A retroláz reneszánszát éli, elérte a divatot, az autóipart, a videójátékokat és a zenét is. A synthwave a ’80-as éveket idézve gyűjtött maga köré rajongóbázist, azonban ez is változik. Ezekről beszélgettünk az itthon és külföldön is elismert zenésszel, Quixotic-kal.
Hogyan mutatkoznál be valakinek, aki nem ismeri sem a synthwavet, sem a munkásságodat?
Alapesetben producerként és DJ-ként hivatkozom magamra, de a Quixotic egy zenekar is, ami egy audiovizuális projekt, a ’80-as éveket modern köntösben megidéző elektronikus zenét játszik, a kategóriája pedig a synthwave. De általában mindig a ’80-as évekre hivatkozom, mert az egy sokkal nagyobb diverzitással, alfától omegáig merítkező fúzió, benne filmekkel, popkulturális utalásokkal, zenékkel, divattal. Ezekből kölcsönzök elemeket, amelyeket beépítek a saját projektembe.
Maga a Synthwave pedig a ’80-as éveknek a mámoros neonfényben átitatott, őrületes hangzását eleveníti fel.
Az elmúlt években milyen változásokat tapasztaltál a műfajban és a közösségben?
A synthwave eredetileg undergroundként indult 2009-ben, majd itthon 2016 körül egy szép felfutási hullámot élt meg, de ez pár év alatt kifulladt. A sok lelkes emberből és előadóból kevés előadó és annál is kevesebb lelkes ember maradt. A műfaj szűk keretei nem igazán tudtak lépést tartani a változó fogyasztási szokásokkal, ezért elengedhetetlenné vált a nyitás más, de hasonló hangzású irányok felé. A cél az lett, hogy ne csupán múltidéző maradjon, hanem élő, fejlődő színtérként működjön a synthwave, még akkor is, ha már nem csak az eredeti közönséget vonzza.
Annak örültem, hogy az első cyberpunk témájú bulin rengeteg olyan arc volt, aki sosem járt még ilyen eseményen, csak cosplayes, és imádja a játékot, ezért beöltözve jöttek, úgy, hogy senki nem kérte őket erre.
Mi a jövő? Előadóként megpróbálok úgy alkotni, hogy stílustól függetlenül érdekes tudjak maradni. Megragadjam a meglévő követőket, és megszólítsak új embereket. Ettől még úgy fogok hű maradni magamhoz, hogy a ’80-as évek influenszét nem engedem el, ez kihívásokat hordoz magában. A legegyszerűbb lépés az lenne, ha holnaptól csinálnék egy technoprojektet. A techno az mindenhol megy. Viszont nem ezt akarom, hanem egy kicsit feszegetni a stílusok határait,mert igazából 2025-ben a stílussal már nem nagyon foglalkoznak.
A Facebook-csoportokban nincsen olyan közösségi szellem már. A rendszert tönkretették, és nem lehet vele rendesen kommunikálni. A 2015 körül nagyon nagy volt a nemzetközi lelkesedés, az szivárgott át ide. De amikor ez alább maradt, itthon is hamar kihalt.
Változik a közönség, van fluktuáció?
Vannak ősarcok, akik mindig eljönnek, és olyan újak is, akik pár éve csatlakoztak. Jó látni, hogy a tiniktől az idősebbekig mindenféle ember megjelenik. Nyitni kell, hogy elérjen többekhez, még ha ez néha veszteséggel is jár, mint a StrangerSynths-bulisorozatnál. Volt szájhúzás, de tudtam, hogy így tudom megmutatni a szintit azoknak is, akik addig nem ismerték.
Ez egy misszió: becsomagolva eljuttatni a rétegzenét.
Egyórás DJ-szettben működik a töménység, de egy egész estés bulin már építkezni kell.
Mi a tapasztalatod a külföldi közönséggel?
2017 óta járok külföldre. Az első bulim Ukrajnában volt, aztán kétszer Moszkvában, jártam Prágában, Pozsonyban, Bécsben, Olaszországban és Lengyelországban is. Volt egy időszak, amikor nyertünk pályázatot egy kisebb nyugat-európai turnéra, de sajnos a Covid elvitte az egészet. Azóta pedig sok kis klub meg a lelkes promóterek is eltűntek, és mivel a stílus sem a csúcson van, nehezebb külföldi bulikat szervezni.
Az ukrán és orosz közönség eddig a top. Nem is tudom pontosan megfogalmazni, miben mások, de olyan energiáik voltak, hogy öröm volt nézni. Mindezt még akkor, amikor ott is erős politikai nyomás volt, és mégis ott tomboltak legjobban, nem törődve a politikai hangulattal. De persze az itthoni közönség a szívem csücske. Van, aki tíz éve jár a bulikra, és még mindig tombol. Néha én már unnám magam, ők meg még mindig bírják, úgyhogy nem tudok elég hálás lenni ezért.
Szeretem a közönségemet, legyen az magyar, külföldi vagy UFO.
Szeretem azt is, amikor új hallgatóságnak játszom, mert ott megvan az izgalom, hogy hogyan reagálnak. Akik viszont mindig ott vannak, ott más a nyomás, mert ha ugyanazt játszom, az a baj, ha mást, akkor meg az, hogy „de hát nem ez a szám szokott jönni ezután!”.
Mi volt az a pillanat, amikor úgy érezted, hogy a synthwave már elhagyta az underground világát, és kilépett a nagyközönség felé?
A synthwave sosem fogja elveszíteni az underground jellegét, inkább a mainstream előadók szívták le a műfajból, amit lehetett. A popzene mindig is arról szólt, hogy felkap egy-egy érdekességet, és összeállít belőle egy nagyobb mixet. Szerintem a mainstreammé válás egyik jele a Stranger Things, ahol például régi klasszikusok mellett még Dance with the Dead zenéje is felbukkant.
A nemzetközi porondon kialakultak már a nagyobb népszerűségű előadók, akik képesek fennmaradni. Nem irigylem az új arcokat, nehéz újat alkotni,
mert szerintem már minden nagy sláger megszületett a stílusban.
Azok az előadók tudnak igazán tovább élni, akik már felépítettek egy erős brandet maguk mögött. Én is évek óta azon dolgozom, hogy ne a stílus határozzon meg, hanem az, hogy én a Quixotic vagyok. Ha valaki egy Quixotic-bulira megy, akkor ne a stílust válassza, hanem engem mint előadót.
Minden nagy sláger megszületett – így fogalmaztál. Ennek ellenére vannak-e mégis lelkes új próbálkozások?
Jó számokat mindig lehet írni, de sajnos sokkal több rossz születik, mint jó. Az a nehéz, hogy a rossz számok közül kitörj egy jóval. Az underground világban elnézőbb a közeg, mert ott ez a fejlődés része, de ma már nincs mentség a rossz minőségre. Minden tudás elérhető – ha valamit nem tudsz, csak rá kell keresni. Azt mondom mindig kezdőknek,
nem kifogásokat kell keresni, hanem megcsinálni. A szorgalom és az idő az, amit nem lehet kispórolni.
Vannak tehetségek, akik gyorsan ráéreznek, de az alapokat ma már szinte bárki megtanulhatja.
Kavinsky volt az első igazán nagy slágerarc, de ő maga is letagadta, hogy synthwave-et csinálna. Az első lemezét félig a Daft Punk, a legutóbbit pedig részben a Justice tagjai írták, szóval erősen french electro-alapú. Emellett ott van a sötétebb, cyberpunkosabb irány is – mint például Max Brhon, ami nem a metálos, Carpenter Brut-féle vonalról közelít, hanem inkább a trapes, technós irányból. És arra jönnek a műfaj gerincét adó „fétis szintik”. Ezek az alzsánerek izgalmasak, de könnyen önismétlővé válhatnak.
Van-e a synthwave körül kialakult olyan jellegű szubkultúra, mint mondjuk a punkok vagy a rockerek világa?
Bár a synthwave már inkább egy életérzés, mégsem alakult ki köré klasszikus értelemben vett szubkultúra.
Az a helyzet, hogy a synthwave alapból egy „szobából kinőtt” műfaj.
Sok introvertált, geek vagy nerd figura jött, akik nem feltétlenül az önkifejezésről vagy látványról híresek. Érdekesség, hogy több metálos is átjött ebbe a világba. Például a már említett Carpenter Brut vagy Perturbator, és hozták magukkal a saját közönségüket és a sötétebb, keményebb hangzásukat. Így a synthwave világán belül is vannak stílusirányok, kisebb közösségek, de ezek nem alkotnak egységes szubkultúrát, mint például a drum’n bass-nél. A közösségi oldalakon is sokat változott a légkör. Ma már kevesebb az érdemi visszajelzés, nehéz elérni az embereket. Ezért fontosak számomra azok a bulik, ahol nemcsak fellépek, hanem találkozhatok a közönséggel, mert ezekből az élő kapcsolatokból lehet közösséget építeni.
Szerinted miért olyan nehéz ma elérni az embereket?
Egyszerűen nem jut el hozzájuk az infó. Van több Facebook-csoport, de abban alig van aktív ember. Közben meg ott van a YouTube-csatornám, amivel igazából nem is nagyon foglalkozom, mégis pörög. A TikTokon nagyobb az elérés, de ott meg teljesen szórt a célzás. Lehet, hogy egy buli promója olyanokhoz jut el, akik nem is jönnének. A sok platform mellett nehéz egyben tartani a közönséget.
Az élő bulikon tényleg történik valami. Ott lehet kapcsolódni, beszélgetni, új embereket bevonzani. De egyre többen maradnak a komfortzónában, és oda mennek, ahol ismert fellépők szerepelnek. A kisebb bulikban ott a rizikó, mi van, hanem tetszik, és sokaknak már nincs kedvük vagy pénzük kockáztatni. Van egy trükkünk: mindig próbálunk olyan helyszíneket találni, amik most felkapottabbak, és el lehet csípni a fiatalokat, megmutatni nekik valami újat, de mégis ismerőst – ha egyszer bejött, szívesebben jönnek legközelebb is.
Kerestek-e már meg azzal, hogy egy produkcióhoz, filmhez, szerezzél zenét?
Igen, önreklám (saját videóklipek), reklámzene szintjén. Volt, amit ghost producerként készítettem, tehát a nevemet nem adtam hozzá, csak megírtam, szívességből. Volt egy játék is, ahová szerették volna a zenémet használni, és most is van egy projekt függőben, ahol még gondolkodnak, hogy valamelyik számom illene-e hozzá. Filmzenét szívesen írnék, de az a helyzet, hogy általában iszonyat nagy meló egy ilyet megcsinálni, miközben a büdzsé kis projekteknél elég limitált. Egyszerűen nem tudsz rááldozni egy hónapot vagy akár egy félévet az életedből úgy, hogy csak ezzel foglalkozz.
De ez a vágy még nem múlt el bennem. Valószínűbb, hogy hamarabb fogok egy saját rövidfilmhez írni zenét, mint hogy másnak csináljak filmzenét, de ha jön egy olyan felkérés, amiben megvan a közös nevező, akkor azt vállalnám.
Mi lenne az a közös nevező? Milyen filmhez írnál szívesen zenét?
Nagyon sokféle filmet szeretek, de értelemszerűen olyat, ami engem is képvisel, és ahol ez a hangzásvilág működik. Cyberpunk témájú, vagy a ’80-as éveket megidéző, esetleg csak esztétikájában ezt használó filmek – ezekhez bármikor szívesen írnék zenét.
Mint mindenben, a zeneszerzésben is megjelent az AI. Követed-e a fejlődését? Milyen veszélyeket és/vagy előnyöket látsz benne?
Rettentő ijesztő. Érdekes módon nem is az underground, hanem a nagy cégek sínylik meg igazán. Most például a Sony letörölt 75.000 AI-zenét. De ha ők törölték, akkor előtte ők is tették fel, nem? Kerestek rajta, aztán mikor már forró lett a talaj, letörölték. Inkább a playlist-kultúrában látom a veszélyt, ahol az ember csak háttérzajnak nyomja be a zenét.
De nem panaszkodom, a Palms című számom azért lett ismert, mert minden synthwave-playlist elején ott van. Viszont a lejátszási listának van egy olyan negatív velejárója, hogy az ember meghallgatja, jobb esetben elmenti, de a legritkább esetben van az, hogy megakad egy dalon a füle, és elmenti a számot, ne adj Isten, az előadót. Ezért az AI-nak nagyon nagy fegyverténye, hogy bárki generál 100 darab tracket, hozzárakja a saját zenéjét, felteszi listába, és minden lóvé nála köt ki. Ezzel pedig kiszúr a körülötte lévő igazi eladókkal.
Láttam egy cikket arról, hogy Spotify editorial playlisteken belül csak az első pár előadó valódi, a többi kamu, AI generált. Van az elején egy ismert Miles Davis szám, ott a Spotify logó, „oké akkor ez biztos valid”. Bent ragad a hallgató, és végtelenségig generálja vissza magának a pénzt a platform. Régen legalább ghost-producerek írták ezeket, de ma már ők sem kellenek. AI csinál random lounge-zenét, aztán jöhet a „tanuláshoz háttérzaj” címke, és megy is a pénz vissza a platformnak. Ez az igazságtalanságnak a csúcsa a rendes előadókkal szemben, mert hatalmas szintű ellenszélben kell harcolni.
Arról nem is beszélve, hogy az AI egyre jobb számokat ír, egyre kevésbé tudod megkülönböztetni. Míg zenész füllel felismerhető, addig egy sima halandónak egyáltalán nem.
Közben meg egyre több a mémzenekar is, akik hülyeségekről énekelnek poénból. Na, ebbe az AI is könnyen beilleszthető. Egy régi Polgár Jenő-videó opera verzióban, metálosítva? Több százezer megtekintés van rajta, de ez az ártalmatlan része, mert ez csak humor.
A zenén kívül más területen is befolyásolhatja a munkásságod a mesterséges intelligencia?
Ugyanez történik a vizuális műfajokkal is. Évekig csináltam grafikákat a Live Nationnek és saját bulikhoz, de akadnak olyan témák, amikhez egyszerűen csak kínkeservesen lehet ember által készített képet találni. Volt, hogy egy húsvéti bulihoz akartam posztot csinálni, de másfél óra után feladtam, mert nem találtam cyberpunk nyulat, amit ne AI gyártott volna. A Google-keresőmotor elárasztja a találatokat gépi képekkel, és nem segít leszűrni az emberi munkát. Beírod, hogy „cyberpunk rabbit”, és kapsz 5000 verziót. Mindegyik középszar, de posztnak pont elég. Kitölt egy vizuális igényt a közösségi médiában, vagy feldob egy plakátot, és senki nem keresi mögötte a szerzőt. Ez pedig annyival kényelmesebb, mint keresni egy művészt, levelezni, egyeztetni. A Google már most sem szelektál, és pár év múlva, amikor ezek a képek már minden igényt kielégítenek, gyakorlatilag ellehetetlenítik a művészeket. A legnagyobb gond, hogy a végfelhasználókat ez nem érdekli. Már most sem.
Újbudán például korábban egyedi grafikákkal hirdették az önkormányzati eseményeket. Most mindegyik AI-generált. Látványos, működik, senkit nem zavar, hogy ezzel egy grafikus munkája vált feleslegessé. A hivatal is jól jár: gyorsabb, olcsóbb, nincs levelezés, nincs egyeztetés.
Itt jön a valódi veszély: amikor már nem tudsz különbséget tenni sem minőségben, sem stílusban, akkor megszűnik az igény is az emberi munkára.
Már most is nehéz megtalálni valódi alkotókat a tömegben, de pár év múlva ez szinte lehetetlen lesz. Mivel a közönséget ez nem érdekli, a kreatív szakmák lépéskényszerbe kerülnek: vagy elkezdik eszközként használni az AI-t vagy kiszorulnak. A különbség ott van, hogy az AI vagy segít és kiegészít, vagy teljesen kivált. Az első még együttműködés, a második viszont kiszorítás.
Mi a „kötelező” synthwave-album?
A kötelező alapmű szerintem a Carpenter Brut Trilogy. Az egy olyan magas szintű művészete ennek a stílusnak, amit nem tudtak überelni azóta sem. A régi válaszom erre a kérdésre, a Chrome Canyon egyetlen megjelent albuma volt. Ő egy nem annyira ismert előadó, nem is aktív. Ez egy olyan kuriózum telitalálat volt tőle még anno, hogy ezt mindig szoktam ajánlani, mert senki nem ismeri.
Mit tartogat a jövő? Milyen terveid vannak az elkövetkező időszakra?
A szilveszteri buli után kicsit pihentettem a fellépéseket. Most a következő albumra koncentrálok, aminek idén mindenképp meg kell jelennie. Ezzel együtt jönnek majd a turnék, klipek, fellépések. A nyári szezonban folytatódik a három fő bulisorozatunk: a Stranger Synths, a Waves és a Cyberpunx. Szeretném, ha ezek továbbra is színvonalas alternatívát kínálnának akkor is, ha a gazdasági helyzet nem kedvez az éjszakai életnek. A pihenő jót tett, mert újra motivált vagyok, és bízom benne, hogy a visszatérés erősebbre sikerül. Lesz Stranger Things új évad, jön a GTA 6 – ami egy jól lecsapható Vice City helyszínen játszódik –, ezek új lökést is adhatnak a synthwave-nek.
Szerző: Szebenyi Erik
Fotók: Quixotic
