A túlélő bűntudata

Rendhagyó körülmények között, a tervezettnél korábban debütált az Aang avatár: Az utolsó léghajlító, amely az eredeti sorozat felcseperedett hőseit állítja a középpontba. A film káprázatos harci koreográfiákkal és az animációs formanyelv továbbgondolásával él, miközben Aang lezáratlan múltjára keres választ. 

Az Avatár – Aang legendája a kései 2000-es évek animációs sorozatainak egy klasszikusa. Az eredeti sorozat egy Aang nevű levegőidomár fejlődéstörténetét követi. Fiatalkorában kiderül, hogy ő az avatár, az egyetlen olyan ember, aki képes mind a négy elemet idomítani – ő a világnak az úgynevezett rendfenntartója. Megijed ennek a terhétől, megszökik, majd egy vihar következtében eszméletét veszti, az avatár ösztönei egy jégburkot képeznek körülötte, és csak száz év után ébred fel. Ennyi idő elteltével azzal kell szembesülnie, hogy az egész népét lemészárolta a tűz népe, akik világuralomra akarnak törni. A sorozatban 3 évadon keresztül követhetjük, hogy Aang miként küzd meg a rá nehezedő felelősséggel, hogyan sajátítja el mind a négy elemet (víz, föld, tűz, levegő), és végezetül hogyan állítja helyre a népek közötti békét. 

A sorozat történetmesélésével és karakterépítésével rengeteg fiatal szívébe lopta be magát. A mai napig erős rajongóbázissal bír – nem hiába jelentek meg élőszereplős adaptációk, mint a Az utolsó léghajlító (2010), a hírhedt mozifilm, valamint a Netflix által készített 2024-es sorozat, ami az eredeti sorozat nevét viseli (Avatár – Aang legendája). Az utóbbit egy kissé jobb fogadtatás érte, viszont ami közös a két műben, hogy az eredeti alkotók – Michael Dante DiMartino és Bryan Konietzko – nem vettek részt a megvalósításukban. Mindezek kreatív nézeteltérések miatt voltak, válaszul pedig – a Paramount és a Nickelodeon szárnya alatt – 2021-ben létrehozták a saját stúdiójukat az Avatar Studios-t, és ez évben be is jelentették az első projektjüket, az Aang avatár: Az utolsó léghajlító című filmet. A filmet Lauren Montgomery rendezte, aki korábban epizódrendezőként dolgozott az eredeti Avatár: Az utolsó léghajlító sorozaton, és annak spin-offján a Korra legendáján. A körülményeket elnézve, a film igazán ígéretesnek mutatkozott, a rajongók pedig izgatottan várták a megjelenést.

Ám sajnos néhányan túlzottan kíváncsiak voltak: egy X (Twitter) felhasználó kiszivárogtatta a teljes filmet – a hivatalos megjelenés előtt – arra hivatkozva, hogy a Nickelodeon véletlenül elküldte neki e-mailben a teljes filmet.

A kiszivárogtatott anyagot ezután terjeszteni kezdték különböző platformokon (TikTok, 4chan, Discord), a Paramountnak pedig muszáj volt felgyorsítania a promóciós kampányt, s a stúdió kénytelen volt a tervezettnél korábban bemutatni a hivatalos trailert, valamint a megjelenési dátumot is előre kellett hozniuk. Így a hivatalos októberi debütálás helyett, 2026 július 25-én jelent meg a Paramount+ kínálatában.

A cselekmény történetileg az eredeti sorozat idővonala után játszódik, a szereplők felcseperedtek, és őrzik a népek között fennálló egyensúlyt. Létrehozzák Köztársaság Várost (Republic City), egy olyan helyet, ahol mindenkit szívesen látnak, idomítót és nem idomítót egyaránt. Egyedül Aangnak van hiányérzete, mivel ő az egyetlen légidomár. Kultúrája fenntartásának érdekében, sorról sorra járja a leigázott levegőtemplomok romjait, relikviákat keresve. Egyik utazása során egy csapat “Kitagadott” (the Denied) névre hallgató bandita megtámadja, és sikerül ellopniuk a templomból egy szobrot, ami a Sonam nevű korábbi avatárt ábrázolja. Aang kutakodni kezd a korábbi életei között, és a nyomok egy hegycsúcsra vezetik, ahol egy hozzá hasonlóan jégbezárt egyedre talál, akiről kiderül, hogy szintén légidomár. Megtudjuk, hogy Tagahnak hívják, és Sonam avatár ajándékozta meg őt a léghajlítás képességével. Ugyanis a korábbi avatár birtokolt egy olyan varázsbotot, amivel bárkit idomárrá tud változtatni. Tagah meggyőzi Aangot, hogy közösen küldetésre induljanak, annak érdekében megszerezzék a botot, és visszaállításák a levegőidomárok népét. 

A film erősen Aang lelki vívódására helyezi a hangsúlyt, ez az eredeti műnek is fontos eleme volt. Folyamatos bűntudata van, ami a meneküléséből fakad, hiszen ez által veszni hagyta a népét. A sorozat végigvezeti a nézőt azon, hogy miként tanul meg szembenézni a rá helyeződött felelősséggel.

Megtanult nem megfutamodni, viszont felnőttkorára sem múlik el a veszteségérzete.

Ezt a film kezdő jelenete remekül megjeleníti: egy emlékkép tűnik fel a levegőnomádok virágzó koráról, amit viszont a tűz népének a támadása csúfít el, majd Aang vízbe süllyedését láthatjuk. Ez szimbolikus jelentőségű, Aang tehetetlenségét mutatja be; hiába próbálkozik, nem tud a felszínre úszni, ahogy már nem tudja visszafordítani cselekedeteit sem, visszatérni a népéhez már reménytelen. A film során láthatjuk, hogy nem találja a helyét ebben az újjászületett világban – hiába hozott létre, egy olyan várost ahol mindenkit elfogadnak, a népe állandó a hiányérzete. Ezért legtöbb idejét egyedül tölti, levegőtemplomokat kutat fel, és relikviákat gyűjt – így tartja élve a kultúráját. 

Tagah megjelenése egy új reményt jelent számára, közösen vissza tudják hozni azt, ami elveszett. Ám később kiderül, hogy teljesen más szándék vezérli őket: Tagah valódi célja, nem a 4 elem egyesítése, hanem egy olyan nép kialakítása, ami az összes többi felé kerekedik majd. Aangnak ezután szembe kell néznie vele, a végső összecsapásuk során eluralkodik rajta a düh, és majdnem kioltja ellenfele életét. A film elején elhangzik – Aang egykori mestere – Gyastso által egy utalás a film végkimenetelére: “Egy léghajlítónak muszáj önmérsékletet tanúsítania”. Aang pontosan ezt teszi, belátja, hogy önös érdekeit nem fordíthatja a világ kárára.  Kultúráját nem kell egyedül őriznie, megoszthatja azt másokkal is.

Tekinthetjük úgy, hogy ez a film egyfajta lezárást nyújt Aang karakterfejlődésében. 

A fókusz főként Aangra összpontosul, és a többi sorozatban jelentős szereplő: Katara, Sokka, Toph és Zuko a háttérbe szorul – személyiségük jelentősen egy dimenziósra lett redukálva. Akik követői a szériának, azok tudják, hogy mennyire összetett karakterek, mennyi nehézséget cipelnek ők is magukkal a múltjukból. Így sajnos rossz volt látni, hogy Sokka meg Toph egy-két vicces megjegyzés miatt, Katara pedig csupán mint gondoskodó élettárs van jelen a történetben. A legrosszabb mind közül Zuko, aki alig pár mondat erejéig szólal meg, és pusztán csak azért látjuk, mert ott kell lennie. A kidolgozatlan karakterek táborát erősítik a Kitagadottak csapata, sajnos annál többet nem tudunk meg róluk, hogy kisebbségi komplexusos, idomításra nem képes egyedek. Amiből viszont a motivációjuk fakad, már kifejezetten érdekes:

Milyen érzés egy olyan világban élni képességtelenként, ahol a hatalmi viszonyokat idomárok uralják?

Sajnáltam, hogy ez a film ezzel a gondolattal nem foglalkozott többet. 

Aang mellett a történet leginkább Tagah személyével foglalkozik, viszont a szerzőknek  egy elég kiszámítható antagonistát sikerült megírniuk. Kezdve a jégbezártságával, ami  ily módon egy eléggé elcsépelt motívum, mivel mennyi az esélye annak, hogy megtörténik ugyanaz a csoda kétszer?! Kellett egy eszköz, amivel még egy levegőidomárt betudnak emelni a történetbe, és a sorozat íróinak ez minősült a legkézenfekvőbbnek. Így viszont Aang esete sokkal kevésbé minősül páratlannak, és felveti azt a kérdést, hogy vajon hány légidomár lehet még jégbe zárva? Tagah-t egy úgynevezett “twist villain”-nek szánták, viszont ezt nagyon is egyértelművé teszik a néző számára – passzív agresszív megjegyzésekkel, kegyetlen harcmóddal, önző céltudattal –  így a leleplezése egyáltalán nem nyújt meglepetést. 

A film legerősebb eszköze az animáció. Az eredeti sorozat korszakalkotóan ötvözte a japán animék stílusát a nyugati cartoonokéval. Ebben a folyatatásban megmarad ez a fajta ábrázolás, viszont továbbfejlesztenek rajta: dinamikusabban mozgoknak a szereplők, aminek köszönhetően a harci jelenetekről le se tudtam venni a szemem, valamint a tájakat is festményszerűen ábrázolták. Sok rajongó rosszul fogadta a stílusváltást, mivel az eltér a megszokott “kánontól”.  Egyesek abba is belekötöttek, hogy a szereplők túlzottan “animésen” néznek már ki, viszont úgy gondolom, hogy a rajzstílus ízlésesen vesz át animés stílusjegyeket (mint például egy-két tipikusan animékre jellemző arckifejezést).

Jó volt látni, hogy 20 év elteltével mennyit fejlődött az animáció – egy ilyen eszköztárral sokkal  látványosabban színre tudták hozni azt a világot, amit az alkotók eredetileg megálmodtak.

Úgy gondolom, hogy a film nem állja meg a helyét önállóan értelmezhető alkotásként, habár igyekszik támpontokat nyújtani – rövid összefoglalás az eredeti sorozat történetéről, valamint egy visszaemlékezés Aang gyerekkorából. Mindezek ellenére, ezek önmagukban kevesek ahhoz, hogy a filmet ténylegesen élvezni lehessen laikusként.

Viszont alapvetően egy szép üzenettel foglalkozik: a továbblépéssel, ami illeszkedik a korábbi széria gondolatiságához.

Valamint azt se feledjük, hogy az univerzum ismerői számára megható látni, hogy gyerekkorük hősei velük együtt felnőtté váltak. A hibái ellenére, az alkotásra lehet úgy is tekinteni, mint egyfajta ajándékra a hű rajongók számára. 

Képek forrása: Paramount+



FacebookTwitterGoogle+tumblrLinkedInDiggPinterestRedditEmail

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

hozzászólás