Meg fogok halni. Nem is oly sokára. S ez olyan könnyű szédülettel tölt el, mint ifjúkoromban – kezdő dohányost – az erkélyen reggelente leszívott első néhány slukk. Ez azóta elmúlt, persze, ahogyan elmúlt annyi minden. Hovatovább csak egy maradt velem, de az igen, Istennek hála érte! A szem mohó, éhes kíváncsisága, a nézés gyönyöre, hogy
Alakos játék, százszor-zárt titok Hős, futó bölcse újból és megint Állok süppedten szókimondó bajban. Cselek, barlangok, vermek, kárpitok, Bozótok, lárvák, segítsetek rajtam. Ki száz alakban százszor volt szabad S minden arcához öltött más mezet, Éljen és csaljon titokba-veszetten, Mert bárki másnál több és gazdagabb, Mert csak a koldús egy és leplezetlen. Ragyogjatok meg tévesztő szemek,
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, Még zöldel a nyárfa az ablak előtt, De látod amottan a téli világot? Már hó takará el a bérci tetőt. Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár S még benne virít az egész kikelet, De íme, sötét hajam őszbe vegyül már, A tél dere már megüté fejemet. Elhull a
Gyermekké tettél. Hiába növesztett harminc csikorgó télen át a kín. Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg. Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim. Számban tartalak, mint kutya a kölykét s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak. Az éveket, mik sorsom összetörték, reám zudítja minden pillanat. Etess, nézd – éhezem. Takarj be – fázom. Ostoba vagyok – foglalkozz velem.
Milyen lesz az a visszaröpülés, amiről csak hasonlatok beszélnek, olyanfélék, hogy oltár, szentély, kézfogás, visszatérés, ölelés, fűben, fák alatt megterített asztal, hol nincs első és nincs utolsó vendég, végül is milyen lesz, milyen lesz e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás, visszahullás a fókusz lángoló közös fészkébe? – nem tudom, és mégis, hogyha valamit tudok, hát ezt
A mélyben néma, hallgató világok, üvölt a csönd fülemben s felkiálltok, de nem felelhet senki rá a távol, a háborúba ájult Szerbiából s te messze vagy. Hangod befonja álmom, – s szívemben nappal újra megtalálom, – hát hallgatok, míg zsong körém felállván sok hűvös érintésű büszke páfrány. Mikor látlak újra, nem tudom már, ki biztos
Ön mit tenne, ha megtudná, csak 30 napja maradt hátra az életből? Az AIDS-beteg Ronald Woodroof történetét feldolgozó Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club) nem szolgál velős életbölcsességekkel, nem hangzanak el benne nagy monológok, a főhős nem készít bakancslistát élete utolsó napjaira. Ám nem is várja mély letargiába a végítéletet, inkább kezébe veszi előre megírtnak hitt
Margaret egy a hetvenes évei közepén járó nyugdíjas hölgy, aki egy ideig a turizmusban, majd az egészségügyben dolgozott. Margaret egyszerű körülmények között, munkáscsaládban nőtt fel. Soha nem érdekelte különösebben a politika, a gazdaság, de még a magyarokat titokban mérgező világkormány miatt sem aggódott az átlagosnál jobban. Így élt közel 80 évet egészen addig, ameddig a
A népszerű kultúra médiumainak szánt, a debreceni MODEM-ben megrendezett KULTOK III. konferencia első napján kapott helyet Dunai Tamás Autobiográfia és autofikció határán: a képregényes önéletírások problémája című előadása. Az alábbi összefoglaló azoknak az érdeklődőknek szól, akik lemaradtak róla. A képregényes önéletírás nem új keletű jelenség: saját történelemmel és kiemelkedő alkotókkal rendelkezik. A műfaj első képviselői
Hogyan tegyük érdekessé a fiataloknak a Költészet Napját? Először is, végy néhány kirakatot Debrecen főteréről. Ezekre írd fel üvegfilccel a kedvenc versidézetedet, csodáld meg, és élvezd a hatást: ugye, te sem vagy beoltva kultúra ellen? 1964 óta ünnepeljük a költészetet József Attila születésnapján, előadóestekkel, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, szavaló- és manapság slamversenyekkel, de idén valami mással