételét elképzelhetőnek tartják-e, sem Bianka, sem Emese nem tudott egyértelmű választ adni. Mindketten képlékenynek látják a helyzetet, s bár rengeteg fajta hitelből lehet választani, Emese szerint
nem ideális már fiatalként eladósítania magát egy frissen végzett, pályakezdő embernek,
de azt nem vitatja, hogy mindenki, aki bérlés helyett vásárlásra adja a fejét, rászorul majd.
„Szerintem nem egy több évtizeden át tartó teherrel kellene belépni az úgymond nagybetűs életbe, de ha valaki házat akar venni, akkor előbb-utóbb úgyis muszáj lesz hitelek felvételéhez folyamodnia.”
Bianka is ódzkodik a hitelfelvételtől, de abban ő is egyetért, hogy amennyiben egyszer szeretne majd egy saját otthont, kénytelen lesz azt hitel felvételével megtenni, reményei szerint azonban elegendő lesz egy kisebb összegű, rövidebb futamidejű kölcsönt igényelnie, ezzel elkerülve a több évtizeden át tartó, folyamatosan a feje felett lebegő anyagi teherrel.
A pszichológiai teher
A szülőktől való emancipáció az élet folyamának természetes része, ami ugyan plusz teherrel jár az önállósuló fiataloknak, de szabadsággal, privát szférával is jár, amelyre egy huszonévesnek szüksége van. Azok, akiknél ez a lépés kitolódik, tapasztalhatnak mentális tüneteket, szoronghatnak, depresszív hangulatba kerülhetnek.
Bálint 23 éves, jelenleg a szülői házban él, elmondása szerint nem tudja, mikor fog félretenni annyi pénzt arra, hogy elegendő legyen egy lakáshitel felvételéhez. Bár teljes munkaidőben foglalkoztatják, és adómentes keresete szerinte jobb, mint a legtöbb ismerősének, mégsem érzi, hogy elég stabil lenne anyagi háttere ahhoz, hogy a saját otthon ötlete egyáltalán eszébe jusson. Emellett egyre inkább úgy érzi, nem tudja elkezdeni saját életét élni mindaddig, amíg gyerekkori házukban él.
„Szeretem a családomat, imádok időt tölteni velük. Ennek ellenére néha úgy érzem, hogy zavar a jelenlétük.
…Van, hogy magányra vágyok, de otthon minden sarokban van valaki.
Nem nagy a házunk, ezért tényleg folyamatosan keresztezzük egymás útját.”
Bálint helyzete azért is érdekes, mert a testvérével egy szobában nőttek fel, és jelenleg is ketten laknak a szobájukban. Szerinte megvan az előnye, mert sokkal szorosabb így a viszonyuk, sokat játszottak együtt, rengeteg közös emléket eredményezett számukra az, hogy minden nap, egész nap össze voltak zárva. Természetesen előfordulnak közöttük konfliktusok, de leginkább mindkettejüknek a magánszféra hiánya okoz fejfájást.
„Nyomasztó tud lenni, amikor egy szar nap után hazaérsz, arra vársz, hogy senki se szóljon hozzád és duzzogó arccal az ágyba ess. De ez nem kivitelezhető, ha mindig a nyakadba liheg valaki. Nyilvánvalóan a tesómnak is ugyanilyen, főleg, hogy elég gyakran például hangosan hallgatok zenét. Vagy ő épp sorozatot néz, én meg épp tanulnék. Sokszor úgy érzem, hogy bosszantó, de mégsem zavaró tényezők vagyunk egymás számára.”
A gyerekeken túl a szülőknek sem fenékig tejfel az élet, ha otthon ragadnak a gyerekek. Nóra 50 éves, gyermekei mindketten felsőoktatásban tanulnak, de jelenleg is otthon élnek. Bár őt elmondása szerint nem zavarja, hogy huszonévesen is vele laknak, de elszomorító látni számára, hogy felnőtt gyerekei nem tudnak egyről a kettőre lépni, hiába minden próbálkozás.
„Nyilván jó, hogy együtt lehetünk, de siralmas, hogy a gyerekeim ilyen hamar megrekedtek az életben, és nem azért, mert életképtelenek, lusták, munkakerülők lennének, hanem azért, mert ilyen körülmények között élünk Magyarországon.”
Bálint ekkor a háttérből nagy egyetértésben bekiabál a telefonhívásba. Elárulja, hogy nyomasztó, bűntudatkeltő érzés a tudat, hogy csak akkor tud majd esetleg elindulni az életben, ha valamennyi pénzt megörököl a felmenőitől.
Szerintem borzasztó érzés, hogy a csapdából maximum akkor tudok majd kiszabadulni, ha valamelyik rokonom meghal.
Nem vagyok hajlandó úgy élni, hogy azt várom, mikor veszítem el a nagyszüleimet, vagy netán a szüleimet. Ez nem normális. Nem is kellene, hogy ilyen felmerüljön, mert szörnyű érzés. Nyilván nem várom, sőt inkább leszek hajléktalan, minthogy így jussak majd egyszer lakáshoz, de ilyen világban élünk.”
Bálint kifakadása elképesztően lesokkolt. Na nem azért, mert ne lenne igaza, hanem pontosan azért, mert őszinte volt. Itt él két és fél generációnyi fiatal Magyarországon, és ha saját életüket akarják elkezdeni élni, akkor két lehetőségük van: vagy hitelt hitelre halmoznak, potenciálisan több évtizedes anyagi teherrel indítva a felnőtté válás ezen szakaszát, vagy a még rosszabb verzió:
akkor kezdik el élni az önálló életüket, amikor a felettük járó generációké véget ér.
Nem csoda, hogy sokszor az első igazán pesszimista generációknak tekintik őket, hiszen nyomasztó, tragikus így élni.
A lakhatási válság nem merül ki száraz adatokban, mint ahogy a legtöbbször hivatkozunk rá. Valóban magasak a lakásárak, drágák az albérletek, borzasztóak a hitelfeltételek, a legtöbb szektorban ehhez képest alacsonyak a keresetek. Ám ezek mögött a számszerű adatok mögött meghúzódik két és fél generációnyi fiatal tragédiája, akik a rossz helyzetükből úgy tudnának kijutni, ha bekövetkezik a lehető legeslegrosszabb forgatókönyv. Mindaddig, amíg a lakhatási válság fennáll, sőt egyre fokozódik, addig fiatalok ezrei élnek úgy Magyarországon, hogy minden oldalról borzasztó ellentmondásokkal kell szembenézniük. Ahhoz, hogy megkapják, amire vágynak, meg kell történnie annak, amire soha senki, a legkevésbé sem vágyna.
Borítókép: Shutterstock
