Szinte az utolsó pillanatban adtam le a jelentkezést az Erasmus+ programra 2021 szeptemberében, majd rá négy hónapra már az új otthonomban voltam Lleidában, három olasz lakótársammal együtt. Három bőrönddel, egy hátizsákkal és édesanyám rúzsfoltjaival az arcomon – na meg rengeteg “de ugye vigyázni fogsz magadra?” kérdéssel –, nekiindultam a nagyvilágnak, nevezetesen Spanyolországnak fél évre. Bármilyen ijesztőnek is hangozhat egyeseknek, számomra egy álom vált valóra. Négy hónap elteltével állíthatom, hogy ezt az élményt minden egyetemistának át kell élnie legalább egyszer. De miért is?
Hosszan tartó várakozás után eljön az a nap, amikor a telefonon lévő visszaszámláló alkalmazás már nem mutatja a hátralévő időt az érkezésig. Természetesen előtte még hússzor átrendezed a bőröndödet és nyilvánvalóan otthon hagyod azokat a fontos ruhadarabokat, amikre úgy gondolod, nem lesz szükséged (de, szükséged lesz rájuk). Lecsekkolod, hogy meg van-e minden fontos iratod, biztosításod és kifújod magad, hogy végre mindent elintéztél (nem, nem intéztél el mindent).
Viszont amikor landol a géped, akkor ezek a dolgok már jelentéktelenné válnak, mert vár rád az előtted lévő kaland, ami jobb lesz, mint amilyennek elképzelted!
Az érkezésem előtt sok minden megnehezítette a külföldre költözést. Viszont se a Covid negyedik hulláma, se a harmadik “szuri” nem akadályozott meg az álmom megvalósításában. Sajnos, mint kiderült, lakást találni nem elég egy “Buenos días!” spanyol kezdő tudással, tekintve, hogy a spanyolok nagy része nem beszél angolul. Ettől függetlenül különösképpen szerencsésnek mondhatom magam, mert az Erasmus Facebook-csoportok által már a kiutazás előtt megismerhettem a jelenlegi lakótársaimat, akikkel sikerült lakást találnunk egy bő hónap alatt. Így már az érkezésem előtt sem éreztem magam egyedül (nem is sejtve, hogy a későbbiekben is csak olasz nemzetiségűekkel leszek körülvéve).
Lleida lett a kiválasztott városom, ami Nyugat-Katalóniában fekszik, Barcelonától 1 órányira vonattal – amelyek 200-300 km/h-val közlekednek, szóval nem MÁV-kategóriás a tömegközlekedés. A város nem nagy, mégis tele van élettel. A 2,5 km hosszú bevásárló sétány (amit természetesen már nem egyszer bejártam), a keskeny Segre folyó, amely mellett oly sokszor piknikezünk, a Seu Vella katedrális, mely a város legemblematikusabb emlékműve és a legszebb spot, ahonnan a naplementét láthatod, na meg persze a jobbnál jobb tapas bárok teszik szerethetővé a várost.
A kedves olvasók már biztosan tűkön ülve várják, hogy megtudják, vajon a hírhedt Erasmus tényleg csak a bulizásról szól? Nem szeretnék csalódást okozni, be kell valljam, én se alvással töltöttem az első heteket, hónapokat. Viszont a “reggaeton” zenék és a szórakozóhelyek mellett megismerhettem a katalán nyelv alapjait és a spanyol egyetemi oktatási rendszer változatos felépítését is. Az első két hétben katalán kurzuson vettünk részt, ami egyben az első lépés volt az ismerkedés felé. Bár a katalán nyelvből nem sok minden maradt meg, az ott kialakult barátságokból annál inkább.
Az egyetem nagy figyelemmel és segítséggel látott el minket az első hetekben, ami nagy dolog, tekintve, hogy sok más Erasmus diáktól hallottam az ellenkezőjét. Rengeteg e-mail váltás után kialakult egy órarendem, ami nagyon hasonló volt a Debreceni Egyeteméhez. Míg otthon másodéven a Kommunikáció- és Médiatudomány szakot végzem, Lleidában szintén az “Audiovisual Communication and Journalism” alapszakon vagyok hallgató. A nevek hasonlóságától eltekintve meglepően új rendszerbe csöppentem. Míg otthon előfordul, hogy tíznél is több tantárgyam van, addig Spanyolországban csak öt. A különbség az, hogy az órák időtartama négy óra, melyeket vagy egyben tartanak meg vagy különböző napokon. Az órák interaktívak, maximum 15-en vagyunk a tanteremben. A tanárok nagyon segítőkészek, de következetesek, minden követelmény és vizsga pontosan előre ki van tűzve, így a határidőket be kell tartani. Ami számomra nagyon szokatlan volt, hogy az osztályozás a megszokottól eltérően az ötös szint helyett 10-ig terjed (ez lehet 4,8 vagy 7,9, a lényeg, hogy a vizsga akkor sikerül, ha 5 pont felett végzel). Szinte két-három hetente minden tantárgyból van vizsga, csoportmunka és beadandó, amiknek a százalékos aránya adja az év végi jegyet.
Annak ellenére, hogy az instasztorik a szórakozásról és az utazásokról szólnak, sok időt töltök a könyvtárban is, legfőképp április végétől, amióta a vizsgák és projektmunkák besűrűsödtek. Persze azért is, mert a hőséget – ami átlagosan 33-36 fok –, csak a hűvös könyvtárban lehet kibírni. Ha minden jól megy, június elején végzek a vizsgákkal és újra vissza állhatok a régi kerékvágásba… az utazás és szórakozás világába, mert abból is akad bőven!
Biztos a spanyol levegő és a szabadság érzése teszi, hogy állandóan önfeledten mosolygok és élvezem az Erasmus által kínált lehetőségeket. Bár képtelenség is lenne szomorúnak lennem, mert az időm nagy részét Spanyolország felfedezésével töltöm a barátaimmal. Mint ahogy említettem, három olasz lánnyal élek együtt, akikkel nagyon szoros baráti kapcsolatot ápolok.
Én vagyok a legfiatalabb, ezért akaratlanul is kialakult egy védelmezői, testvéri szeretet közöttünk. A “Panni, ne felejtsd itthon a kulcsodat!” vagy a “Merre vagy, mikor érsz haza?” üzeneteket sosem fogom megunni.
Általuk belecsöppentem egy 30 fős olasz társaságba – hozzátenném, egyedüli magyarként vagyok a 220 fős erasmus csoportban –, így, hogy őszinte legyek, néha nem is érzem azt, hogy Spanyolországban élek. Tekintve, hogy Lleidában katalánul beszélnek – ami eléggé különbözik a spanyol nyelvtől -, én pedig szinte mindig olasz társaságban töltöm a mindennapjaimat, az olasz nyelv tanulása előtérbe került a spanyollal szemben. Ettől függetlenül spanyol kurzusra járok az egyetemen, a tantárgyaim pedig angolul zajlanak, így határozottan érzem a fejlődést magamon ezekből a nyelvekből is. A nap hátralévő részében (mert tényleg bejárunk az egyetemre) sosem unatkozunk.
Maga a város is sok lehetőséget kínál, különösképpen az áprilisi-májusi időszakban, mikor minden hétvégére esik egy fesztivál vagy egy tradicionális ünnepség. A kialakult baráti körökben gyakori, hogy meghívjuk egymást egy vacsorára, házibulikat tartunk, naplementét nézünk vagy beülünk a kedvenc bárunkba, de legfőképpen kirándulunk. Az ország számos gyönyörű helyén jártam az elmúlt időszakban.
Lehetőségem volt megtapasztalni a különbséget Katalónia, Madrid és Andalúzia régiói között. Barcelona, Zaragoza, Madrid, Malaga, Granada… szinte képtelenség nem beleszeretni a városokba és átvenni a spanyol életmód szokásait. A foci iránti szeretetük, a vallásuk gyakorlása, az éjszakai élet, a siesta és a finomabbnál finomabb ételek teszik még különlegesebbé az országot. Egy szó, mint száz, unatkozni sosem szoktunk.
Összegezve az Erasmus-időszakom, számtalan nemzetiséggel – brazilok, németek, mexikóiak, finnek, ukránok –, szebbnél szebb városok megismerésével és a nyelvek tanulásával töltöttem az elmúlt négy hónapot. Bár még több, mint egy hónap hátravan, összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy egyszer vége lesz ennek a kalandnak. A spontán kirándulásoknak, a hajnalig tartó bulizásnak és beszélgetéseknek, a különböző tradicionális ételek kipróbálásának és a csengő hangjának, mikor a barátaim meglepetésként felcsengetnek egy doboz fagyival, hogy meglepjenek. Talán, ha egy szóval jellemezhetném az Erasmust, akkor a spontaneitás illene rá a legjobban. Ebben az időszakban tényleg csak a mának élünk és megragadunk minden lehetőséget, ami elénk tárul. Viszont megtapasztaljuk, milyen a nagymamáink főztjei és a nagypapáink meleg ölelése nélkül élni fél évig, átélni a honvágy érzését és csak a telefon képernyőjén látni a családodat és barátaidat. Hogy milyen érzés önmagunkra hagyatkozni és nem egyből segítséget kérni a szüleinktől, ha nem tudjuk mi tévők legyünk. Olyan helyzeteket megoldani, mint a pénz beosztása, kitalálni, hogy mit egyek, ahhoz bevásárolni és megfőzni vagy azzal szembesülni a szórakozóhelyen, hogy ellopták a telefonodat. Viszont ezekkel az érzésekkel sosem vagyunk egyedül. Itt mindenki ugyan azokon a tapasztalatokon megy keresztül és talán ez hoz minket még közelebb egymáshoz. Az Erasmus végén, amikor a távolság elválaszt minket, az együtt töltött idő és a közös élmények fognak örökre összekötni minket.
Bárki, aki az Erasmus kipróbálása előtt áll, vagy csak fontolgatja a külföldi tanulmányokat, garantáltan élete egyik legjobb időszakát fogja élni, ha megteszi a hozzá kellő lépéseket. Én csak biztatni tudok mindenkit, mert ez egy olyan lehetőség, ami nem sokszor adatik meg az életben. Számtalan élménnyel, nyelvismerettel és életreszóló barátságokkal lehet gazdagodni egy ilyen félév során. Én pedig nagyon boldog vagyok, hogy 2021. szeptemberében leadtam a jelentkezésemet és világot láthattam.
Major Panni
