Trap zenei virágcsokor Nasiimov friss nagylemezén

Kísérletezős, műfajokat ötvöző projektet rakott le az asztalra a debreceni Ádám Nashnoush, azaz Nasiimov. A Habibi névre keresztelt album a 23 éves líbiai felmenőkkel rendelkező előadó első nagylemeze, mely két évvel a Golyóálló című EP-je után jelent meg tavaly szeptemberben.

A Habibi sok minden, csak nem egy megszokott módon tálalt album. A hangzásvilágot nem lehet egyetlen szóval kifejezni, ugyanis különböző műfajok, zenei világok keverednek benne, így kiadva egy olyan masszát, mely a kortárs hallgatói igényeket  tökéletesen kiszolgálja, ha egy album változatosságáról van szó. Manapság ugyanis  egyre több újonnan megjelent trap albumot bélyegeznek meg a stílus kedvelői „unalmas, monoton, egyhangú” jelzőkkel. Ezek a vádak sokszor a hallgatóság elfogultságából erednek, hiszen valljuk be a trap, mint műfaj, már nem a fénykorát éli. Legalábbis Amerikában. Itthon mondhatjuk, hogy talán most jár a csúcson.

Gondoljunk csak arra a rövidítésre, hogy „OTL”. Mit jelent az OTL? Miért beszél erről mindenki? Miért beszél erről mindenki úgy, hogy közben megmarad a misztikum és a sötétben tapogatózás a rövidítés pontos jelentését illetően?

Az OTL egy mozaikszó, mely az On The Low Inc. zenei kiadó rövidítésére szolgál. A legegyszerűbben talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy ez egy előadókból, producerekből, lemezlovasokból álló kollektíva, akik az utóbbi pár évben hihetetlen gyorsasággal robbantak be a hazai trap szcénába, rögtön annak élére. Sőt mi több, sokak szerint az OTL megalakulása óta beszélhetünk egyáltalán ilyen színtérről Magyarországon.

Nasiimov amellett, hogy a kiadó oszlopos tagja, az egyik legtöbb lejátszást magáénak tudó előadó a kollektívából. A legnagyobb áttörést a Lefele című száma hozta meg neki, amit már több mint egymillióan hallgattak meg mind YouTube-on, mind Spotifyon. A szám a korábban említett 2020-as Golyóálló EP-n szerepel, mely album hangzásvilága merőben eltér a Habibi-étől. Nem megszokott módon a Golyóálló a szövegvilágot és stíluselemeket tekintve kiforrottabb munkája Nasiimovnak. A számok közti kohézió sokkal erősebb és érezhető, a dalok hangulata pedig mind a melankólikusságot tükrözi.

Ezzel szemben a Habibi egy jóval kísérletibb jellegű projekt, melyben 4-5 különböző műfaj keveredik. A fő hangsúly egyértelműen a „trappesebb” vonalon van, de találhatók r’n’b, drill, rage, és még latin elemek is a palettán.

Az album célja nem egy elejétől a végéig tartó sztorit elmesélni, nem egy világmegváltó gondolat csírájának elültetése a hallgatóban, hanem egész egyszerűen pillanatnyi érzelmek, hangulatok sokaságát előhozni a közönségből.

Legyen az akár koncert közben, vagy csak otthon a négy fal közt hallgatva. Ebben Nasiimov remek munkát végzett, és nem vehetjük el tőle, hogy vállalta a kísérletezésben rejlő veszélyeket, nehézségeket is,

A közreműködők között megtalálható Kisé, gyuris, ercsé, valamint Valter, az ibbigang duójának egyik fele. A felsorolt előadók közül mindenki OTL tag, ezzel is erősítve és gyarapítva a kiadó hírnevét, összetartását. A projekt egyik legkülönlegesebb ismérve, hogy csak a Yen című számnak készítették magyar producerek az alapját, a többi kilenc dal mindegyikében egy úgynevezett „type beat” hallható, melyek köré szinte egy egész kultúra alakult ki az utóbbi 5-6 évben.

A type beat kultúra kezdete nagyjából a 2017-es évre tehető, arra az időszakra, mikor a hip-hop átvette az első helyet a leghallgatottabb műfajként Amerikában. Ekkoriban nagyon sok trap zenét hallgató fiatal kezdett bele a zeneírásba, vagy ha úgy tetszik, beatmakelésbe, és szakmabeli kapcsolatok híján az elkészített zenei alapokat mindenféle videómegosztó/zenemegosztó platformokra tudták csak feltölteni. 

Mondani sem kell, hogy messze a YouTube volt a legnépszerűbb opció mindenki számára, aki a nagyvilág tudtára szerette volna adni a munkáját, zenéjét. Így idővel kialakultak a type beatek „nagyjai”, akiknek egy-egy alapját akár több millióan is meghallgatták. 

Ezen nagyok közé tartozik llouis is, akinek Nasiimov két alapját is felhasználta a legújabb projektjében, egészen pontosan a Megyei Mumble Bajnok és a Bihari Freestyle című dalokban. Egy YouTube-on talált beat megtévesztő lehet, hiszen sokan csalónak tarthatnak emiatt egy előadót, holott a dolog nem ennyire fekete-fehér. Ezeknek az alapoknak a bevételszerzési használatához egyfajta engedélyt, licenszet kell vásárolnia az adott előadónak a beat készítőjétől. Többféle licensz társul egy-egy alaphoz, melyek árban eltérnek, attól függően, hogy milyen korlátozás van a streaming platformokon történő lejátszásokat illetően az adott engedélyben. Egy nagyon egyszerű példával szemléltetve: egy olyan engedély, ami tízezer lejátszást engedélyez, kerül mondjuk ezer forintba, és egy olyan, ami százezret enged, az pedig nyolcezer forintba. Tehát hosszútávon jobban megéri az egyszeri, százezres licensz, mint a tízszer újravásárolt tízezres opció.

Mindezt azért fontos megemlíteni, hogy ne elfogultan, esetlegesen téves látásmóddal nyúljon hozzá valaki ehhez az albumhoz, hanem azt megértve és befogadva, hogy 2022-ben szakmailag teljesen megállja a helyét egy olyan projekt, melyben tízből kilenc szám alatt egy YouTube beat hallható. Emellett az sem egy utolsó szempont, hogy egy 4-5 műfajt magában rejtő nagylemezhez felkeresni egy vagy két olyan hazai producert, akik minden stílusban elég otthonosan mozognak ahhoz, hogy minőségi munkát tudjanak letenni az asztalra, szinte lehetetlen. 

Az eredeti verzióhoz képest egyébként némi változtatást mindegyik beaten végzett Nasiimov. Volt ahol intro csere történt, volt, ahol az outro lett megváltoztatva, de olyan is adódott, hogy egy alap teljes struktúráját felbolygatta és átrendezte. Erre a megvásárolt licensszel együtt kapott különálló hangsávok adnak lehetőséget, így formálva az adott alap felépítését az előadó ritmikájához, flowjához.

A Habibit méltán lehet titulálni egy vibe albumnak. Egy olyan alkotásnak, ami próbál lépést tartani a mai trendekkel, próbál ingerdús lenni, mindemellett mégsem kelti azt az érzést a hallgatóban, hogy ez egyszerre túl sok lenne.

Aki egy konkrét koncepció alapján összerakott nagylemezt vár a Habibi-től, az csalódni fog. Itt nincsenek szerelmi szálak, nincsenek társadalmi problémákat feszegető mély gondolatok. Itt csak Nasiimov van, jó érzékkel kiválasztott beatek, és a műfajhatárok feszegetése.

 

FacebookTwitterGoogle+tumblrLinkedInDiggPinterestRedditEmail

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

hozzászólás