A medencében is az elsők között a debreceniek

A Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság úszóversenyét (MEFOB) 2014. november 23-án rendezték meg Budapesten, a Császár Béla Komjádi uszodában.  A verseny első fordulója 2014. november 20-án megrendezett Debreceni Egyetemi Kupa úszóversenye volt, ahol 27 debreceni egyetemista jutott tovább a budapesti bajnokságra. A Debreceni Egyetem képviselői egyénileg több versenyszámban is dobogós helyezést értek el.  Szenes

Read More 

A Stadion mellett lesz az idei műjégpálya

Idén a Nagyerdei Stadion mellett épül meg a szabadtéri műjégpálya decemberben. A tavalyi évben a Nagytemplom elé állították a mobil pályát a korcsolyázni vágyók számára. A rendszer haszna, hogy tavasszal elbontható és télen újraépíthető. Az Oláh Gábor utcán működő szabadtéri jégpálya nagyon kihasznált volt a téli időszakban, szezononként 25-30 ezer ember számára nyújtott szórakozást. Ez

Read More 

A Nemzet Színészének választották Kóti Árpádot

Kóti Árpád kapta meg a novemberben elhunyt Gera Zoltán helyét a nemzet színészei között. A Nemzet Színészének választották hétfőn Kóti Árpádot, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészét. A választáson hagyományosan a tizenegy Nemzet Színésze címet viselő színművész döntött arról, hogy ki kerüljön a november 7-én elhunyt Gera Zoltán helyére. Kóti Árpád Bucsán született, 1934-ben. A

Read More 

Már nem csak mérnökhallgatók szerezhetnek gyakorlatot az FAG-nál

Újabb négy évre írt alá szerződést a Debreceni Egyetem és az FAG Magyarország Ipari Kft. Az új megállapodás, a mérnökképzésben tanuló egyetemisták mellett, a bölcsészet- és gazdaságtudományi szakok hallgatóit is segítheti.   A felsőoktatási intézmény a négy évvel ezelőtti, 2010-ben megkötött szerződését hosszabbította meg az FAG-val. A mostani, december 2-ai módosítás, nemcsak az együttműködés továbbéléséről

Read More 

Feltárni minden titkot – Terápia 2. évadáról

A Terápia című HBO sorozat első évadában megismerkedtünk Dr. Dargaly András pszichológussal, akit Mácsai Pál alakít. A pácienseit házának nappalijában fogadja minden hétköznap. Öt különböző ember, öt különböző esete, ám az ötödik, pénteki páciens, maga Dargaly, aki önvizsgálatot tart egykori kollégájával, Ágnessel.  A második évadban új páciensekkel és élethelyzetekkel ismerkedhetünk meg, de mindemellett András élete

Read More 

Álmaimban Amerika visszainteget… – nyári diákmunka az USA-ban

Tíz éves voltam, amikor az első számú legjobb barátnőmmel ünnepélyes keretek között – ha jól emlékszem, talán egy pizsamaparti kellős közepén – megfogadtuk, hogy érettségi után, mi sem lesz egyszerűbb, felszállunk az első gépre és meg sem állunk Amerikáig, pontosabban New Yorkig. Tizenévesen vonzott minket a nyüzsgő város, amely az ultraszerelmes és mindig happyenddel végződő

Read More 

Diákmunkák egyetemistáknak

Közelednek a karácsonyi ünnepek és ezzel együtt a hatalmas vásárlási hullám is. Emberek ezrei töltik meg a hipermarketeket, plázákat, kisebb boltokat vagy akár az ünnepi nagyvásárt. Ilyenkor megélénkül a szolgáltató szektortól az iparig minden, hiszen van aki ajándékot, fenyőfát keres, van akinek a leárazások között néz szét, de még az ünnepek miatt hazalátogató rokonnal való

Read More 

Kényszerköltözés

Egyre nyugtalanítóbb a Kárpátalján élő kettős állampolgárságú fiatalok helyzete. Már harmadik hullámban küldik ki a katonai behívókat, a fiatalemberek ezért átszöknek Magyarországra és a határ menti kis településeken felvásárolják az olcsóbb házakat, hogy legyen magyarországi lakcímük.  Ma már világszerte közismert Ukrajna és Oroszország között zajló konfliktust. De hogy is kezdődött ez az egész? Az ukrán

Read More 

A mi időnk nem pénz

„Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat és a vonatra várakozókat, hogy a Fehérgyarmat-Mátészalka felől közlekedő személyvonat, előreláthatólag 15 percet késik. A késésért elnézésüket és szíves türelmüket kérjük.” Hangzik a jól ismert, és unalomig ismételt mondat a nyírbátori vasútállomáson, s ez így rendben is van. Mert kérem szépen tisztelettel a Magyar Álomvasutak Zrt. döntéshozó apparátusát, s végrehajtó apparátusát is

Read More