Napjaink streaming-kínálatában a felnőtteknek szóló animáció rétegműfajként bukkan fel az ezer és egy sorozat vagy film között, maga a műfaj viszont rengeteg lehetőséget hordoz magában. Olyan terepet ad a történetmesélésnek, ahol a családi traumák, a kisebbségek, a krízishelyzetek vagy a különböző mentális zavarok tematizálásamegférnek egymás mellett, sőt: kiegészítik egymást. A Dang! (2026) pedig éppn ezt a lehetőséget használja ki.
A Dang! egy Netflixen megjelent sorozat, ami három, kínai bevándorló felmenőkkel rendelkező testvér new yorki életét mutatja be. Andrew és Eunice már évek óta beköltöztek a nyüzsgő városba. Míg Andrew egy start-up dizájncég társ-alapítójaként finanszírozza maga és húga életét, addig Eunice különböző pékárukat taposó lábvideókat streamel, ezzel keresi a kenyerét.
A testvérpár megszokott életébe azonban beköszönt mindkettejük rémálma, a gazdag, sikeres és a szülők szemében mindig kedvenc aranygyermek nővérük.
Ruthie jelenik meg a lakásuk küszöbén, azzal a hírrel, hogy ő is New Yorkba költözik. Ennek apropójaként eleinte egy munkahelyi előléptetésre hivatkozik, azonban hamar kiderül, hogy Ruthie megcsalta a kretén férj archetípus tökéletes példájaként megjelenő Warrent, ráadásul egy munkatársával, Peterrel, akitől most gyereket vár. Bár Andrew és Eunice első reakciója a kárörvendés – hiszen kiderült, hogy a “tökéletes nővér” pont olyan szerencsétlen, mint ők – , a testvéri kötelék mégis összetartja a főszereplőket. A történet végigköveti Ruthie beköltözését a nagyvárosba, egészen addig a pontig, amíg a szigorú és maximalista szüleinek elmondja tetteit és állapotát. Eközben Eunice első (fizetetlen gyakornoki) állását illetve Andrew szorongással kapcsolatos tanulságait és nehézségeit követheti végig a befogadó, egy túlzó, görbe társadalmi tükrön keresztül.
A sorozat egyik legnagyobb erőssége a karakterek szerethetőségében rejlik. A koncepció, miszerint a sorozat három testvér kapcsolatát dolgozza fel, alapvetően könnyű kapaszkodót ad a szereplőkhöz való kapcsolódáshoz. Eunice-hoz hasonlóan a legtöbb kistestvér hallotta már hogy ő a “kisbaba” a családban, vagy mint Ruthie, a legtöbb nagytestvér érezte már a példamutatás és a teljesítés fontosságának súlyát a vállain.
Mindhárom főszereplő erősen sztereotípiákra épült, és valamilyen társadalmi jelenséget vagy helyzetet vesz magára, ami miatt a néző még könnyebben tud azonosulni velük.
A fiatal felnőttkorban lévő átlagos Z generációs befogadóval azt érezteti, nincs egyedül a problémájával, hiszen a sorozat karakterei sem szeretnének elköteleződni, vagy dolgozni, ők is szoronganak, vagy éppen valamilyen hátrányos megkülönböztetés éri őket, csak úgy, ahogy ez a való életben is megtörténhet. A beemelt témák súlyosságát azonban könnyedén kompenzálják a túlzó és szürreális helyzetkomikumok vagy megszólalások.
Eunice, a legfiatalabb testvér, a szülei általi elhanyagoltság utáni űrt a bátyja gondoskodásával kompenzálja. A Z generáció minden pozitív és negatív tulajdonságát magán viselő karakter emlékeinek nagy részét popkulturális pillanatok teszik ki, és inkább fizetetlen gyakornokként dolgozik (egy egyébként hiper PC szépségápolási cégnél), minthogy magára vállaljon bármi felelősséget – de amúgy se szeretne olyan lenni mint a többi, átlagos, dolgozó ember. Andrew a “people pleaser” tökéletes példája: képtelen nemet mondani és valósággal retteg a konfliktusoktól – inkább teljesen értelmetlen hazugságokat talál ki, mint hogy ki kelljen rúgnia az egyik, egyébként kleptomániás munkatársát. A meleg karakter minden, az LMBTQ közösségre aggatott előítéletet magán hordoz, valamint a napjainkban gyakori szorongást is vicc tárgyaként dolgozza fel. Ruthie ezzel szemben a keményen dolgozó, törtető felnőtt, aki belefáradt abba, hogy mindig neki kell a felelősen viselkedő családtagnak lennie . Képtelen levetkőzni kontrollmániáját – a születendő gyermeke nemét ugyan még nem tudja, de már elit fiúiskolába próbálja beprotezsálni –, ezzel kompenzálva a nők karrierbeli hátrányait, valamint a kínai nőkre értett sztereotípiákat, amelyeket megtestesít.
A Dang! az animáció minden előnyét kihasználja, nem fél eltúlozni a vizuális poénokat: amikor valaki magas, például azért, mert egy kosárlabda játékos, a feje már kilóg a képernyőről, amikor Ruthie kollégájáról kiderült hogy csak a holtteste van jelen a tárgyalóasztalnál – hiszen a befolyásos embereket csak a halál tudja kimozdítani a pozíciójukból – a feje leesik és elgurul az asztalon.
A sorozat szürreális túlzásokat sorol fel egymás után, bármi megtörténhet, az animációs médiumok világa pedig engedi ezt, így teszi hatásosabbá a mindennapi problémák szatíráit tartalmazó jeleneteket.
Remek példa erre az utolsó részben, amikor Ruthie erhu-n játszik az anyja hagyományőrző táncelőadásához. Ruthie, miközben a kínai hegedűn adja a zenei aláfestést, elsírja magát, hiszen már nem ő a szülők kedvence, sőt csalódást is okozott nekik. A szomorkás játék közben egy animált montázst láthatunk az idős asszonyokból álló kínai tánccsoport előadásáról. A jelenet lehetne megható és nagy súllyal bíró, mégis annyira szokatlan és annyira kényelmetlenül éreztem magam tőle, hogy nem tudom komolyan venni. Maga az animáció stílusa egyébként leginkább a Rick és Morty-hoz hasonló. Egyszerűségével ellentétben képes látványos lenni.
A sorozat narratív felépítése nem mentes a hibáktól. Az évad közepén több olyan filler jellegű epizód kapott helyet, amelyek alig görgetik tovább a főszálat. Ruthie terhessége, New Yorkba költözése és az, hogy a testvérei hogyan kezelik ezt – ami az egész évad kiindulópontja volt – meglepően sokáig háttérbe szorul, és a testvérek közötti korábbi, évtizedes feszültségek is szinte varázsütésre elpárolognak a harmadik és negyedik rész tájékán. Csak az évad utolsó részében kerül újra fókuszba, mekkora szerepe van a szülőknek és a nevelésnek a karakterek személyiségében. Valamint az apa és az anyaekkor jelenik meg egyáltalán először – pedig a tipikus családi sorozatoknak szerintem elengedhetetlen része az ő bemutatásuk, főleg ha testvérek közötti közös gyermekkori traumákon alapszik a cselekményszálak túlnyomó része.
Az epizódok általában keretes szerkezetet használnak: a testvérek beszélgetésével vagy valamilyen közös jelenettel kezdődnek és ezzel zárulnak, a kettő között pedig tempósan váltják egymást a három testvér, általában egyéni, különböző, bizarrabbnál bizarrabb kalandjait bemutató részletek.
A szinkronmunka egészen kiemelkedő a sorozatban – érdekesség hogy Andrew hangját a készítő, Andrew Law humorista adja. A karakterek hangjai jól illeszkednek önmagukhoz, mindegyikőjüknek megvan a sajátos stílusa, hanglejtése, melyek árnyalják is ű őket.
Mivel animációs sit-comról beszélünk, az első és legkézenfekvőbb párhuzam a The Simpsons-zal és a Family Guy-jal hozható, azonban a Dang! ezeknél sokkal frissebb és modernebb.
A poénokon lehet érezni, hogy a készítők maguk is fiatalok, saját tapasztalatokból merítkeztek hozzájuk.
A Röviden a lényeg (Long Story Short) című, szintén Netflixen megjelent animációs minisorozat volt az első, ami eszembe jutott a Dang! nézése közben. Az előbbi szintén testvérek életét mutatja be, ráadásul a kulturális különbségek is megjelennek mindkét sorozatban: míg a Dang! egy kínai felmenőkkel rendelkező, a kínai hagyományokat követő család életét dolgozza fel és a rájuk értett sztereotip tulajdonságokat parodizálja, a Röviden a lényeg egy ortodox zsidó család szokásait és berögződéseit ismerteti. Utóbbi hosszabb időt ölel fel, és általánosságban komolyabb hangvételű, a testvérek a sorozat elején még gyerekek, az utolsó részekben pedig már felnőttként az idős özvegy apjukat kísérik az édesanyjuk temetésére. Itt is van helye a humornak és a sztereotípiák megjelenítésének, de a Dang! sokkal könnyebb és szókimondóbb, direktebb és őszintébb üzenetet közvetít, valamint szatírikusabb a stílusan.
A középtájon homályosabb fókuszú és az olykor túlságosan is random bedobált poénok ellenére a Dang! meglepően üdítő, az utóbbi idők egyik legviccesebb és legőszintébb animációs próbálkozása.
Nyíltan mutatja be a húszas és harmincas korosztály hibáit, kaotikusságát, valamint a generációk különböző attitűdjeit.
Könnyed, élvezhető, figyelemre méltó sorozat, ami bőven rászolgálna a folytatásra, ezért is remélem hogy a Netflix – rá nem jellemző módon – ezúttal nem kaszál el egy újabb ígéretes sorozatot az első évad után.
Képek forrása: Netflix









