A Debreceni Egyetemen jelenleg több, mint harmincezer hallgató tanul, akik közül hétezren valamelyik külföldi országból érkeztek hozzánk az intézménybe. Több olyan egyetemi diákoknak szóló felület is van, ahol tájékozódhatunk az egyetemi életről, a minket érintő dolgokról, vagy csak egy blog hallgatóktól hallgatóknak, mint például a Médiagrund. Azonban ezek a platformok általában magyar nyelven íródnak magyaroknak vagy angolul a külföldi célközönségnek. A kettő között nincs nagyon átmenet, így mi, hazai diákok sokszor semmit nem tudunk a külföldi társainkról, pedig nap mint nap találkozunk velük és látjuk őket. Nem esik arról szó, hogy ők hogyan élik meg a civisvárosi mindennapokat, mit gondolnak összességében a városról, miként tekintenek rá és milyen tapasztalatokat szereztek itt.
Cikkemmel az a célom, hogy egy kicsit betekintést nyerhessünk abba, hogy milyen Debrecen valakinek, aki egy teljesen más kultúrából, egy, a miénktől teljesen eltérő városból érkezett. Hogy ezt kiderítsem, több külföldi hallgatóval is beszéltem Debrecenről és arról, hogy számukra mit jelent a város, milyen lehetőségeik vannak, mit szeretnek itt, mit nem, s miben tér el az itteni városi élet az ő szülővárosukétól. Volt, aki nagyon negatív véleményt fogalmazott meg, de olyan is akadt, akinek már nagyon a szívéhez nőtt a város.
Az írásomban főként három külföldi tanulóval folytatott beszélgetésem fog a középpontba kerülni. Név szerint Ayda Iránból, Raheel Pakisztánból, illetve Arpi Indiából. Közülük Arpi jelenleg is azon dolgozik, hogy olyan programokat szervezzen, amik közelebb hozzák a külföldi hallgatókat mind egymással, mind velünk, magyarokkal. Szeretné, ha a magyarok is megismernék az ő kultúrájukat, így ő kifejezetten örült annak, hogy részt vehet ebben a projektben.
Beszélgetésünk során először arra voltam kíváncsi, hogy miben tér el Debrecen attól a várostól, ahonnan jöttek. Érdekes módon mindenki ugyanazt mondta. Mindhárman egy sokkal népesebb városból érkeztek, így Debrecent kifejezetten nyugodtnak jellemezték. Az egyik hallgató azonban megfogalmazta azt is, ami már az én fejemben is megfordult, amikor ide kerültem. Egyetemünk városa az Alföldön fekszik, így nem található hegy a közelben, ami egy kissé zavarja. Nem is lehet meglepő, hogy Ayda hiányként éli ezt meg, hiszen az ő városa a hegyekben épült. Raheel kifejtette, hogy neki azért fontos a nyugalom, mert a városában többen élnek, mint itt az országban. Ott 18 millióan laknak és magasak bűnözési statisztikák, ahogyan a közlekedési problémák is jellemzőek. Ezeket itt ő nem tapasztalja.
A következő téma, ami érdekelt, hogy mi az a dolog, amit legjobban élveznek Debrecenben. Arpi visszautalt az előző válaszára és hozzátette, hogy azért tudja azt élvezni a legjobban, hogy nyugalom van, mert így nincs annyi tényező, ami elterelné a figyelmét a tanulmányairól és a számára fontos dolgokról. Raheel legfőbbképpen a külföldiek alkotta közösséget élvezi. Szerinte egyébként néha már-már túl nyugodt. Unalmasnak ugyan nem mondaná, hiszen szerinte, aki érdekessé szeretné tenni a városi életet, az talál rá módot, hogy érdekes is legyen és mint mondja: élete legjobb döntése volt Debrecenbe jönnie. Míg Ayda szerint:
“Nincsen jobb hely Debrecennél a hajnal három órási gördeszkázásokhoz, üresek az utcák és nincsenek nagy emelkedők”
Ahogy haladtunk előre a beszélgetésben úgy fogalmazódtak meg kritikák is. Arpi szerint, ha már ennyire internacionális ez a város, akkor az angol nyelvet komolyabban kellene venniük a lakóknak, akár második nyelv is lehetne, hiszen még a doktori tanulmányaihoz szükséges jelentkező lapot is magyarul kapta meg. Raheel pedig úgy gondolja, hogy nehéz szocializálódni a magyar emberekkel. Szerinte a magyarok nem túl kezdeményezők, de ha ők megteszik az első lépést, akkor már nincs probléma. Míg Ayda szerint a nyugalommal egyenesen arányos az unalom is. Megtudhattam tőle, hogy Budapesten élt egy darabig, ahol mindennaposak voltak a számára érdekes bulik, azonban ez Debrecenre nem jellemző, így minden hétvégén fel kellett utaznia Budapestre. A kulturális élet kapcsán is ugyanezt gondolja, számára nem érdekes az itteni, így ezért is utaznia kell. Raheel is utazgatna Budapestre azért, amit itt hiányol. Kevés Debrecenben a turisztikai látványosság, kevés helyre tud ellátogatni, mint mondja. Arpi a szórakozási lehetőségekről ugyanúgy vélekedik, mint Ayda. Kolkatában, a városban, ahonnan érkezett, 14 millió fő él, így magától értetődő, hogy több a lehetőség a szórakozásra és itt is kiemelte, hogy számára ebben is nehézséget jelent a nyelvi gát.
A szórakozáson túl a sportélet és a kultúra is szóba került, amivel Arpi meg van elégedve. Vitathatatlan, hogy Debrecennek jó sportlétesítményei vannak, mondta. Raheel is elégedett a sportélettel, ahogyan kulturális pezsgéssel is, hiszen az egyetemtől mindig kapnak e-maileket az ehhez kapcsolódó lehetőségekről, amit rendszerint ki is használnak. Debrecenben is van szórakozásra lehetőség, azonban a nemzetközi diákok ezen a téren kevesebb figyelmet kapnak, ezért is határozta el Arpi, hogy tesz valamit azért, hogy ez megváltozzon. Az első rendezvénye egy Diwali party volt (a fény ünnepe Indiában). Mint mondja, kénytelen volt ezt ő megszervezni, hiszen a közössége régóta várt erre, azonban senki nem cselekedett.
“Azzal, hogy megrendezzük a saját fesztiváljainkat, ad egyfajta olyan érzést, mintha otthon lennénk és ez nagyon fontos. Főleg, ha olyan régóta vagy távol az otthonodtól, mint mi.”
A debreceni életet végsősoron ketten jónak értékelték, azonban az egyikük azóta már az általa kifogásolt dolgok miatt Törökországba költözött. Talán, ha pár gondolatot ki kellene emelnem az elhangzottakból, akkor azok Raheel és Arpi azon mondatai lennének, miszerint rajtunk múlik az, hogy mit hozunk ki egy adott helyzetből, ahogyan az is, hogy egy gyakran negatívan fémjelzett tulajdonságra lehet pozitívan is gondolni és ezáltal fejlődni.
Akit egyébként érdekelnének az Arpi által szervezett események, azok ezen az oldalon figyelemmel követhetik őket.
