Bejegyzések

Tánc és bölcsesség esti meseként (Dalriada, Wisdom, Tales Of Evening a Roncsbárban)

A korábban már megjósolt „álomhétvége” első állomásaként egy este erejéig a debreceni Roncsbár lett a hazai metal Mekkája. A Dalriada, a Wisdom és a feltörekvő Tales Of Evening mutatták meg, mi az a hamisítatlan metál est, s nem is csalódtunk a lányokban-fiúkban. Este nyolc, vagyis az első koncert előtt nem sokkal érkeztünk meg a Roncsbárba,

Read More 

… és egy a ráadás! (beharangozó októberi koncertek elé)

Októberben már-már kifogástalan hétvége elé néz a magyar metalrajongó társadalom. Mától vasárnapig három nap leforgása alatt egyszer Debrecenben, kétszer pedig Budapesten lesznek kiváló koncertek, ráadásként pedig a hónap végén újfent kis hazánk fővárosa lesz a nemzetközi kortárs metal fővárosa. Lássuk, mit kínál számunkra a közeljövő, valamint a Médiagrund! Dalriada, Wisdom, Tales Of Evening @ Roncsbár

Read More 

„A pokol mélyén dolgoznak a legnagyobb angyalok” – interjú Vujity Tvrtkoval

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzat meghívását elfogadva látogatott el az egyetemre Vujity Tvrtko, aki Pokoli történetek – Mennyei történetek címmel tartott telt házas előadást az Auditorium Maximumban. Ha minden igaz, Ön az elsők között volt, aki a névváltoztatás jogával élt, miközben még a nemzetiségi nevek használatát korlátozták Magyarországon. Hogy jutott erre a döntésre és

Read More 

Slam-pályázat a rendszerváltásról

A Debreceni Egyetem a rendszerváltás, illetve a magyar–osztrák határnyitás 25. évfordulója alkalmából slam-pályázatot hirdet és Slam Show-t rendez, így kapcsolódva az országos útjára indított Görbe tükör 1989 (Karika-túra) című kiállításhoz, amely 2014. október 15. és november 3. között a Debreceni Egyetemen lesz megtekinthető. Idén emlékezünk az osztrák-magyar határnyitás 25 évvel ezelőtti történelmi pillanataira. A Görbe

Read More 

(Basszus)kulcs a mennyországhoz – interjú Bartos Ádámmal

Volt már részed abban, hogy egy szép estén arra eszmélsz, hogy a világ leghíresebb rock/jazz basszusgitárosai között álldogálsz? S mindezt úgy, hogy a világ egyik leghíresebb hangszergyártó cég VIP-buliján teszed? Ezt az érzést egy kedves zenész kollégám és jó barátom, Bartos Ádám mind átélhette szeptember 6-án, amikor egy VIP-jeggyel a zsebében besétált a Warwick&Framus hangszergyár

Read More 

Egy este az Álmok Színházában (Dream Theater a Budapest Parkban)

Emlékszem, amikor anno 2009-ben a Papp László Arénában jártam, és részt vettem az első Dream Theater-koncertemen, másnap képtelen voltam felidézni, mely dalokat játszotta a zenekar. Valószínűleg egyfajta sokkot kaptam. Látni a kedvenceket, azokat a zenészeket, akiknek az albumait digitálisan rongyosra hallgattam, hihetetlen élmény volt. Akkor úgy gondoltam, ez olyan ritka pillanat, mely megismételhetetlen az ember

Read More 

Rekordszámú látogató a Nagyerdőn – Véget ért a Campus Fesztivál

Vasárnap hajnalban véget ért Kelet-Magyarország legnagyobb könnyűzenei eseménye a debreceni Campus Fesztivál. A Nagyerdei Stadion rekonstrukciója után, egy teljesen megújult környezet várta a látogatókat, a szervezők igen látványos, és komfortos körülmények között építették fel a hatalmas fesztivál várost. Miklósvölgyi Péter a Campus Fesztivál igazgatója megerősítette, hogy teljes mértékben bevált a felújított helyszín. A fellépők és

Read More 

Ma is rekordszámú fesztiválozó várható a Nagyerdőn

Pontos nézőszám még nincs, és még a zárónap programja is hátra van, de már most biztos, hogy az idei Campus Fesztivál minden várakozását felülmúlta a szervezőknek. „Sikerült nagyon jól kihasználnunk a Nagyerdei Stadion melletti park valamennyi adottságát, a visszajelzésekből az derült ki számunkra, hogy a programhelyszíneket ideálisan helyeztük el, szeretik a látogatók a területet. –

Read More 

Teltházas programok a Campuson

Minden várakozást felülmúlt a debreceni Campus Fesztivál első napja, csütörtökön valamennyi helyszín beindult, nyolc színpad és számos program várta a fesztiválozókat. „A nulladik naphoz hasonlóan folytatódott a látogatói tendencia, bár még pontos számokat nem tudunk, de szemmel látható, hogy jóval többen érkeztek már a csütörtöki napra is, mint az előző évben. – nyilatkozta Miklósvölgyi Péter

Read More 

Egyetemi programok a Campuson

Idén is rengeteg programmal várja az érdeklődőket a Debreceni Egyetem a fesztivál idején a Nagyerdei Stadion tövében kialakított “Egyetem téren”, ahol már jelenleg is folynak az előadások. Természetesen nagy szerepet vállal a lebonyolításban a Bölcsészettudományi Kar is, melynek eseményein sok ismerős arccal és érdekes témával találkozhatunk. A Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék hallgatói (Ábel Nikolett, Horányi

Read More