Az ember sokféleképpen igyekszik ébren tartani magát egy fárasztó hét végén, amikor a test már szundítana egy nagyot, az elme viszont, bár egyre halkabban, de azt súgja: „nézd meg az éjszakai meccset, s írj róla beszámolót!” Ilyenkor a már jól bevált praktikákhoz érdemes folyamodni: kávé, energiaital, kóla vagy – mivel én ezek közül egyiket sem fogyasztom – alternatív módszerként a rágózás. Nekem ez bevált, igaz, jobban örültem volna, ha a pályán történt események pumpálják olyan magasra a vérnyomásom, hogy ne kelljen semmilyen eszközhöz folyamodnom – ez azonban nem történt meg.
Nagy volt a tét magyar idő szerint ma éjféltől: aki nyer, az nagy lépést tehet a kiesés elkerülését illetően, a vesztes viszont gyakorlatilag csomagolhat. Ennek szellemében joggal várja az ember két tüzes latin-amerikai válogatott összecsapásától, hogy bizony felszántják a gyepet, izzik majd a brazil levegő, egy pillanatra sem lesz leállás – gondoltam én. Tévedtem.
Az óvatoskodó kezdés után a félidő közepén felmerült bennem a kérdés: van értelme fennmaradnom? És működött a telepátia! A 31. percben a hozzám hasonlóan szintén rágózó Costly (aki a leginkább fogvédőhöz hasonló kék valamit csócsálta lelkesen) gólját követően újra értelmet nyer a mérkőzés, fokozódik az izgalom, felpörögnek a csapatok, még tán helyzetek is adódnak majd – gondoltam én. Tévedtem.
A hondurasi vezetés három perc után semmivé lett, amikor is Paredes keresztbe lőtt labdáját a komplett fehérmezes védelem nézte végig, Enner Valencia pedig köszönte szépen, belőtte. A meccs ezután ismét csak főtt a saját levében: egy-két valamirevaló helyzet akadt ugyan, de látszott, hogy igazán egyik csapat sem mer kockáztatni. Na, majd a második félidőben, ott már nem lehet taktikázni, menni kell előre, a döntetlen úgysem lesz jó egyik csapatnak sem, végre látunk valami FOCIT – gondoltam én. Tévedtem.
A második játékrész ugyanott folytatta, ahol az első abbahagyta: tili-toli, néhány megiramodás, azt volt az érzésem, hogy mindenki csak a megfelelő alkalomra vár. Ez el is jöhetett volna Ecuador részéről, ám Caicedo jogos buktatásáért nem járt büntető. Végül Enner Valencia döntött ismét, a 65. percben egy szép kombináció után fejelt a hálóba. S bár ekkor még volt hátra huszonöt perc, várható volt, hogy a hondurasiak elfáradnak, a jól záró ecuadori védelmet pedig nem tudják majd feltörni – gondoltam én. Nem tévedtem.
Így Ecuador behúzta a győzelmet, s várhatja az utolsó fordulót a franciák ellen, akik még csak matematikailag nem csoportelsők (két meccs után 6 pont és +6-os gólkülönbség), míg Hondurasnak isteni csodára lenne szükség, hogy Svájcot legyőzve valahogy beverekedjék magukat a nyolcaddöntőbe. Gondolom én.
