Online építjük a jelent – Tudósítás az online szakhét programjairól

A Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszék szakhetének hagyománya folytatódik, idén online keretek között. Rutin ide vagy oda, ez a feladat új kihívások elé állította a hallgatókat, tanárokat és szervezőket egyaránt, hiszen az egyetem történelmében még sosem rendeztek szakhetet teljesen internetes hálózatra felépítve. A Vissza a jövőbe fantázianevű eseményünk első programpontja április 26-án hétfőn déli 12 órakor vette kezdetét, ami egy sport kerekasztal beszélgetés volt, ahol a meghívottakat a sport jelenlegi helyzetéről és a járvány sporton belüli hatásairól kérdezték a moderátorok. Az eseményről hamarosan bővebb tudósítással jelentkezünk.

Minecrafton találkoztunk

A második program, a plakáton is feltüntetett, közös Minecraftozás volt. Bármilyen bizarrnak tűnt az egyik hallgató ötlete, de egy közös szerveren tudtak a hallgatók sok-sok külön töltött hónap után újra találkozni.

Az ötlet Darabánt Dominik, másodéves hallgató fejéből pattant ki, az egyik órai brainstorming közben. Pár barátja segítségével a Debreceni Egyetem főépületét saját kezűleg építette fel a Minecraft világában, ahol a játékba bejelentkező hallgatók hónapokon keresztül tartó távoktatás után először találkoztak újra. 

A játék világában több kis minigame várta a hallgatókat a Minecrafton belül. Ezek között volt a „Spleef” játék, ahol a játékosok egy arénában mérkőztek meg egymással. De az esetek zömében a már megszokott minecraftos építkezésre került a hangsúly, ahol a hallgatók együtt, jó hangulatban kreálhattak különböző építményeket, amelynek csak a fantázia szabott határt.

A legelegánsabb épületek között volt egy DJ pult, ahol a játékosok különböző zenei motívumokat keverhettek be. Szobrot állítottak a szak néhány arcának, akiket sajátos, karakterisztikus jelekkel tettek felismerhetővé.

De felépült a síkfőkúti házikó, vagyis a Debreceni Egyetem Soó Rezső Kutatóháza, ahová a szakos hallgatók tanévenként kétszer a való életben ellátogathatnak – a virtuális házat a játékosok rituálisan felrobbantották, ezzel azt szimbolizálva, hogy a közösségkovácsoló szakmai kirándulásokat a virtuális tér egészében nem pótolhatja.

Ennek ellenére a körülbelül másfél órás játékdélután poénokkal töltve, üdítő hangulatban telt, ahol az avatarok gazdái jól szórakoztak a számítógép előtt.

Az esemény után megkérdeztem Dominiktól, hogyan jutott eszébe pont a Minecraft, illetve mennyi munkát fektettek bele önkéntesekből verbuvált csapatával a térkép megépítésébe:

„Hiába az én ötletem volt, túl nagy falatnak tűnt, amikor elvállaltam. Nem voltam benne biztos, hogy pár nap alatt biztosítani tudjuk a feltételeket, ideértve a Minecraft illetve Discord szerverek lefoglalását, illetve a főépület megalkotását is. De szerencsére pár lelkes barátom, és néhány segítőkész jelentkező segítségével sikerült időben befejezni az elvállalt munkát. Öröm volt látni, hogy egy számítógépes játékon belül is ilyen jól össze tudunk dolgozni és ilyen jól tudunk szórakozni a letargikus járványhelyzet ellenére is.”

Motivációkkal a Covid ellen

A Minecraft mellett koronaűző fotópályázatot is hirdettek a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szak másodéves hallgatói. A szervezők a felhívásban arra kérték a jelentkezőket, hogy ébresszenek motiváló érzést képeikkel. A pályázat eredményhirdetésére szerdán, a Vissza a jövőbe szakhét zárónapján került sor.  A beérkező pályaműveket négytagú zsűri értékelte.

Tóth Andrea – Gourmet karantén

Zoomon tudtak bekapcsolódni az érdeklődők az április 28-án, délután 16 órakor kezdődő Koronaűző fotópályázat könnyed, barátságos légkörben zajló eredményhirdetésére. Az eseményt Bereczki Boldizsár, másodéves hallgató nyitotta meg, akitől megtudtuk, hogy összesen 18 nevezőtől, kereken 50 pályamű érkezett, amelyeket négytagú zsűri értékelt. A zsűri tagjai Koroknai Edit, a MODEM ügyvezetője, Éles Bulcsú, grafikus, valamint Treszkai Eszter és Pataki Gergő másodéves hallgatók voltak. Az eseményen Koroknai Edit sajnos nem tudott részt venni. A zsűri nevében Eszter szólt pár szót, megköszönte a beérkezett alkotásokat, majd ismertették az előzetes egyeztetésük során kiválasztott dobogósokat.

„A beérkezett képek közül nagyon nehéz dolgunk volt kiválasztani a legjobb hármat. Személy szerint minimum 6 képnek is adtam volna díjat, de sajnos dönteni kellett arról, hogy melyik 3 lesz a díjazott. Azt gondolom, hogy a zsűri többi tagjával sikerült jó döntést hoznunk a legjobb hármat illetően.” – adta válaszul Gergő arra a kérdésre, hogy mennyire volt nehéz a döntéshozatal. 

Dobi Barka – Kincseim

A harmadik helyezettet Bulcsú ismertette, ami Tóth Andrea Gourmet karantén című fotója lett. A zsűri tetszését az ételekkel és a színekkel kialakított kép nyerte el. A tányérra helyezett elemek egyszerre emelkednek ki, és képeznek tökéletes egységet. A második helyen Dobi Barka Kincseim című képe végzett – tudtuk meg Gergőtől. Az alkotás kompozíciója ragadta meg a zsűrit, ahogyan a sóvárgó tekintetű kutya körül helyet kapott minden, amit a pandémia előtt imádtunk, és amibe annak ideje alatt leginkább menekülhetünk. Megtalálhatunk rajta könyveket, festéshez való kellékeket, valamint nyaralós, szórakozós képeket is. Végül, a legjobb helyet Major Panni A hátizsákos fiú című képe érdemelte ki. A hegyek ölelésében lévő tóparton a magányosan ücsörgő fiú sejtelmes érzést kelthet a befogadóban. “…mindenki azt lát bele, amit szeretne…”– hangzott el Esztertől talán az alkotás legfőbb erénye, aki szerint egyfajta reménysugarat jelenthet a megtekintők számára. 

Major Panni – A hátizsákos fiú

„Azért esett erre a műre a négytagú zsűri egyöntetű választása, mert a kép egy csodálatos természetfotó élménye mellett az előtérbe helyezett fiúval gondolkodásra készteti a nézőt. Vajon miért van ott, ahol? Miért van egyedül? Hová tart? Mit néz?” – nyilatkozta Eszter az első hellyel díjazott fotóról. 

A körülbelül 10 perces, rövid és lényegretörő eredményhirdetést Boldizsár zárta, aki ismertette a további programokat is. A rendezvény a 17 órától kezdődő kvízzel folytatódott, ahol csapatokba rendeződve méretették meg magukat a szak hallgatói és oktatói, valamint a 2021-es szakhét zárásaként 19 órától online szakesten vehettek részt, ahol különböző játékokkal készültek a szervezők. Ezekről a programpontokról is részletesebb tudósítással jelentkezünk hamarosan.

Szöveg: Csomós Roland, Szilágyi Zita

 

FacebookTwitterGoogle+tumblrLinkedInDiggPinterestRedditEmail

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

hozzászólás