A kegyelmi botrány kirobbanása óta a média rendszeresen foglalkozik a gyermekvédelem különböző aspektusaival. A nyilvánosság előtt leginkább olyan botrányos esetek kerülnek terítékre, amelyek az intézményrendszer hiányosságaira vagy problémáira hívják fel a figyelmet. Ugyanakkor viszonylag kevés szó esik a gyermekvédelemben dolgozó szakemberek mindennapi terheiről, tapasztalatairól, valamint arról, hogy miként értékelik a gyermekvédelmi rendszer működését és az abban élő gyermekek helyzetét, hiszen napjainkban is közel 23 ezer gyermek él állami gondozásban, és további 140 ezer gyermek van veszélyeztetett helyzetben.
A témával kapcsolatban három, a gyermekvédelem területén aktívan dolgozó és nagy tapasztalattal rendelkező szakember véleményét kértem ki, akik átfogó és hiteles rálátással rendelkeznek a rendszer működéséről.
K. családsegítőként tevékenykedik, olyan családokat támogat, akik valamilyen formában segítségre szorulnak. Feladatai közé tartozik az életvezetési tanácsadás, valamint az ügyintézési folyamatokban való közreműködés. Munkája során olyan helyzetekkel találkozik, mint a nem megfelelő higiéniai körülményekkel rendelkező háztartások, vagy a gyermekek testi egészségének elhanyagolása, például amikor a szülők nem biztosítják, hogy a gyermekek rendszeresen ellátogassanak a védőnőhöz vagy az orvoshoz.
Családlátogatásai során K. figyelemmel kíséri az érintett család helyzetének alakulását, és ha nem tapasztal javulást, kötelessége megtenni a szükséges intézkedéseket. Ilyen esetekben sor kerülhet esetkonferencia összehívására, valamint javaslatot tehetnek a gyermek védelembe vételére, majd kiemelésére, hogy a gyermek számára megfelelőbb környezet biztosítható legyen.
„Amit családsegítőként csinálok, az sajnos csak tűzoltás. Nagyon ritka az olyan ügyfél, akinél valóban történik változás, és a helyzete javul. Sokan több évig állnak védelem alatt, és a helyzetük változatlan. Ahhoz, hogy hatékony legyen a családsegítők munkája, az alapellátást kellene megerősíteni – a családokat saját környezetükben kellene jobban támogatni, nem pedig kiemelni a gyerekeket.”
K. szerint az állam a gyakorlatban a gyermekvédelmi rendszer problémáinak nem megelőzésére, megoldására fókuszál, hanem inkább azok utólagos kezelésére. A gyermekvédelem a gyermekeket hivatott megvédeni, de K. szerint a rendszer alapvető hiányossága, hogy nem a problémák gyökerére fókuszál, emiatt családsegítői munkáját gyakran nem érzi kellően hatékonynak. Véleménye szerint a családok helyzetének tényleges javulása sajnos ritka, miközben az jellemzőbb, hogy egyes gyermekek akár több éven keresztül védelem alatt állnak. Ilyenkor a gyermekvédelmi szervek folyamatosan figyelemmel kísérik a helyzetüket, hogy megállapítsák, szükséges-e a kiemelés, de a családok szociális és életvezetési körülményei gyakran változatlanok maradnak.
A beszélgetés során azt is megkérdeztem K.-tól, mi lehet az oka annak, hogy a gyermekvédelem területén ilyen kevés szakembert foglalkoztat.
Kezdő családsegítőként alapdiplomával a minibálbért kerestem meg. Azóta eltelt 4 év, munkahelyet váltottam, és ágazati szociális pótlékkal együtt nettó 277 ezer forintot keresek.
„A pótlék nélkül nem keresnék sokkal többet, mint a minimálbér. Az elvégzett munkámat és a fizetésemet nem érzem arányosnak. A családsegítők a társadalom leggyengébb csoportjait próbálják felzárkóztatni – ez a munka megterhelő, és hatalmas felelőséggel jár. Nagyon sokan kiégnek a szakmában, hiszen a szociális szférában dolgozó embereket nem becsülik meg.”
K. úgy véli, hogy a gyermekvédelemben dolgozók elkötelezetten, szívvel-lélekkel igyekeznek támogatni a társadalom peremére szorult családokat és gyermekeket. Ennek ellenére a szakemberek gyakran nem érzik, hogy munkájukat a társadalom vagy az állam megfelelően elismerné, amit a szektor alacsony bérezése is tükröz. Bár K. hangsúlyozta, hogy őt nem az anyagi juttatások motiválják, mégis úgy érzi, hogy a gyermekvédelem hatékonyabb lehetne, ha a szakemberek anyagi megbecsülése is összhangban állna a munkájuk fontosságával és felelősségével.
„Rengeteg gyermek van szakellátásban, szökésben, és tömve vannak a nevelőotthonok – nevelőszülők viszont alig vannak. A jelenlegi munkahelyemen olyan esetekkel is találkozok, amikor az újszülött csecsemő hónapokig a kórházban van édesanya nélkül, mire sikerül nevelésbe adni.
A gyámhivatal kijelentette, hogy ne csináljunk kiemelést, mert nincs hely az otthonokban a gyermekek számára, és nincsen ember, aki nevelésbe vehetné őket, hanem maradjanak otthon a családjuknál.
Pedig ezeknek a gyermekeknek támogatásra és egészséges környezetre van szükségük ahhoz, hogy felzárkózzanak korosztálytársaikhoz”
A témával kapcsolatban fontos, hogy a szakellátásban lévő gyermekek neveléséért felelős nevelőszülő-szakember is kifejezze saját nézőpontját. S. nevelőszülő, négy éve nevel állami gondozott gyermekeket. Jelenleg három gyermekért felelős és igyekszik minden erejével azért dolgozni, hogy a gyermekek számára olyan gyermekkort és életkörülményeket biztosítson, amelyre szükségük van ahhoz, hogy megfelelően fejlődjenek. S. először arról beszélt, hogy milyen feladatokkal jár a nevelőszülői hivatás.
„A hátrányos helyzetből kiemelt gyermekek gyakran olyan életkörülményekből érkeznek, amelyeket nehéz kívülállóként teljes mértékben megérteni. Ezek a fiatalok jelentős hiányosságokkal küzdenek, amelyek fejlődésük szempontjából akár többéves lemaradást is eredményezhetnek. A nevelőszülők számára nagyon fontos az empátia, a gyermekek által átélt nehézségek mély együttérzést igényelnek. A gyermekek, még a rendkívül kedvezőtlen körülmények ellenére is, erősen kötődnek otthonukhoz, és ebben a hivatásban kulcsfontosságú az ilyen helyzetek megfelelő kezelése és a gyermekek érzelmi támogatása.”
A nevelőszülőség egy nagyon komplex feladat, S. többször hangsúlyozta, hogy egy percre sem lankadhat a figyelme, egy pillanatra sem veszítheti el a hidegvérét. Az interjú során elmesélte a gyermekek érkezését is.
„Amikor a gyermekek hozzám kerültek, rendkívül zaklatott és instabil élethelyzetben voltak. A legfiatalabb kislány határozottan kijelentette, hogy soha nem akar visszatérni az otthonába, míg a nagyobb fiú erősen vágyott a hazatérésre. Azóta ők már „rózsaszín ködben” látják a múltjukat, ami a traumák feldolgozása és a lelki sebek gyógyulása szempontjából pozitív fejlődésnek tekinthető. Nevelőszülőként az a feladatom, hogy támogassam őket ebben a folyamatban, anélkül, hogy bármilyen módon befolyásolnám őket a családjukkal kapcsolatban.
Az édesanyjuk csupán háromhavonta látogatta őket, ami az örökbefogadhatóságot megelőző minimális időköz, míg az édesapa eleinte egyáltalán nem látogatta őket, mivel börtönbüntetését töltötte. Mostanra már a láthatások rendszeressé váltak, és havonta találkoznak egymással. Ezek a látogatások gyakran megzavarják a gyermekek gyógyulási folyamatát, mivel a szülők ilyenkor igyekeznek bepótolni a kimaradt időt, ami sokszor érzelmi kilengéseket és feszültséget eredményez. Ilyenkor a gyermekek visszacsöppennek abba a kulturális közegbe, amelyből kikerültek. A legnagyobb gyermek különösen érzékeli ezt a kettősséget:
gyakran mondja, hogy ha egyszer hazatér, akkor ismét olyanná kell válnia, amilyennek a szülei elvárják.
A nevelőszülői feladatok közé tartozik, hogy segítsük őket ezeknek az eseményeknek a feldolgozásában.” S. beszélt arról is, hogy milyen szakemberi segítséget kap a nevelőszülői feladatai során.
„Nevelőszülőként, szakmai képzettség hiányában, elsősorban az empátiámra és a gyermekekkel való bizalmi kapcsolat kialakítására támaszkodom a segítségnyújtásban. Ugyanakkor a traumák feldolgozásához elengedhetetlen lenne, hogy a gyermekek rendszeresen találkozhassanak egy pszichológussal. Fontos lenne, hogy a gyermekvédelem területén több elérhető szakember legyen, hiszen az érzelmi és mentális támogatás megfelelő biztosítása alapvető része a gyermekek fejlődésének”
A gyermekek nevelésén túl szó esett arról is, hogy a nevelőszülők milyen társadalmi megbecsülésben részesülnek Magyarországon. „A médiában szinte csak azok az esetek kapnak figyelmet, amikor egy nevelőszülő valamilyen problémába keveredik, miközben a nevelőszülők munkája és mindennapjai általában láthatatlanok maradnak.
A társadalom nagy része nincs tisztában azzal, hogy a nevelőszülőség milyen elkötelezettséget és folyamatos jelenlétet igényel: a gyermekekkel napi 24 órában együtt vagyunk,
ennek ellenére a szakmai vizsgálatok során nem minket kérdeznek a gyermekek helyzetéről, hanem a gyermekvédelmi gyámot, aki sokszor 20-30 gyermek ügyeit látja el. Nevelőszülőként korlátozott a lehetőségem arra, hogy a gyermekek ügyeit közvetlenül intézzem, hiszen akár egy egyszerű iskolai aláírásért is a gyám jóváhagyására van szükség”
Egy nevelőszülő jelen pillanatban 80 040 forintot keres, ezen felül gyermekenként 53 360 forintot kap a gondozásukra havi szinten. S. szerint ez a pénz nem sok mindenre elég.
„Nevelőszülőként az egy gyermek után kapott támogatás gyakran még az alapvető szükségletek fedezésére sem elegendő. Három nevelt gyermek mellett sokszor saját keresetemből kell pótolnom azokat az összegeket, amelyek a gyermekek megfelelő ellátásához szükségesek. Időnként olyan bérösszegeket kommunikálnak a nevelőszülők juttatásaival kapcsolatban, amelyek félrevezethetik a közvéleményt, és indokolatlan felháborodást kelthetnek. Sajnos ezek a számok sok esetben nem tükrözik a valóságot, és nem felelnek meg azoknak az ígéreteknek, amelyeket korábban kaptunk. A mi nevelőszülői hálózatunkban ugyan megkapjuk azokat a juttatásokat, amelyeket a törvény előír, azonban hallani olyan hálózatokról is, ahol még ez sem valósul meg maradéktalanul”
S. szerint a szakemberek számának növelése és az anyagi juttatások növelése megkönnyítené a nevelőszülők dolgát – talán több nevelőszülő jelentkezne. Ezen kívül azonban egy fontos dolgot fogalmazott meg K.-hoz hasonlóan: a problémát a gyökereinél kellene kezelni.
„A kiemelt gyermekek jelentős része roma származású. Felzárkóztatásuk hiányában egyre tovább növekszik a (családjukból) kiemelt gyermekek száma. A gyermekek gyakran olyan otthoni mintákat követnek, amelyeket maguk körül látnak, és ez meghatározza jövőbeli viselkedésüket és életmódjukat, így a következő generáció sem tud majd felzárkózni. Ha a rendszer célzott intézkedésekkel – például oktatási programokkal, munkahelyteremtéssel – segítené a roma közösségeket, valószínűleg csökkenne a hátrányos helyzetű és kiemelt gyermekek száma.”
Alacsony szociokulturális környezetből kitörni rendkívül nehéz, különösen, ha nincs hozzá megfelelő támogatás, vagy egyáltalán a probléma sincsen megfelelően felismerve. S. szerint a magasabb anyagi juttatások, a társadalmi megbecsültség és a hátrányos helyzetű családok társadalmi integrációja hozná el hosszútávon a változást. A riportalanyok elmondása alapján is igaznak tűnik a statisztika, miszerint nevelésbe kerülő gyermekek szinte kivétel nélkül mélyszegénységből érkeznek (Pénzcentrum 2023) a nevelőszülőkhöz. Ezen felül gyakori az is, hogy a gyermekek nem rendelkeznek olyan képességekkel, amelyet koruk indokolna. Nevelőszülőként a gyermekek kulturális hátterének megértése is megterhelő feladat.
A témával kapcsolatban sikerült megkérdezni egy olyan szakembert (P.), aki éveken át dolgozott nevelőszülői hálózat szakmai vezetőjeként, nevelőszülői tanácsadóként, valamint FIKSz (Felkészültség Információk Kompetenciák Szülőknek) trénerként nevelőszülőket is képzett. Szerinte a törvényes követelmények olyan alacsonyak a nevelőszülők irányába, hogy külön szűrőkre volt szükség a képzések során.
„Láttam olyan képzéseket, ahol a kiképzett emberek közel 98%-a nem alkalmas nevelőszülőnek, mert sem az élőhelyük, sem a mentális állapotuk nem volt ehhez megfelelő. Kíváncsi lettem volna a pszichológiai vizsgálatoknak az eredményére, de óriási probléma volt, hogy akkoriban engem is úgy tájékoztattak, hogy az egyházi fenntartású nevelőszülői hálózatok nem kötelesek pszichológiai vizsgálatot végezni.” – kezdte P.
Mivel a gyermekvédelemben a családjukból kiemelt gyermekek száma évről évre nő, szerinte egyre több nevelőszülőre lenne szükség, de egyre pontatlanabbak a képzések, kevesebb ember akad fenn a szűrőkön, olykor hasonló körülmények közé kerülnek a gyermekek, mint ahonnan kiemelték őket. A nevelőszülők képzése sokkal többről szól, minthogy elmagyarázzák számukra a kitöltendő papírokat és az alapvető nevelési feladatokat. A nevelőszülőség szerinte hivatás, és ahogy S. is említette, egy 24 órás tevékenység. Mivel a társadalmi megbecsültsége is igen alacsony a szakmának, főleg alacsony társadalmi csoportok képviseltetik magukat a képzéseken.
A mai napig találkozom olyan jelentkezőkkel, akiknek a második, harmadik kérdése az, hogy mennyi pénzt kapok, ha kihozok két gyereket, vagy ha kihozok öt gyereket.
„Ez nem erről szól. Ettől függetlenül megállapítható, hogy nevetségesen alacsony a nevelőszülők bérezése. Az értelmiségi rétegekből szinte nincs is jelentkező Magyarországon a nevelőszülői tevékenységre, hivatásra, míg az alacsony végzettségű, zömmel roma lakosságú településekről rengeteg hölgy és házaspár jelentkezik, hogy nevelőszülő lehessen.”
P. felhívja tehátarra is a figyelmet, hogy sokakban megélhetési forrásként jelenik meg a nevelőszülőség, annak ellenére, hogy valóban kevés bevételt hozó tevékenység. Az alacsonyabb társadalmi rétegből származó családoknál P. szerint gyakran az is probléma lehet, hogy a saját, vérszerinti gyermekeiket sem nevelik társadalmilag elfogadott módszerekkel, és a képzés alatt kiderül, hogy nem is mindig látják, hogy mi ezzel a probléma.
A megbecsültség kérdése azért is nehéz, mert a nevelőszülő fogalma sincsen meghonosodva a társadalomban. Ebből következésképpen az elismerés is elmarad.
„A tapasztalat szerint maga a nevelőszülő folyamatosan meg van szégyenítve, meg van alázva, le van nézve a szakemberek és más intézmények által. Egy társadalmilag elismert eseményen nem szerepel, nem kap díjat egy nevelőszülő sem.”
A nevelőszülők képzésén, bérezésén és elismertségén kívül a gyermekvédelmi szakellátás más problémás oldalát is kiemelte P.
„Azt tapasztaltam, hogy Magyarországon csak akkor lehet ilyen típusú hálózatokat létrehozni és működőképessé tenni, hogyha valaki komoly kapcsolatokkal rendelkezik. Másképp egyébként ellehetetlenítették ezeket a kezdeményezéseket.” (…) azért versenyszféra a gyermekvédelem, mert a gyerekek után járó állami juttatások egyházi működtetésű a hálózatok esetén majdnem kétszeresek. (…) a gyereket már régen kiöntötték a vízzel együtt a kádból. Megtapasztaltam – és ezért sem vagyok már vezető beosztásban ebben a szakmában –, hogy a gyermekek sorsa igencsak sokadlagos az egész rendszerben, nem csak egyes hálózatokban.”
A komplex rendszerben elvész a gyerek, mert sokszor az a lényeg, hogy ki mennyi pénzt tud ebből az egészből kisajtolni.”
P. szerint a nevelőszülői hálózatok a közel kétszeres normatív támogatási különbséget kihasználva igyekeznek minél több anyagi hasznot szerezni, amely tapasztalatai alapján nem a gyermekeknél, hanem a hálózat bizonyos vezetőinél landol. Ahogyan S. mondta, csak a törvényesen előírt minimum pénzmennyiséget kapja meg nevelőszülőként mind fizetésként, mind a gyermek után, mint egy állami hálózatnál, hiába a magasabb normatíva.
„A magyar társadalom véleményem szerint diszkriminatív etnikai és társadalmi hovatartozás tekintetében. Amikor a nevelőszülői hálózatnál dolgoztam, nem tűrtem el, hogy megkülönböztetés legyen a saját és az állami gondozott gyermek között. Erre nagyon oda kell figyelni.”
A gyermekek sorsa felett való rendelkezés egy nagyon nehéz feladat, ahol ismét megjelenik a családjukból kiemelt gyermekek hátránya. Sok intézményben a pedagógusok, szakemberek is előítélettel viszonyulnak az állami gondozott gyermekek irányába, amely P. szerint csak tovább nehezíti a társadalmi reintegrációjukat és saját önértékelésük fejlődését. A szakember beszélt arról is, hogy a gyermekvédelmi ellátás mely részét kellene leginkább megreformálni.
„Az államot és az egyházat szét kellene választani, ha szakmai szempontokról van szó. Az állami feladatkörökbe tartozik az, hogy a rászorulókat segítsük, és az egyháznak is van ilyen feladata, de az egyház nem egy állami szerveződés. Tehát ne indok legyen a gyenge szűrőkre és a szabályok lazábban kezelésére az, hogy egy intézmény egyházi fenntartású” (P.)
P. szerint a gyermekvédelemnek igazán jót tenne, ha szigorúan szakmai szempontok kerülnének az első helyre az egyházi érdekek és érdekeltségek helyett. Mivel az egyházi fenntartású intézmények magasabb támogatást kapnak, így ezek az intézmények képesek fejlődni és vonzóvá válni a leendő nevelőszülőknek. Viszont az egyházi fenntartású intézmények bizonyos területeken más szabályok szerint működnek, mint az állami társaik, ezen különbségek pedig a beszámolók alapján nem feltétlenül a gyermekek számára előnyösek.
Az interjúk közös vonásai között elsőként jelent meg a szakma társadalmilag alacsony elismertsége. Mindhárom szakember nagy hátrányként ítéli meg, hogy a társadalom tudatába nincsen beágyazódva azon gyermekek sorsa, akikről saját szüleik nem teljesen, vagy bizonyos esetekben egyáltalán nem tudnak gondoskodni. A következő említett probléma is hasonló: az alacsony ágazati fizetések mellett igazi hivatástudatra van szüksége annak, aki a gyermekvédelemben szeretne dolgozni. A harmadik kiemelendő probléma pedig az volt, hogy gyermekek sokszor eltűnnek a rendszerben, mivel nincsen elegendő szakember és nevelőszülő. Ahol pedig tudnak helyet biztosítani számukra, sokszor ott sem a gyermek védelme és érdeke az első.
Források:
Borítókép: Szabó Kiara Laura
Kép forrása: unsplash.com
