Bejegyzések

Nem való(s) világ

A Való Világ névre méltatlanul keresztelt showműsor első szériája 2002. szeptember 11-én indult, tehát több, mint 11 éve él a köztudatban kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Csodával határos módon sikere mégis töretlen, Magyarország legnépszerűbb realityje lett. Sok ezer lelkes nézőt fáraszt napról napra még úgy is, hogy a 6. széria már csak az RTL II-n követhető nyomon. Számomra

Read More 

Gyermekrajztól a képzőművészetig

Új tárlat nyílt a debreceni MODEM-ben 2014. március 1-jén. A képzőművészeti kiállítás a Szabadkéz címet kapta, amelyen több mint 50 magyar alkotó művét tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás témája kötetlen, mint ahogyan a technika is. A munkák többsége szabadkézi rajz. Dolgoztak ceruzával, szénnel, ám voltak olyan kiállítók is, akik izgalmasabb megoldásokat választottak. Volt, aki

Read More 

Beckett-novella a Csokonai Színház színpadán

„Igen, szerettem, így neveztem – és nevezem sajnos még mindig – azt, amit akkoriban csináltam. Tényszerű ismereteim nem voltak a dologról, minthogy korábban még nem szerettem, de természetesen hallottam beszélni róla otthon, az iskolában, a bordélyban, a templomban, és olvastam gyámom irányításával regényeket, prózában is, versben is, angol, francia, német és olasz nyelven, amelyekben bőségesen

Read More 

A kézilabda megmondóembere

Ha van valaki, aki állandóan fel tudja kavarni kijelentéseivel az állóvizet a magyar kézilabdában, az nem más, mint Laurencz László. A 79 éves mesteredző megszólalásaival konfliktusokat generál a kézilabda-rajongók körében. Az ország legnagyobb rangadóján, a Veszprém-Szeged mérkőzéseken állandó szerephez jut, mint szakkommentátor, ahol szélsőséges véleményét nem rejti véka alá. Úgy tűnik, személyes küldetésének tekinti, hogy

Read More 

Ezektől a „szerektől” nem lesz semmi bajom?

Egy manapság meglehetősen felkapott témával fogok az első írásomban foglalkozni, amely nem lesz más, mint a táplálékkiegészítők világa. Ha nagyon részletesen belefolynánk a témába, akkor valószínűleg több száz oldalas tanulmányt lehetne róla írni, így most csak egy kétrészes, általános áttekintést, összegzést tudok nyújtani a tapasztalataimmal megfűszerezve. Az első részben bemutatom, hogy kinek és milyen esetben

Read More 

Ugandai meleg-kérdés: életfogytiglan vagy halál?

Több mint két hete van hatályban a homoszexuálisokat életfogytiglan börtönbüntetéssel sújtó törvény Ugandában.  A tervezet eredetije még halálbüntetésről szólt, de nyugati nyomásra végül csak életfogytiglan lett belőle.  Norvégia, Dánia és Hollandia is bejelentette, hogy megvonja a támogatást Ugandától. Jogvédő szervezetek mellett a művészvilág is tiltakozik, Stephen Fry, brit komikus személyesen is járt az ország vezetőinél.

Read More 

Megújult a Médiagrund

Kedves Olvasó! A kívül-belül megújult Médiagrundon jársz. A Médiagrund a Debreceni Egyetem kommunikáció szakos hallgatói által készített blog, ahol az egyetemi témák mellett olvashattok majd sorozatokról, sportról, koncertekről, kiállításokról, színházi előadásokról, de akár arról is, hogy milyen tömeg volt reggel a 22-esen vagy mekkora sor állt szerdán este a Lovarda előtt. A külcsín mellett megújult

Read More 

Robotrock

A Robotrock az egyik legnépszerűbb bulinak számít az elektro-t, fidget-et és dubstep-et kedvelő fiatalok körében. A négyes: Geri, Buzzlight, Pedro és R’Jean két évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy valami újszerű, egyedi hangzásvilágot hoznak létre. Így született meg és nőtte ki magát ez a partisorozat. Debrecenben már másodjára lépett a lemezjátszók mögé a dj-szett.

Búcsúzóul

Emlékszem mikor először találkoztunk, te még csak titokban lehettél az enyém. Fiatal voltam még, és a törvény is tiltott tőled, de mégis mindig megoldottuk a találkozást. Minden randevúnk nagy lánggal kezdődött és parázsként izzott, majd füstté vált, de cseppet sem voltunk emiatt szomorúak. Később hármasban tartottuk megszokott légyottjainkat, és ez nem változott évekig. Közös barátunk,

Read More 

Szerelem és más drogok

Itt egy újabb, klasszikus recept alapján készült romantikus komédia: adott egy jóképű, kidolgozott testű, fiatal fiú, meg egy csinos, őzikeszemű lány, akik között szikrázik a levegő. Keverjünk hozzá némi tragédiát, mondjuk valami halálos betegséget, de hogy a reformkonyha híveinek is örömet szerezzünk, adjunk hozzá a megszokottnál kicsit több szexet. Így egy olyan eklektikus filmet kapunk,

Read More