A komádi hímzés több mint másfél évszázados múltra tekint vissza, és ma is élő hagyományként formálja a város kulturális identitását. A komádi fehér- és vászonhímzés jellegzetes motívumai, mint a rák, a tulipán, a rózsa és az életfa, máig őrzik a település múltját. A hímzéstechnika ma reneszánszát éli: modern ruhákon, táskákon, sőt a Nemzeti Színház új függönyén is megjelenik. Riportomban ennek a hagyománynak a múltjáról, jelenéről és közösségformáló erejéről írok.
Komádi település Hajdú-Bihar vármegyében helyezkedik el. Jelenleg egy kisváros, egészen pontosan 2001-ben avatták várossá. Az itt élő emberek életében erősen meghatározó tényező a földrajza, hiszen Komáditól négy kilométerre folyik a Sebes Körös. A folyót mára már mederbe szorították, de valamikor a Berettyó és a Tisza vize is találkozott itt, a Körös vizével összecsapódva. A folyók tele voltak hallal, rákkal, kagylóval, csíkkal, csodálatos vízi világ volt, így az itt élők halászattal, vadászattal foglalkoztak.
Később a helyiek mezőgazdaságból tartották fenn magukat. Télen az asszonyok szőtték, varrták és díszítették a család textíliáit, a lánygyermekek pedig et megtanították hímezni, hiszen minden lánynak hímzett ágyneművel, törülközővel és viselettel kellett férjhez mennie. A vászonhímzés története mintegy 150 évre tekint vissza.
A hímzésről
A Kárpát-medence mintakincséhez tartozik a komádi vászon és fehérhímzés. Kezdetben háziszőttes vászonra dolgoztak: a kendert feldolgozták, megszőtték, majd a vászonra apró motívumokat hímeztek díszítésként. Különlegessége ezeknek a motívumoknak, hogy kizárólag ehhez az egy településhez kapcsolódik.
A legismertebb fehérhímzésa rák, hiszen komádi híres volt a rákászatról. Úgy tartja a mondás, hogy a debreceni piacon árulták a rákot és a Piac utca szaglott a komádi ráktól. A Sárrét virágai is megjelennek a fehér apró virágok között: tulipán, bazsarózsa, tubarózsa, gyöngyvirág és vadrózsa. A tulipán a befogadás, a nőiesség és az anyaság szimbóluma, a rózsa a szerelemé.
A fehér a tisztaság és ártatlanság színe, védelmet jelképez. Sok kultúrában fehér kendővel óvták a gyermeket a rontástól – a babakocsit is gyakran fehér lepellel takarták le.
A vászonhímzés letisztult formavilága az élet folyamatos körforgását idézi: az életfák a földet kötik össze az éggel, a kör a folyamatosságot jelenti, a hármasság – az Atya, Fiú és Szentlélek – vallási tartalommal is bír.
A halforma a halhatatlanság jelképe. Illetve a szív, az ágas, kacsos minták, a tulipán, a lóhere motívumok is jellemzőek.
Mindkét hímzéstípus szabadrajzú: a mintát kézzel rajzolták fel, apró lyukakat szúrtak, majd „drukkoló festékkel” vitték át az anyagra. Ma már mesterséges intelligencia is segíti a minták előkészítését, de a kéz, a tű és az alkotó ember kreativitását semmi sem pótolja.
A hímzett darabokat ünnepi alkalmakkor viselték a felső- és alsó ruházaton: kombinékon, ágykabátokon, szoknyaszéleken. Az ágyneműket, párnákat, paplanhuzatokat is díszítették, melyek a hétköznapi használat mellett az ünnepi kelengye részei voltak. A vászonhímzést gyakran alkalmazták kötényeken, ingeken, de leginkább a lakást díszítették vele: párnákat, terítőket készítettek.
Az elmúlt évtizedekben sokat változott a motívumok elhelyezése és felhasználása. Ötven évvel ezelőtt még elsősorban lakástextileken jelentek meg a nagy minták, ma azonban a letisztult formák a divatosak: kis motívumok kerülnek gallérra, táskákra, apró oldaltáskákra. Régen nem használták ezeket a mintákat táskák díszítésére, ma viszont kifejezetten közkedveltek.
A mai rohanó világban sokan elveszítik gyökereiket, az „azonnali élvezeteket” keresik, miközben a népi kézművesség több évszázados hagyományokat őriz. A kézi alkotás közösségekben zajlik: hasonló érdeklődésű emberek generációkon át adják tovább a tudást – nagymamától az unokáig.
A komádi hímzés története
Az első hímzett darabot Seprenyi Katalin készítette, méghozzá egy különleges ágytakarót házi vászonból. A három részből álló, vert csipkével díszített darabot Fekete Erzsébet gyűjtötte fel – Seprenyi Katalin az ő dédnagymamája volt, és a takarót régi családi vásznak között találta.
Fekete Erzsébet tanárnő a komádi hímzés legismertebb képviselője. Az ő munkásságának köszönhetően vált ismertté és rendszerezetté a vászonhímzés mintakincse. A ’60-as, ’70-es években pedagógusként gyakran járt családlátogatásra és ezek során gyűjtötte össze a fehér hímzés motívumait is. Erzsi néni ezekről a motívumokról rajzokat készített – így alakult ki és maradt fenn a hímzés gazdag mintakincse. A Kárpát-medencében a komádi fehér- és vászonhímzés gyűjtését és megőrzését az ő nevéhez kötik.
Erzsébetet a családja nő tagjai már gyermekkorában tanították a hímzésre. Annyira érdeklődött iránta, hogy elkezdte könyvekből is tanulni, szakkörvezetői tanfolyamot végzett. Akkori mestere Borbély Jolán volt, a kor egyik legnagyobb néprajztudósa. Nemcsak pedagógusként és hímzőként tevékenykedett, hanem ő fogta össze a településen mindazokat, akik bármilyen hagyományőrző tevékenységet folytattak. Nagyon szerette a hímző asszonyokat és nagy lelkesedéssel tanította őket. 1971-ben megalapította a díszítőművészeti szakkört, amely a mai napig működik. A szakkör tagjai heti rendszerességgel találkoznak és hímeznek. Kiállításokra járnak és pályázatokon is indulnak, folyamatosan képzik magukat.
“Egy függöny, amely mesél”
Idén különleges feladatot kaptak a hímzők: a Nemzeti Színház új függönyére komádi motívumokat hímeztek fel. Az óriási, 167 négyzetméteres függöny a Kárpát-medence mintakincsének gazdagságát idézi meg, közel ezer év díszítőmotívumait felvonultatva. Kézi hímzéssel, 104 hímzőasszony közreműködésével, közel 7 év alatt készült el.
A komádi motívum felhímzése 3 hónapig tartott. A kész függönyt a templomban mutatták be, amit nagy érdeklődés övezett. 2025 december 14-én a Nemzeti Színházban egy nagyszabású rendezvényen adták át a díszfüggönyt, erről tanúskodik a riport borítóképe is.
Dr. Takácsné Polgár Adéllal beszélgettem, aki sok-sok éve tagja a Fekete Erzsébet Hímzőkörnek, 4 éve vezeti a helyi református általános iskolában a kreatív hímző szakkört, mint szakoktató. Nevéhez fűződik a Nemzeti Színház függönyének hímzése és az első könyv szerkesztésében is részt vett.
„Már gyermekkoromban láttam, hogy nagymama és a testvére milyen szépen hímeznek. Majd később édesanyám tagja lett a hímzőközösségnek és 10 éves lehettem, amikor elvitt engem is a szakkörbe. A könyvtárban folytak a szakköri foglalkozások, én egy-egy mesekönyvvel kuporodtam édesanyám mellé, és olvastam. A későbbiekben természetesen én is megpróbáltam hímezni, édesanyám tanított.
Számára a komádi hímzés a gyökereit jelenti, hiszen már a dédnagyanyja is hímzett. Fennmaradt az általa hímzett leveles, virágos párnatakaró, amely körülbelül 100 éves. Az asszonyok a családjában öt generáción keresztül hímeztek. Ezek a gyökerek, az identitás az, ami ideköti és összeköti őket, mint egy láthatatlan fonal.
„Számomra a hímzés nem munka és nem hobbi, hanem egyszerűen az életem része, nincs olyan nap, hogy ne hímeznék. Vagy kora hajnalban, vagy késő este, de mindenképpen meg fogom a textilt és szépen forog kezemben a tű. Ezek mind egy tűvel írott történetek, gondolatok, amelyeket az ember nem a papírra vet, hanem a gyönyörű hímzővászonra.”
Békéscsabán elvégezte a népi kézi és gépi hímző tanfolyamot. Majd elvégezte a népi gyermekjátszóház-vezetői tanfolyamot, és szakoktató lett, így a helyi református általános iskolában hímző szakoktatóként gyerekeket tanít.
Nagyon fontos volt számomra ez, hiszen ezzel a tudással, módszertannal tovább tudom adni a gyerekeknek a hímzés szeretetét, illetve annak fontosságát, a precizitást a hímzésben, s a gyökereknek az ismeretét, hogy honnan is származnak.
Az emberek hozzáállása változott meg a hímzéshez. Ma már reneszánszát éli, hímző kultúra, a komádi hímzés minta kincse is. Nagyon szeretik, nagyon könnyen rajzolható, szerkeszthető és szépen lehet hímezni. Tehát a kezdő hímzőknek nagyon hamar sikerélménye lehet.”
Hímző könyv
2009-ben a közösségi ház munkatársai összeállítottak egy kiadványt, amely a fehér és vászonhímzés múltját és jelenét mutatja be. Idén egy nagy projekt indult el, készül a könyv bővített változata. Ennek alapja egy több mint 100 oldalas dokumentum, Dr. Takácsné Polgár Adél szakdolgozata, amely Fekete Erzsébet életét, munkásságát és a szakköri tevékenységét dolgozza fel. Munkája során közel 150 darab hímzett textíliát gyűjtött, ezek ágykabátok, kombinék, szoknyák és ágyneműk.
A szakkör tagjai gyűjtőmunkát végeztek, a még fellelhető régi vásznakat megtekintették, lerajzolták, lefotózták és katalogizálták. Dr. V. Szatmáry Ibolya, a Déri Múzeum nyugalmazott igazgatója is ellátogatott Komádiba, ahol megtekintette a mintakincset és irányt mutatott a könyvhöz.
A tagok számára nagyon fontos, hogy a régi textíliák fennmaradjanak, hiszen ezek a darabok egy kor lenyomatait őrzik. Úgy gondolják, hogy minden egyes anyag történeteket mesél a korabeli mindennapokról, szokásokról.
Ezek a textíliák nem pusztán használati tárgyak, hanem kulturális örökségünk élő részei, ezért különösen fontosnak tartják megóvásukat és kutatásukat.
Szakkörök, események
A településen több hagyományőrző csoport is aktív, felnőttek és gyerekek egyaránt. A Fekete Erzsébet Hímzőkör jövőre fennállásának ötvenötödik évét ünnepli. Tagjai rendszeresen részt vesznek népművészeti táborokban, ahol tanítják a hímzés fortélyait. Komádiban a Körös-Körül Néptáncegyüttes minden nyáron néptánc tábort szervez, és minden évben meghívják a hímzőkör tagjait is, így a táncos gyerekek komádi motívumokkal ismerkedhetnek.
A Sulyok István Református Általános Iskolában négy éve működik a gyermek hímző szakkör. A fiatal hímzők többnyire olyan családból érkeznek, ahol már a nagymama vagy a dédmama is szeretett hímezni. Számukra nem ismeretlen ez a világ: értéknek tartják a családi hagyományt és szeretnék tovább vinni. A gyerekek hozzáállása nagyon pozitív: szívesen díszítik saját ruháikat és apró tárgyaikat, de azt is megtanulják, hogy hogyan lehet alkalmazni a mai modern darabokon a régi, hagyományos motívumokat.
A diákok is járnak kiállításokra és beszélgetnek róla az oktatóval, így bővítve tudásukat és fenntartva érdeklődésüket a hagyományok iránt.
Minden évben augusztus 20-án rendezik meg a Mesterségek Ünnepét. Ilyenkor a Kárpát-medence kézműves mesterei és népművészeti egyesületei vonulnak fel a Budai Vár környékén. A hímzőkör is rendszeresen részt vesz az eseményen, ahol nagy érdeklődés mellett tartanak hímzés bemutatót. Itt a látogatók saját kezűleg hímezhetnek – az ilyen foglalkozásokon megfordult már sok külföldi, köztük koreai, japán, argentin és chilei érdeklődő is.
A városvezetés nagy figyelmet fordít a helyi hagyományőrzők támogatására. Segítenek az utaztatásban, a hímzőkör számára anyagi támogatást biztosítanak, amelyből fonalat és vásznat tudnak vásárolni. A gyermekhímző szakkört az iskola támogatja: biztosítja az anyagokat, a termet és a működéshez szükséges feltételeket.
Egy új kezdeményezés indult a településen, a „Hímző Suli”. Ide azokat várják, akik szívesen öltögetnek munkaidő után és szeretnék elsajátítani a komádi hímzést. Az első foglalkozásra több hölgy is ellátogatott különböző korosztályokból.
Papné Sonka Katalint a kreatív tevékenységéről és a hímzés iránti érdeklődéséről kérdeztem:
„Tizenkét éves voltam, amikor az iskolában megtanultam hímezni. Azóta is ezzel foglalkozom: kötök, horgolok, hímzek, esténként mindig kézimunkázok.”
„Körösszakálban, a Tányérosházamban nemcsak tányérokat gyűjtök, hanem különféle hímzéseket is. Van egy kézimunkaköröm, ahol mindenki a saját érdeklődésének megfelelő tevékenységgel foglalkozik: hímez, horgol vagy fest. Most kezdem tanulni a komádi hímzést, és szeretném megismerni ennek a hagyománynak a történetét is.”
Simon Sándorné Kati néni mesélt arról, hogy miért látogatott el a foglalkozásra és hogy hogyan érezte itt magát.
„Szeretnék jobban megismerkedni a hímzés fortélyaival és mélyebben elmerülni az öltések technikájában. Számomra nem idegen ez a világ, hiszen varrónő vagyok, és nem áll tőlem messze a tű és a cérna használata. Leginkább a vászonhímzés fogott meg, az érdekes mintái és azok jelentése miatt. Ezt a hímzést akár egy hétköznapi viseleten vagy ruhán is el tudnám képzelni. Én nagyon jól éreztem magam a legelső alkalommal, ismerősökre találtam, többféle korosztályt érintett az első oktatás, és ez nekem nagyon tetszett. Örülök, hogy kicsit kiszakadhattam a rohanó hétköznapokból, nagyon jól éreztem magamat.”
Pályázat
A közösségi ház egy országos pályázatot hirdetett „Komádi Hímzés 50 éve” címmel. A felhívásra 300 textília érkezett, köztük számos viseleti darab, főként szoknyák és ruhák, amelyekre ízlésesen helyezték el a komádi motívumokat.
A legújabb, különleges technika a bőrre való hímzés: például táskákon, medálokon, fülbevalókon jelennek meg így a minták.
Fontos, hogy olyan városvezetés és közösségi intézmények működjenek, amelyek támogatják a hagyományőrzést. A közösségi házban a kisebb hagyományőrző csoportok helyet kaphatnak, szakemberek továbbképzését biztosíthatják, és a hímzést kedvelők különböző programokon fejleszthetik tudásukat.
Emellett kiemelten fontos a régi, kézzel készült alkotások digitális megőrzése, hiszen ezek a darabok egy kor lenyomatai, és inspirációt adhatnak a mai alkotóknak. Megfigyelhetjük, hogy ötven évvel ezelőtt hogyan hímeztek, és hogyan lehet ezt a technikát a mai korban tovább fejleszteni.
Bár a mesterséges intelligencia is segíthet a hímzés megújításában, a kéz, a tű és az alkotó ember kreativitása semmi mással nem helyettesíthető. Interjúim alapján legalábbis arra jutottam, hogy az alkotó, gondolkodó ember szerepét semmi sem pótolja.
A komádi hímzés nem csupán kézimunka, hanem generációkat összekötő élő hagyomány. Minden öltés múltat és jelent kapcsol össze, és tovább viszi azt a tudást, amely nagymamáktól unokákig száll. Amíg lesz, aki tűt vesz a kezébe és továbbadja a motívumok történeteit, addig a komádi hímzés nemcsak fennmarad, hanem folyamatosan újjászületik.
