Márton Péter több mint húsz éve aktív része a magyar underground elektronikus zenének. Ha érdeklődni kezdünk a live actek iránt, nehezen tudjuk kikerülni a nevét. A Davoria freetekno csoport tagja, tánc- és színházi előadások zenéjét szerzi, vendégoktató a PTE MK elektronikus zenei médiaművészet szakon, Budapesten egy audio- és videóművészeti műhelyen vesz részt, korábban a Tilos Rádió hangtechnikusa volt. A projektjei töredékéről és a magyar elektronikus zene helyzetéről beszélgettünk.
Teleϟport és Prell néven is zenélsz. Neked mi különbözteti meg a két projektet?
Legelőször Tigriccsel kezdtem el zenélni még a kilencvenes évek közepén. Ez volt az első projektünk, a Rianás. Kevés fellépésünk volt, érdemben nem túl sok minden történt. Utána szólóprojektként jött a Prell. Amikor elkezdődött, elég gyorsan bekerültem a vérkeringésbe.
Dolgoztam akkoriban egy látogatottabb lemezboltban. A rendszerváltás után ez volt az első hely, ami alternatív zenéket árult meg egyéb furcsaságokat. Amikor odakerültem, elég rövid idő alatt találkoztam mindenkivel, aki ezekben a körökben él és mozog. Nem volt abban az időben túl sok eszközöm, és mikor kétezres évek elején lett laptopom, elég aktívan elkezdtem kísérletezni, és mint Prell, inkább az ilyen beat nélküli, kísérletezősebb dolgokat sorolnám.
A Teleϟport egy antikulturális projektnek indult, a trendeket annyira nem szívleltem. Akkoriban játszogattam pár külföldi fesztiválon, de azt sem éreztem annyira magaménak, és itthon amilyen irányba fejlődött, azt sem.
Abban az időben volt egy csapat, amihez csatlakoztam, ez volt az Optimal, egy techno crew. Velük és a külföldi soundsystemekkel csináltuk az első szabadtéri teknobulikat. Ezeken a hatóságok elég gyakran kellemetlenkedtek, egy idő után már nem is szerveztünk semmit, nem volt már az Optimal; és mint Prell, nem nagyon hívtak fellépni. Nem is voltam aktív, a self-promoting sem az én világom. Eléggé lehalt ez a dimenzió, de a zene fontos volt, az egy állandó tevékenység nálam.
Amikor a Corvin-tető megnyílt, és először odamentem, ellopták mellőlem a laptopomat amikor letettem a lábam mellé – több évnyi zene volt rajta, akkor ez nagyon szarul esett.
A Teleϟport ott lett aktív, hogy elkezdtem moduláris szintiket építeni. Mindig mosolygok, hogy táncolnak az emberek erre a ritmikus zajra. A két dolog valahol itt vált ketté, hogy a Teleϟporttal szerveztem is eseményeket, így a Prell projekt kicsit alvósba ment. Nagyon szeretem a digitális technikákat is, Pure Data, meg ilyesmi. Nehéz dió, de nagyon izgalmas, egészen másféle dolgokat lehet készíteni vele mint az analoggal. Egy pár éve volt egy belátásom, hogy a felvételeim legtöbb esetben igazából a megépített zenekészítő cuccok hangtesztjei.
Lehet hallani rólad egy városi legendát, hogy direkt mindig világosban játszol, megvárod a reggelt. Ez tényleg egy megfontolt döntés?
Általában inkább az van, hogy ha én szervezem, nem tartom frankónak, ha főidőben vagyok, nem akarom magam köré szervezni az egészet. Csak addigra már annyira fáradt vagyok – mint ahogy most hétvégén is –, hogy az sem a legjobb, de gyakran szoktam világosban játszani, meg igazából szeretem is. Van egy spec hangulata, meg hozzátartozik, hogy ahhoz, hogy valahol világosban játsszunk, egy olyan helyen kell bulit csinálni, ahol tarthat addig. Ahol most hétvégén voltunk, tizenegyig mehetett a zene, és az elég jó, klubokból gyakran fél ötkor, meg hasonló nagyon hülye időkben teszik ki az embereket. Most építettem egy új modularboxot, ami miatt az előző buliról is elég sokat késtem ahhoz képest, hogy én szerveztem; elvittem az új cuccaimat, de nem nagyon használtam ki. Szóval, fogok majd nem világosban is játszani, kicsit komplexebb dolgokat.
Mostanában újra nagyon népszerűnek tűnik a techno, még vidéken is sok rave van. Mit gondolsz, milyen jelenleg ez a szcéna?
Szerintem ez ilyen-olyan formában huszonéve történik. Tök vicces, hogy igen, három-négy éve divatba jött újra a gabber, meg az összes ilyen baszatósabb dolog. Elég régóta foglalkozok zenével, már az elejétől ilyeneket hallgattam, kísérleti cuccokat. Voltunk Autechre koncerten Tigriccsel, ’96-ban Bécsben, ahol huszonhárman voltunk a pultossal, az előadókkal, nézőkkel együtt. Ahhoz képest, amikor az Akváriumban voltam legutóbb, ott volt vagy hétszáz ember – és az is vicces, hogy amikor ’96-ban voltunk, akkor az egy sokkal élvezhetőbb, befogadhatóbb valami volt, mint amit például most csináltak.
Mindig gondolkozok azon, hogy őszintén, mit élveznek ezen az emberek és, hogy hol változik meg ez a fajta befogadás. Régebben egy lemezboltban nem volt még IDM (Intelligent Dance Music), nem volt olyan táblácskánk –, elektronika, meg egyéb jelzők alatt futottak ezek a zenék.
Rengeteget hallgattam azokat a zenéket amiket én szerettem, és nagyon emlékszem, hogy mások mennyire utálták –, akár egy Aphex Twint, vagy bármit. Amikor valahogy szinte népzene lesz belőle, érdekes, hogy mi kapcsol át az emberek fejében, hogy utána hallgatható lesz. Eleve érzek egy nem annyira őszinte hozzáállást, a trendekhez való igazodást is.
Az, hogy a Davoria mennyire tud felhígulni, nem tudom. Volt egy időszak, amikor voltunk a Kolorádón párszor, és kaptunk kritikát emiatt, de annyira nem érint meg, mert tudom, hogy mit gondolok. Ha mondjuk zenélnék a Zene Házában, attól még nem lennék fideszes; vagy ha bemegyek a Kolorádóra, az nem azt jelenti, hogy minden évben akarok majd. Viszont az meg egy jó tapasztalat, hogy amit csinálunk, az ott is tud működni. Az is lehet, hogy a Davoria felhígul, de akkor meg majd lesz más esemény.
És a Davoria most jól működik?
Eléggé működik. Amit a Davoriaban szeretek, hogy a sablonokat ott sikerült felülírni. Több száz ember békében tud szórakozni biztonsági őr nélkül is, és nem kell feltétlenül külföldi fellépő ahhoz, hogy az emberek eljöjjenek és jó buli legyen. Amíg nem indokolt, nem kell különösebb szabályokat kényszeríteni a közönségre. Béna lenne a trendek hatására másolni a “no masters, no nazis, no sexism” kiírásokat – szerencsére nem is volt eddig rossz tapasztalat, így ezeket csak egy rossz mantrának érezném.
A legjobb buli akkor van, ha nem egy klubban csináljuk, hanem mi visszük a hangot, minden úgy történik, ahogy beállítjuk, teljes kontroll van.
Ami baromi jó a közönség részéről, hogy minden év szeptemberében csinálunk egy szabadtéri bulit, és idén egy héttel előtte lemondták a helyszínt, de egy klubot el tudtunk intézni Csepelen. A csapatból többen aggódtak, hogy nem jönnek majd elegen, de a változástól függetlenül tök sokan voltak. Valahogy mindig annyian jönnek, amennyien kell. A közönség már inkább közösségként funkcionál. 
Másrészt, elég sokan, akik megfordulnak nálunk live-acteznek, kevesebb a dj, mint a live. A live jameket meg kell tanulni hallgatni, az már egy szint, amikor az emberek élvezni tudják. Amikor egy nagyon virtuóz valamit várnak, akkor olyat egy dj tud. A liveok nem ilyenek, és radikális annyira a zene, hogy nem tudom elképzelni, hogy ha valakinek nem tetszik, akkor ott mosolyog. Úgyhogy ilyen szinten ez tök jól működik, leszedjük ezt a mázat, nincs túlkozmetikázva.
Sokszor vannak olyan zenék, amit hallgatok más bulikon, és mintha minden ki lenne vonva belőle, amitől nekem bejönne. Fontos a játékosság az egészben. Amikor nagyon receptszerűen működik, egy idő után minden lábdobnak ugyan olyan hangja van, szerintem ez baromi unalmas.
Nálunk mivel a legtöbben liveoznak, ezért minden improvizatív. Vannak kiinduló alapok, de egy nagyon megszerkesztett hangot úgysem tudsz előadni. A modularnak egy íratlan – nem is szabálya – hanem ismertetője, hogy ez játék az eszközökkel. Az is nagyon meghatározó, hogy milyen a terem, milyen hangcucc van, milyen frekvenciák működnek. Ha játszol ezekkel, meglátod a szépségét. Amikor Inotán voltam, többen odajöttek és úgy éreztem azért tetszik nekik, mert a legtöbb dolog amit ott láttak, az fél-playback. Maga a produkció nem élő, nem jut túl egy határon. Szerintem ez fontos, hogy legyen benne meglepetés, zökkentsen ki a valóságból. Általában úgy szoktam zenélni, hogy magamat is olyan helyzetbe hozom, hogy ne biztonságos terepen legyek.
Készült rólatok egy dokumentumfilm. Mit gondolsz az elkészült anyagról?
Nekem nem igazán tetszik. Egy kicsit össze lett csapva egy filmfesztivál miatt, ahol főleg zenei témájú dokumentumfilmeket vetítettek. Nem gondolom, hogy a rendező nagyon belemászott volna a témába, nincsenek benne túl mély gondolatok. A tekno és a freepartik története lerágott csont, már készült erről elég film. Ezeket a korlátokat már húsz éve láttuk, mint ahogy a foglalt házak sem terjedtek el itthon, ennek sem lett helye. Nálunk el sem kezdődhetett az, ami mára nyugaton sem találja a helyét. Mindeközben sikerült itthon létrehoznunk valamit, ami a környezetünknek is hordoz értéket. Az, hogy mi hogyan viszonyulunk az említett műfajhoz vagy akár az életérzéshez, nekem nem igazán mutatkozik meg a filmben.
Nekem maga a freetekno előbb szól a szabadságról, meg a zenéről és a sokszínűségről, mint az összes ilyen velejárójával, amit külföldön az egészhez hozzákapcsolhatsz. Elég sok ember látogatja az eseményeket, van érdeklődés, szerencsére nincs dresszkódos hülyeség, mindenféle ember jár, és ez szerintem jó, hogy nem külsőségekben futott ki.
Nyilván témában hasonló a külföldi soundsystemekhez a Davoria, de annyira más lehetőségek vannak itthon. Hülyeség lenne beleerőltetni, hogy kamionokat veszünk és illegális partikat szervezünk az erdő szélén, mert ez itt lehetetlen. A hatóságok mindenre rászállnak, itthon nincsenek meg ehhez a feltételek.
Ami még nem jött be, hogy például van benne egy felvétel Kőbányán, ahová hívtam három cseh előadót a Tranzit Sound Systemből, itt volt Lengyelországból Lehu, itt volt egy haverom, Roberto Olaszországból – közülük többen ismertek a szcénában, de egy képkocka nincs róluk. Vagy bárki másról sem, aki rendszeresen részt vesz az eseményeinken, például a vizuálosok. Az ő gondolataikat is szívesen meghallgattam volna, de nem voltak megszólítva. Ettől nekem kicsit szűk a film keresztmetszete, inkább pár fura arc romantikus próbálkozásának látszik az egész.
Ha partikultúráról beszélünk, nehéz kihagyni a drogok kapcsolódását. Hogyan viszonyultál ehhez a témához az évek során, változott a gondolkodásod?
Korán elkezdtem bulizni. Végignéztem, hogy miből lett trend, mi mennyire költözött be a köztudatba. Amikor elkezdtem szórakozni járni még vidéken, akkor punkkokkal meg dark arcokkal mászkáltam, hozzájuk kötöttek mindenféle rosszat. Ehhez képest ez az évek során csak nyílt. A fogyasztósdi sokkal populárisabb lett, sokkal szélesebb réteg kezdett el használni ilyen dolgokat, de a technokulturában meg ebben az underground szcénában mindig jelen volt.
Azt gondolom, hogy mindenkinek megvan a nyavalyája az életben, túl sok minden és túl hardcore dolgok történnek, szerintem ezt nehéz könnyedén feldolgozni. Főleg, ha fiatal is az ember, és gyakran kibaszott nagy stresszes meló üzemeltetni az életet.
A bulik tudnak arról szólni, hogy kiengeded a fáradt gőzt. Volt egy ilyen időszak, amikor járkáltam a várost, „az év legjobb bulija” eseményeken mentem egyikből a másikba. Annyira biztonságos szinten volt minden tartva, hogy se a hangerő, se a zene nem volt olyan, hogy beindítsa az embert. Amit a Davorian érzek, hogy legalább ott az emberek látják a funkcióját a táncnak, van egy feszültséglevezető szerepe. Ez talán egy jobb módja, mint ha a párkapcsolatodban sülnek el ezek az energiák. Azt látom, hogy mindenképp van szerepe a drogoknak, kijönni a hétköznapokból, nyitni. Eléggé be tud szürkülni az ember. Viszont, ha a mi bulijainkon elindulna valamilyen szar tendencia, akkor biztos megtörne az a varázs, amiről nekem szól.
Ha senki nem mondja meg, hogy mit csinálj, akkor van szabadság, és az emberek tudnak felelősségteljesen bulizni és vigyázni magukra. Mindenkinek magának kell létrehozni ezt és közösen együtt.
Gyakran látom azt is, hogy kell az embereknek ez a fajta intenzív élmény, ahol ki tudnak kapcsolni. Hiába jött divatba a gabber techno, és klubokban szerveznek ilyen bulit, úgy sem tudják úgy megcsinálni, ahogy mi, attól függetlenül, hogy ugyan olyan gyors a zene. Folyamatosan nézzük azért, hogy kik jönnek, de eddig még csak jó tapasztalataink vannak – még az új és fiatal emberekkel is.
Márton Péter projektjei az alábbi linkeken elérhetők:
képek forrása: Márton Péter
