Nap mint nap kerékpárral közlekedek. Biciklizni egészséges dolog, plusz tök gyorsan oda lehet érni bárhova. Főleg, ha városon belül kanyargok, mert szinte mindenhol van már kerékpárút. Viszont a nagy manőverezgetés közepette feltűnik, hogy az imént még tükörsima aszfalton tekertem, a következő pillanatban meg már az Zemplénben találom magam. Lehetséges ez, domboldalak és hegycsúcsok az Alföld
Írás után kimentem az erkélyre nyújtózni egyet. Épp terveztem rágyújtani, amikor a szomszéd utcában megláttam az egyik ismerősömet sétálni. Gyakran szokott sétálgatni, úgy gondolja, az egészséges élet része gyakori séta. Ezzel egyetértenék én is, de ha belegondol az ember, egyszer legyen balszerencséje, és bánhatja is a kis sétáját. Rengetegszer hallunk olyan esetekről, hogy valaki a
Az emberek általában nem szeretik, ha vége van valaminek, kivéve ha az a valami harminc másodperc plank, vagy matekóra, vagy megfázás, vagy szobafogság. Na jó, mégis egész sok dolog van, aminek örülünk, ha annyi. Viszont vannak azok a dolgok, amik miatt szomorúak vagyunk, ha véget érnek, elfogynak. Én például nagyon nem szeretem, amikor kifogy a
4400 forint a DKV havi tanulóbérlete.* Mikor megvettem, fájt egy kicsit az ára, de aztán belegondoltam, hogy mennyi kalandot átéltem már egyetlen buszbérlettel. Gyerekkorom óta tömegközlekedéssel járok mindenhova. Kivéve, ha nem jön busz belátható időn belül. De ilyen általában csak éjszaka történik, vagy hétvégén, meg néha hétköznap 10 és 15 óra között, meg 18 után. Szóval
