A Kész dráma című film Kristoffer Borglitól erősen felbolygatta a közösségi médiát, de sajnos nem a film mondanivalója, hanem a benne játszó két főszereplő miatt. Emma (Zendaya) és Charles (Robert Pattinson) párosának története adja elsősorban az alkotás esszenciáját. Az első tíz percben azt hiheti a néző, hogy egy megszokott szerelmi történet bontakozik ki, azonban arra hamar rájöhetünk, hogy Borgli a történetet ennél sokkal jobban megspékelte.
Kezdetben az összeismerkedésük pillanatait láthatjuk: Charles egy kávézóban pillantja meg Emmát, már itt utal Borgli a később kibontakozó alapproblémára. A lány az egyik fülére siket, a fiú pedig hazudik annak érdekében, hogy közelebb férkőzzön hozzá. Később minden apróság a felszínre kerül, és az ártatlan hazugságok már nem is lesznek olyan ártatlanok. Lassan kiderül, hogy egyikük füllentése sem teljesen véletlen, és hogy a kapcsolatuk alapját már a kezdetektől átszövik a kimondatlan események.
Az ismerkedés legelső szakaszában a film rávilágít a legfőbb vonásaikra: Emma határozottsága, Charles bizonytalansága vagy éppen irányíthatósága kerül reflektorfénybe. Két ellentét ütközik a kapcsolatban, és felmerül a film során a kérdés, hogy az ellentétek milyen szinten vonzzák vagy éppen taszítják egymást? Borgli nem egyszerűen egy szerelmi történetet akar elmesélni, hanem azt is vizsgálja, hogy mennyire lehet őszinte egy kapcsolat, ha már annak alapjai között is ott vannak a kisebb-nagyobb hazugságok.
A film elején a snittek zavaros összekúszása látható. Nem tudjuk pontosan mire akar kilyukadni, csak azt látjuk, hogy Charles szívhez szóló levelet ír a kedvesének, és ennek nyomán idézi fel az ismerkedésük számára legszebb pillanatait. A kezdeti romantikus hangulat azonban fokozatosan repedezni kezd. Amint az alapprobléma felszínre kerül, a hangsúlyozott mondatok is törlésre kerülnek a film során, és ezzel párhuzamosan az addig felépített életük is egyre bizonytalanabbá válik. Ugyanitt Emma is mesél, de ő a barátnőinek, és lassan a néző is rájön, hogy a két szereplő hamarosan egybeköti az életét.
Borgli ehhez az eseményhez fűzi a cselekmény többi szálát, kisebb-nagyobb időszakokat kihagyva a szereplők életéből. Nem lineárisan mesél, hanem kiragadja azokat a momentumokat amik a romantikus alapját adják.
Nem romantikus vagy idilli hangulatot akar a néző elé tárni, hanem egy felbolydult lelkiállapotot teremt, amiben a feszültségoldó megoldásként a komédiát választja.
A legabszurdabb pillanatokban találkozhatunk fekete-humor ihlette szójátékokkal és helyzetekkel, például amikor az esküvői fotósnál voltak vagy amikor Emma idegességében többször hányni kezd. Ez a humor, és a kialakult atmoszféra az ami nem talál a páros rendezett kis életébe. Mindketten dolgoznak, tiszta és jól felszerelt lakásuk van, valamint az esküvő megrendezésének mikéntje is a jóllétről, anyagi biztonságról, egyszerű, stabil életről árulkodik, azonban sajnos nem ezen múlik minden.
De mi is az alapprobléma, és hogyan tálalta ezt a rendező? Az esküvői próbavacsorán a barátaikkal borozgatnak, amikor egyikük felveti, hogy mindenki mondja el a legféltettebb titkát. Innentől pedig érdekes fordulatot vesz az este. Elhangzanak egészen embertelen tettek, (például, hogy Charles 14 évesen online zaklatott egy lányt, addig amíg a lány egész családjának el kellett költöznie) amelyek után még nem változik meg teljesen a borozás hangulata.
A kés a levegőben csak akkor áll meg, amikor Emma elárulja, hogy az általános iskolájában iskolai mészárlást akart rendezni.
Itt válik igazán érdekessé a film, hiszen innentől már nem egyszerűen egy párkapcsolati konfliktust látunk, hanem morális kérdések kerülnek előtérbe. Vajon mikor kell félni egy embertől? Mi lakozik benne, és mennyit árul el valakiről az, amit csak gondolt, de soha nem tett meg? Hol van az az eszmei határ, amit meg kell húzni akarat és cselekvés között? És talán a legfontosabb kérdés: miért ítélik el Emmát már a gondolat miatt, miközben az asztalnál ülő felek olyan rémes dolgokat vallottak be, amelyeket ténylegesen meg is tettek?
A rendező pedig felhasználja a bonyodalom megteremtésére Charlie lényét, akit egyszerűen tud befolyásolni a körülötte lévők véleménye, ezáltal a jegyesében is elkezd kételkedni. Az iskolai mészárlás gondolata önmagában olyan súlyos tett számára, amit nehéz félretenni, még akkor is, ha végül elgondolás szintjén maradt. Ugyanakkor a film szándékosan szembesít azzal, hogy mennyire következetes a saját erkölcsi mércénk. Ha valaki elmondja, hogy szörnyű dolgot tett, azt másképp ítéljük meg, mint azt, aki ugyanilyen szörnyű dolgot csak elképzelt? Vagy akár azt is boncolgathatjuk, hogy mennyire adunk mások véleményére, ha a saját életünkről van szó?
Fontos kiemelni azt is, hogy európai szemmel talán nem tűnik ugyanannyira súlyosnak a vázolt probléma, mint amerikai környezetben.
Az Egyesült Államokban az iskolai lövöldözések és az ezekhez kapcsolódó társadalmi félelem miatt egy ilyen kijelentésnek egészen más a súlya. Emiatt Emma vallomása nem egyszerűen egy sötét titok a sok közül, hanem egy olyan mondat, ami akár kellemetlen tapasztalatokat is előhívhat a nézőben.
Charlie, megbotránkozása ezért is válik a film egyik fontos pontjává. Nemcsak maga a vallomás döbbenti meg, hanem az is, hogy hirtelen az egész kapcsolatukat egy olyan esemény alapján teszi mérlegre, amit a leendő felesége végül nem követett el. Persze a barátai reakciója is erősen befolyásolja őt, ez nem vitás. Amit egyedül talán még fel tudna dolgozni, azt a körülötte ülők még súlyosabbnak láttatják. És talán még fontosabb tényező, hogy mindez az esküvő előtti napokban kerül felszínre. Egy ilyen helyzetben már nemcsak arról kell döntenie Charlie-nak, hogy képes-e túltenni magát a hallottakon, hanem arról is, hogy egyáltalán ismeri-e azt az embert, akivel néhány nap múlva össze akarja kötni az életét.
A film elbszélése rövidebb-hosszabb vágóképeket alkalmazva ragad ki részleteket Emma gyerekkorából, valamint a jelenükből, szinte mintegy párhuzamba állítva a két idősík történéseit. Mégsem megy bele igazán a pár pszichológiájába. Inkább csak ajtókat nyitogat a néző előtt, amiket aztán nem akar bezárni, valamint segít megérteni időről időre Emma tetteinek miértjét, ezzel akaratlanul is döntésre kényszeríti a nézőt.
A két szereplő között sokszor felmerül a megbeszélés lehetősége, és meg is próbálják rendezni a helyzetet, de valahogy egyiküknek sem sikerül igazán megérteni a másik álláspontját. Nem tudnak megfelelően megnyílni, és közös megállapodásra sem jutnak az ügyben.
Mintha folyamatosan ugyanarról beszélnének, mégis két teljesen különböző nyelvet használnának.
A páros addigi idillje egyik pillanatról a másikra összedől, ők pedig egyszerűen nem tudnak továbblépni a történteken. Abszurd helyzetbe kerülnek: mindkét fél kérdőjelekkel néz a másikra, mégis tovább szervezik az esküvőt. Ebből pedig néha egészen komikus, máskor viszont már kifejezetten idegtépő jelenetek születnek. Voltak pillanatok amikor azt éreztem, hogy nem bírom tovább nézni, annyira kellemetlen, a másik percben mérges voltam, aztán majd’ kockásra kapartam magam, hogy: “de mi lesz ha kiderül?”.
Fontos kiemelni Charlie karakterét is, mert bár a film középpontjában Emma tettei állnak, az ő gyerekkorából kapunk részleteket, és nagyrészt az ő lelkiállapotát követjük végig, mégis Charlie az, aki fokozatosan visszalép a kapcsolatukban, és képtelen túllépni a kialakult helyzeten. A film alapjaiban érzékelteti, hogy Charlie nem egy túl kihívó személyiség. Átlagosan, sőt talán egy kicsit „alter” stílusban öltözködik, nem igazán mondja ki a véleményét, és az esetek többségében a leendő felesége indulatait próbálja visszafogni. A munkahelyén a saját döntésképtelensége miatt sírni kezd, majd elárulja kedvese féltve őrzött titkát, nem tudja elküldeni a drogozó esküvői dj-t ezért a párjára hárul a feladat, és még lehetne sorolni. Tulajdonképpen egyre inkább egy olyan karakter formálódik ki előttünk, akinek nincs igazán gerince ahhoz, hogy saját döntéseket hozzon. Az egész film alatt feszültséget generál, de sok esetben éppen olyan eseményekből, amelyeket a saját életképtelensége teremt meg.
Miközben Emma titka miatt kerülünk morálisan nehéz helyzetbe, Charlie viselkedése sokszor legalább ennyire megkérdőjelezhető.
És talán éppen ez teszi érdekesebbé a kapcsolatukat. Emma tett valamit, amit nem lehet egyszerűen félresöpörni, Charlie viszont olyan szituációkba sodorja a párost amelyekkel egyre jobban szétfeszíti a kapcsolatukat. Így egy idő után már nem is az a kérdés, hogy ki a hibás, hanem hogy miért képtelenek szembenézni azzal, ami közöttük történik?
Minden rossz és nagyon rossz ellenére mégis együtt marad a páros, ami talán a film egyik legérthetetlenebb és legmegmagyarázhatatlanabb befejezése számomra. Emma megadja Charlie-nak az újrakezdés lehetőségét, de itt újra felmerül a kérdés: vajon ezt tényleg megérdemli a másik fél? Vagy az egész kapcsolat már annyira tele van sérelmekkel, elhallgatásokkal és rossz döntésekkel, hogy
az újrakezdés valójában csak ugyanannak a körnek a következő fordulója? Kristofer Borgli nem ad egyértelmű választ, ahogy a film során végig, itt is inkább csak kinyit egy újabb ajtót, majd ránk bízza, hogy belépünk-e rajta.
Végső soron a Kész dráma nem azért marad meg az emberben, mert Zendaya és Robert Pattinson egy filmben szerepelnek, és nem is azért, mert egy újabb furcsa szerelmi történetet kaptunk. Legfőképp azért, mert Borgli képes úgy feltenni egy súlyos kérdést, hogy közben nem akarja megválaszolni a nézőknek.
Borítókép forrása: The Drama, A24
