Marvel moziuniverzum a javából

A tavalyi év a világ legtöbb gazdasági ágazatában változást hozott, köztük a filmiparban is. A Marvel negyedik fázisa a vírus miatt eltolódott 2021-es és 2022-es évekre, így nem tudtuk élvezni hőseinket a filmvásznon. Vessünk egy pillantást arra, hogy hamarosan mik lesznek láthatóak – remélhetőleg már a mozikban!

Morbius

Jared Leto Oscar-díjas színész is csatlakozott a Marvelhez Michael Morbius karakterével. Michael, egy halálos vérbetegségben szenved, és tudósként feladatának tartja a gyógyszer kifejlesztését. Végül egy kísérleti gyógymód által vámpírrá válik és felülkeredik betegségén. A film Michael történetét meséli el, gyermekkorától kezdve egészen vámpírlétéig. Több híres színészt is felvonultat a műsor, többek között Matt Smith-t, akit a Netflix által készített A Korona sorozatból ismerhettünk meg. Továbbá a Michael szerelmébe bújt Adria Arjonát, aki az Underground – Hatan az alvilágból című Netflix filmben szerepelt. A film Daniel Espinosa rendezésében készült el. Bemutatója 2020 nyarán lett volna, majd tolták 2021 márciusára a járványügyi helyzet miatt, de végül 2022. január 22-én kerül hazai bemutatásra.

Fekete özvegy

Marvel rajongói nagyon régen várják már Natasha Romanoff történetét is, hogyan lett kiképzett és elhivatott ‘gyilkos’. A film így sem a kezdetektől mutatja meg életét, de betekintést nyújt valamilyen szinten a magánéletébe és egy új formában is megismerhetjük. Natasha szerepében Scarlett Johansson van továbbra is főszerepben. A filmet Cate Shortland rendezte és 2020. április 30-án lett volna bemutatva, de végül ez eltolódott 2021. május 6-ra, tehát még idén láthatjuk. 

VenomCarnage színrelép

A 2018-ban bemutatott Venom folytatása, amiben újra Tom Hardy mutatja meg magát. Egy újabb fenyegetés fogja lekötni Eddie Brockot, hiszen megjelenik Naomie Harris a Sikoly karakterében. De visszatér Michelle Williams és Woody Harrelson. A filmet Andy Serkis rendezte egy időközben történt direktorváltás miatt. A Venom második része 2020 október 2-án jelent volna meg, de így 2021. június 25-ig kell várni a vérontásra. 

Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája 

Fontos jelentősége van ennek a filmnek, hiszen ázsiai szereplőgárda mutatkozik meg a Marvel felületén is. Kína legjobb színészei bizonyíthatnak majd. Főszerepben Sima Liu, és a Mandarint, azaz a leggonoszabb Marvel főgonoszt megformáló legendás Tony Chiu-Wai Leung, Hongkong ismert színésze. A Destin Daniel Cretton rendezte produkciót 2020 márciusában a koronavírus miatt meg kellett szakítani. Így több hónapos csúszással ugyan, de bemutatásra kerül itt hazánkban is idén, egészen pontosan július 8-án. 

Örökkévalók 

Talán a legizgalmasabb filmhez jutottunk, hiszen elismert színészeket toboroztak össze: Richard Madden (Ikaris), Kumail Nanjiani (Kingo), Lauren Ridloff (Makkari), Brian Tyree Henry (Phastos), Salma Hayek (Ajak), Lia McHugh (Sprite), Don Lee (Gilgamesh), Angelina Jolie (Thena), Barry Keoghan (Druig), Gemma Chan (Sersi) és Kit Harington (Fekete Lovag). Az Örökkévalók csapat szuperképességekkel rendelkező, szinte halhatatlan faj, akik a Földet igyekeznek mindig megmenteni. A filmben Deviánsokkal kell megküzdeniük, emellett kiemelt szerepe van az időnek, hiszen több évezredekben játszódik a film. Chloe Zhao rendezésében a hazai mozikban 2020. november 5-én láthattuk volna, de így 2021. november 4-ig kell várni.

Pókember 3 /avagy folytatás/ 

Pókember folytatására lehetett is számítani, hiszen Tom Holland karaktere igen nagy sikernek örvend, oldalán az Eufóriában befutott Zendayával. Érdekessége a filmnek, hogy a régebbi Pókemberek és gonoszok fognak megjelenni, amely így több filmet is felölel. A Jon Watts rendezte alkotás amerikai bemutatója 2021. december 17-re van kiírva. 

Természetesen a koronavírus miatti csúszás nem csupán a Marvel moziuniverzumban jellemző tendencia, hiszen többek között a Trónok harca spinoffnak is eltolták a bemutatását – a következő bejegyzésünkben ezt Csatári Jázmin fogja elemezni részletesebben.  

Kép forrása: Marvel

 

FacebookTwitterGoogle+tumblrLinkedInDiggPinterestRedditEmail

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

hozzászólás