Tudósítás

Génjeiben van a mozi

Számtalan szakma létezik a világon, viszont nem valószínű, hogy sok mozigépészt tudunk összeszámolni, ha sorba vesszük ismerőseinket. Kovács Mihály 38 éve dolgozik az Apolló moziban, hivatástudata és munkája iránti szeretete azonban kiapadhatatlan. A fiataloknak is azt tanácsolja, hogy olyan munkát válasszanak, amit szívből végeznek. Vissza a múltba – ezt a nevet kapta kiállítása, ahol mozis

Read More 

Vámpírok a tudományban?

Hlavacska András első könyvének bemutatóján vettem részt április 5-én kedd este a Bakelit Music Cafe’-ban, ahol sok év kutatómunkájának eredményével, az eredeti Bram Stoker alkotta Drakula és a vámpírörökség által inspirált Tükörképtelenséggel ismerkedhetett meg a közönség. Koraeste a Kommunikáció- és Médiatudomány első évfolyama segítségével megszervezett eseményre fél órával korábban érkeztem, de a Bakelitben már ekkor

Read More 

Ismerős újdonságok – Képregények magyar viszonylatban

A „Rétegmédiumok (stand-up comedy és képregény)” kurzusunk keretein belül lehetőségünk volt megtekinteni egy magyar képregényekről és rajzfilmekről szóló kiállítást a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium Varjúvár Galériájában február 21-én délután 14:30-kor. Kertész Sándor képregénykutató a Haui József kiállításon fogadott minket, és ismertette többek között a Vízipók-Csodapók, Dörmögő Dömötör és Mézga család, illetve Az idő urai klasszikusai

Read More 

Kicsit fura a lábamon lecsorgó vér látványa

Hihetetlen, milyen sok új világ nyílhat meg előttünk, ha kicsit nyitottabb szemmel járunk a megszokott környezetünkben. Kicsit fura, az előbb még hazafelé sétáltam, becsuktam a szemem, és mire kinyitottam, egy pincében találtam magam. Körülöttem emberek ülnek, valamire várnak. Sötét van, csak a színpad úszik fényárban, egy fiatal srác éppen a gitárját hangolja. Dolgom volt, de

Read More 

A föld alól a toronyba

November 12-én, péntek este a Nagyerdei Víztoronyban közelebbről is megismerkedhetett az érdeklődő közönség az elmúlt húsz év magyar keményzenei underground életével. Az MTV Music Week keretein belül rendezték meg Bali Dávid Kisterem című könyvének a bemutatóját. A könyv a 2000 utáni 100 legmeghatározóbb keményzenei együttes 100 legemlékezetesebb albumának kíván emléket állítani a szerző szubjektív rangsorolása

Read More 

Röviden arról, amiről nem illik

A Covid-időszak alatt, a lezárások eredményeképp mindannyiunknak nehézségbe ütközött különböző programokon részt venni és új emberekkel ismerkedni. Amióta újra kinyitottak a szórakozóhelyek, személy szerint minél több eseményen igyekszem ott lenni. Ezért is kaptam fel a fejem, amikor láttam egy Facebook-hirdetésben egy eseményt, amit a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet szervez, ’15 perc tabuk nélkül’ címmel. Őszintén

Read More 

Itt mindenki talál magának lehetőséget?

A Debreceni Egyetem majdnem minden éven megrendezi az Állásbörze és Karriernapot, ahol több multinacionális és egyéb vállalat képviselteti magát, így lehetősége nyílik a hallgatóknak is megismerni őket. Az idei alkalomra a vírushelyzet miatt két év után került újra sor október végén, egy szerdai napon. A helyszín szokásosan az egyetem főépülete volt, ami egyben a bölcsészettudományi

Read More 

100% debreceni: A Pecakúra

A Mentés másképp augusztus végi premierje után, október elején újabb debreceni vonatkozású filmet mutattak be Pecakúra címen az Apolló mozi Kertész Mihály termében. A 19 órától kezdődő vetítést követően – mely az ősbemutató és díszbemutató is volt egyben – közönségtalálkozón vehettek részt az érdeklődők. A jókedélyű beszélgetés során a nézők a bennük felmerülő kérdésekre is

Read More