Győri Zoltán élete nem csak játék és mese… vagy mégis? A társasjáték-fejlesztő és népszerűsítő, a Mit Játsszunk? csatorna vloggere mesél mindennapjairól, a fejlesztés nehézségeiről és megjelent társasjátékairól.
Igen? címmel jelent meg az első társasjátékod. Mi volt a legnehezebb a fejlesztésében?
A legnagyobb kihívást a fejlesztés lassúsága, a pepecselés jelentette. Mai napig nagy „jaj, ne már” élmény, hogy mennyire lassan őrölnek a kiadók malmai. A játéktervezés nem feltétlenül hosszú folyamat, de a fejlesztés, a termékkészítés, a tesztelési időszak hosszúra tud nyúlni. Nagyon hasznos, ha van egy agilis projektmenedzser, aki sietteti ezeket az eseményeket – nélküle évekig el tud húzódni ez a folyamat. A Spicy és az Igen? játékok esetében is a fejlesztéstől a megjelenésig tartó időszak volt a legnagyobb kihívás. Ha most csinálnám, akkor talán egy picit jobban hajtanám. De az is igaz, hogy a fejlesztés alatt álló játékoknak van egy érési időszaka, amit ha megadunk nekik, akkor kifejezetten összepattintott, jól működő játékok lehetnek. Ezzel együtt is nehéz volt szembesülni azzal, hogy ezek nem három hónap alatt lezajló folyamatok, hanem bizony hosszú-hosszú, akár évek munkája.
Mi készült el előbb: a játékok témája vagy mechanizmusa?
Időnként egy mechanikai probléma foglalkoztat, kelti fel az érdeklődésemet, máskor pedig egy konkrét téma. Szeretem, amikor ezek találkoznak és együtt fejlődnek játékká. Azt tartom tematikus játéknak, amikor egy fejlesztést vagy működést nem tudok elképzelni egy adott téma nélkül. Készítek saját ötletből és megrendelésre is játékot; megrendelésnél általában a téma adott, és ahhoz próbálok olyan működéseket, fogaskerekeket, mechanizmusokat társítani, amik elősegítik, hogy a vágyott állapot, gondolat minél jobban létrejöjjön. Egyik sem jobb vagy rosszabb, csak más a forrás.
Ilyen megrendelésre készült az Egyszer volt… társasjáték is? Mesélnél kicsit erről a kooperációról?
Szabados Ági azzal keresett meg, hogy gazdagítaná az olvasással kapcsolatos ismeretterjesztését és népszerűsítését egy társasjátékkal. Elkezdtünk beszélgetni arról, hogy ez hogyan nézzen ki: ő hozta a koncepciót, hogy legyen könyvekkel foglalkozó történetközpontú a játék, én pedig szerettem volna a történetszövést a játékosok kezébe adni.
Fontosnak tartottam, hogy egy olyan játék készüljön el, ami nem igényel előzetes ismeretet, tehát a kevésbé olvasott játékos ugyanolyan eredményes tud lenni, ugyanolyan szórakoztatónak találja, mint egy elképesztő lexikális tudással rendelkező író.
Ági az ötletet, én a mechanizmust szállítottam, de mindenképpen ez egy közös gyermek: minden egyes főbb változtatást neki mutattam meg először, és közösen fejlődött azzá a játékká, amire most is büszke vagyok.
Számodra is fontos az olvasás?
Hogyne. Leginkább novellákat olvasok, szeretem Márait, illetve Kosztolányit. De meghatározó olvasmányélmény Weöres Sándor A teljesség felé című kis könyve is. Nem vagyok meg olvasás nélkül – már csak azért sem, mert sokat olvasok játékszabályt. A szövegértésem az elmúlt tíz évben rengeteget fejlődött, mert főleg így fejtek fel játékokat.
Egy korábbi interjúban említetted, hogy régebben foglalkoztattak a videojátékok. Jelenleg játszol még hobbiként?
Fenntartásokkal, mert nagyon időrabló. Építész típusú játékos vagyok: amiben lehet építkezni, az engem szórakoztat. Legutóbbi nagy szerelemjátékom a Subnautica volt – ebben egy víz alatti bázist építhet a játékos. A Tycoon játékok fontosak számomra, valamint legutóbb jó kikapcsolódás volt a DOOM Eternal, amiben viszont semmifajta építkezés nincs, hősként ölünk szörnyeket egy hatalmas puskával. Nekem ez aktív pihenés, azzal a fenntartással, hogy oda kell figyeljek az időkeretre, tehát meg kell határoznom magamnak, hogy meddig, mert nagyon könnyen elcsúszok.
Családfőként és cégvezetőként ez veszélyes tud lenni, mert másnap egy fáradt munkatársat kapnak a kollégák. Mint homo ludens – játékos ember –, mindennel szeretek játszani, így természetesen a videójátékok is jelen vannak az életemben.
Hogy néz ki egy átlagos munkanapod?
Ez mindig változik. Néha csak játszunk, máskor egész nap játéktervezéssel foglalkozunk; van, amikor bent sem vagyok az irodában, hanem csapatépítő tréninget tartok, vagy úgy döntök, hogy a családommal maradok. A „változatos” tulajdonképpen eufemizmus, a rapszodikus fedi le inkább a mindennapjaimat, mert gyakran reggel vagy előző este derül ki, hogy másnap pontosan mit csinálunk. Ez számomra nem probléma, adaptív természet vagyok, könnyen alkalmazkodok helyzetekhez. Pláne kisgyerekes szülőként, amikor egyszer csak az egyik gyerkőc beteg, akkor mindent át kell alakítani. De hozzám ez illik, nem tudnék hosszú távon egy olyan helyen lenni, ahol minden nap ugyanaz történik. Nyáron kevesebb játék jelenik meg, tehát ebben az időszakban kevesebb a munka, karácsony közeledtével viszont több. Jelenleg sokat foglalkozunk társasjátékok tesztelésével, bemutatásával és csapatépítő tréningekkel, illetve a rendezvények is ebben az időszakban aktívabbak.
Mennyire követed a piacra özönlő játékokat? Milyen szempontok alapján választasz?
Kapcsolatban vagyok kiadókkal, akik minden évben kétszer partnernapokat tartanak, ilyenkor megnézzük, hogy várhatóan mi jelenik meg a következő időszakban. Mi alapvetően családi, parti, könnyedebb társasjátékok bemutatásával foglalkozunk. Ezek alól van egy-két kivétel, tehát bemutatunk komplexebb, bonyolultabb játékokat is, de elsősorban a nagyközönség számára készítünk tartalmat: azon érdeklődőknek, akik nem zárkóznak el teljesen a társasjátékoktól. Ilyen játékokat keresünk, ezekben látunk perspektívát, de a partnerkapcsolat miatt egy párbeszéd eredménye, hogy melyik játék kerül végül bemutatásra.
Nyáron egy időben jelent meg két családi játékod is. Mennyire szoktál párhuzamosan gondolkodni több ötleten?
Abszolút jellemző rám. Most tizennégy játék van felírva a falra, amik különféle állapotban vannak; valamelyik ötlet szintjén, valamelyik már termékkészítés, grafikai arculatot elnyerő szinten.
Sok játékon dolgozom egyszerre, van, amin már hatodik éve, de olyan is akad, ami múlt héten került először papírra, és már készült belőle példány.
Minden játék, minden egyes fejlesztési folyamat más, és én annak a híve vagyok, hogy egy ötlet nem ötlet. Nyilván, amikor az egyik jobban megy a kiadással, akkor az nagyobb fókuszt kap, de kifejezetten szeretem, amikor sok játék van előttem.
Mesélnél a Nem félünk a farkastól című élő csapatépítő játékodról? Mit lehet tudni róla?
Az Eureka csapatával dolgoztam együtt, amikor jött az ötlet, hogy a klasszikus farkasozós játék hogyan működhet csapatépítőként úgy, hogy van egy játékmester, aki vezeti. Kiderült, hogy jól: szeretem a játékmesteri pozíciót, fejlesztettem hozzá saját karaktereket, eseményeket, a különféle napoknak adtunk különféle szabályokat, jó sok izgalommal tarkítottuk. A mai napig népszerű játék, sokan szeretik, működik baráti társaságokban vagy céges környezetben is. Bizonyos szempontból ez a nulladik játéktervezésem, mert a Nem félünk a farkastól módosítása, tehát egy meglévő mechanizmushoz csatoltam egyedi, kreatív ötleteket.
Mik jelenleg a kedvenceitek családi és baráti körben?
Nehéz kérdés. Jelenleg kifejezetten fontos a régi, „legalább egy éve nem játszottunk vele” játékoknak a feltérképezése. Szeretem a gazdasági játékokat, az építkezős társasokat – legyen az Kingdomino vagy Cascadia vadvilága –, és szeretem az intellektuális játékokat. Ilyen például a Top10, ami nagyon szerény eszközkészlettel kínál olyan helyzeteket, amivel közelebb kerülök magamhoz, illetve a többiek gondolkodáshoz, és jó beszélgetések kerekednek belőle. Úgyhogy, ha a játék a fontos, akkor inkább az építkezés vonz, hogyha a társaságra fókuszálunk, akkor a Top10 vagy a Csak egy.
Szerinted hol lehet a legjobban társasos közegbe kapcsolódni, ismerkedni és kapcsolatot építeni?
Ez olyan, mint amikor valakinek elektromos autója lesz, rááll a szeme arra, hogy hol tudja tölteni az autóját. Hogyha valakinek benzines autója van, akkor nem foglalkozik az elektromos töltőállomásokkal. Ha valaki elkezd nyitni a modern társasjátékok felé, akkor előbb-utóbb rááll a szeme arra, hogy hol találhat társaságot, hol találhat helyet, ahol kipróbálhat játékokat. A baráti kör, a párkapcsolati reláció segítheti ezt. Ha egyedül próbálunk bekapcsolódni, akkor a társasjátékos kávézókat és játékos klubokat javaslom. Rengeteg Facebook-csoport foglalkozik ezzel, nagyon könnyen találhatnak így egymásra emberek, társaságok. Messzemenőkig támogatom ezeket az önszerveződő csoportokat, és jó érzés, amikor bizonyos társasjátékok rajongói együtt tudnak játszani, és meg tudnak találni más játékokat, amiket szívesen megtanulnak közösen.
Mit gondolsz, meddig tudnád ezt munkádként folytatni?
Remélem, egész életemben. A játék volt, van és lesz. Úgy fogalmaznék, hogy a játék tegnap, ma és holnap ugyanaz, viszont a tegnap, ma és a holnap, az nem ugyanaz.
A játék az emberiséggel egyidős, mindig is játszottunk, és mindig is fogunk.
Most éppen olyat, amilyen eszközöket használ – táblát, kockát –, ennek van itt az ideje, aztán lehet, hogy később ez változik. De nem lesz játéktalan idő, biztos hogy valamilyen formában lesz játék az ember életében. Efelől semmi kétségem nincs.
Borítókép: Jani Martin, Népszava
