Rózsa Gáborral, a Mentés Másképp és a Legénybúcsú Extra című nagyjátékfilmek rendezőjével készülőben lévő harmadik filmje, a Reménytelenül mögötti alkotói folyamatról beszélgettünk, valamint arról, hogy mit várhatunk a József Attila-filmtől nézőként.
Az eddigi ismertetők és beharangozók alapján a Reménytelenül József Attila életének azon szakaszáról szól majd, amikor Gyömrői Edit pszichoanalitikus – későbbi szerelme –kezelésébe kerül. Miért a költőre esett a választásod? Miért pont ennek az időszaknak a filmre vitelét érezted fontosnak?
Nem József Attila volt a kiindulópont. Előbb fogalmazódott meg bennem az igény, hogy két szereplőre koncentráljak, és hogy alacsony költségvetésből megvalósítható legyen a film, így jutottam el József Attilához. Valóban a költő utolsó két évének történései lesznek a film középpontjában. Azért erre az időszakra esett a választásom, mert úgy gondoltam, remek lehetőség lenne egy olyan film mozivászonra vitele, amely két ember egymáshoz való kapcsolatát dolgozza fel. Több egyéb ötlet elvetése után végül azért maradtam emellett, mert azon túl, hogy ez egy szerelmi történet, egy valós eseményeken alapuló tragikus pszichológiai dráma is.
Ebben az évben egy másik közismert költőnkről készült filmet is bemutattak. Tartasz-e attól, hogy a film témája miatt esetleg összemossák majd a Petőfi-filmmel?
Nem szeretném, hogy így kerüljön köztudatba. A Petőfi-film történelmi kalandfilmként volt bemutatva, a Reménytelenülegyáltalán nem annak készül. Kicsit várom is, hogy lecsengjen a Most vagy Soha! körüli diskurzus, hogy önálló produkcióként tudjuk majd a filmet bemutatni. A Petőfi-film inkább egy könnyed, nemzetemelőként kommunikált pátoszfilm.
A Reménytelenül nem könnyed, hanem egy kifejezetten súlyos film lesz,
ami arra törekszik, hogy minél hitelesebben megjelenítse József Attila életének megpróbáltatásait.
Súlyos filmként utalsz a Reménytelenülre, ami egy egészen markáns váltás az első két filmedhez képest. Ugyan már a Mentés másképp is tematizálta a depressziót, majd a Legénybúcsú Extra is foglalkozott az emberi kapcsolatokkal, a pszichoanalízis és József Attila tragikus élete nagy ugrás a mély lelki traumák felé.
A két vígjáték után azt vettem észre, hogy szakmai közegben láthatatlan vagyok, mindenki csak legyint a munkásságomra, mintha üres lenne a gondolatvilágom. Ezért olyan érzékeny filmet szerettem volna készíteni, ami amellett, hogy ellensúlyozza azt az előítéletet, hogy vidéki független filmes vagyok, aki semmi érdemlegeset nem gondol a világról, nyomot is hagy az emberekben, a szakmának is mutathat valamit. Nem engedtem el a korábbi igényt sem, hogy a közönség számára befogadható legyen, de itt most nem lesz könnyed köntösbe öltöztetve a kőkemény valóság.
Mit gondolsz, a közönség hogyan fog reagálni arra, hogy két könnyedebb vígjáték után egy ilyen filmmel állsz most elő?
Azt gondolom, hogy nem lesz erre látható reakció. Szerintem Magyarországon a nézők kevésbé kötik össze a rendezőket a filmekkel. Talán fel sem fog tűnni széleskörben, hogy mindhárom film mögött én állok. Akinek pedig feltűnik, annak remélhetőleg kicsit árnyalódik a képe arról, hogy mit tudok letenni az asztalra. Gondot biztosan nem fog okozni az emberek számára ez a váltás, hiszen például Todd Philips karrierjében is hasonló ív van. A Másnaposok-trilógia után a Joker is az ő keze alatt készült, de ez senkit sem zavart.
Mennyi idő volt felkészülni a költő életének ezen szakaszából és a pszichoanalízis mibenlétéből? Mennyire volt fontos számodra, hogy hiteles források segítségével alkoss filmet?
Öt-hat hónapos kutatómunka áll a film létrejöttének hátterében. A József Attila Társaság kiadványait vettem alapul, a pszichoanalízis megismerésében Freud írásai segítettek, illetve feldolgoztam a költő környezetében élők emlékiratait, valamint a József Attila által írt újságcikkeket, elmélkedéseit, verseit is. A kutatásnak köszönhetően sokat formálódott a József Attila-képem, sok verse új értelmet nyert számomra.
Reményeim szerint a film hozzájárul majd ahhoz, hogy a nézők is megismerjék József Attila egy eddig számukra ismeretlen oldalát.
Az alkotó, aki a hitelességét elveszíti, mindenét elveszíti, ezért nekem ez abszolút prioritás volt. Olyannyira, hogy több monológot, gondolatmenetet a költő által írt levelekből, cikkekből emeltem át. Így sikerült elérni, hogy a filmben a saját szavajárásával beszél, mind nyelvi, mind szóhasználati szinten.
Neked, forgatókönyvíró-rendezőnek, aki ennyire elmélyült a témában, illetve a színészeknek, akiknek mindezt át kell élniük, mennyire megterhelő egy ilyen tragikus film forgatása?
Nagyon megterhelő. A kutatás során megesett, hogy egy száraz, tényekre fókuszáló szakkönyv olvasása közben is könnybe lábadt a szemem. Pedig körülöttem minden idilli volt, napsütés, zöldellő kert, mégis teljesen a hatása alá kerültem. Ennyire szomorú és nyomasztó mindaz, amin ennek az embernek keresztül kellett mennie élete során.
Azt gondolom, a Reménytelenül cím szépen leírja, hogy milyen testi és lelki fájdalmai voltak.
József Attila úgy fogalmazott a Szabad-ötletek jegyzékében, hogy „a bajok lerakódnak az emberben, mint a csontokban a mész”. A film reményeim szerint ezt a hasonlatot érzékletesen adja majd át a nézőknek, hogy 90 percen keresztül rakódik rájuk a tragikum súlya, amiből aztán hazavihetnek egy teljesen új szemléletet.
Vígjáték, romantikus komédia, pszichológiai dráma. Szélesedik a műfaji skála, amin belül dolgozol. Van esetleg olyan, amiben nem szívesen alkotnál?
A gengszterfilm távol áll tőlem – nem is igazán tetszettek azok, amiket eddig láttam. Ezt a műfajt nehéz is lenne hitelesen honosítani Magyarországon. Ezért nem szívesen dolgoznék ilyen filmeken.
Fotó: kultura.hu
