Szabó P. Judit, művésznevén Jucus a 2000-es évek elején kezdte karrierét és okozott sok fiatalnak emlékezetes pillanatokat zenéivel. Azóta DJ partnerével készített bulizós számai mellett most élőzenekarban is kipróbálja magát. Célja, hogy a zene által minél többet adhasson közönségének.
Honnan indult a zene iránti szereteted?
Már gyerekoromban nagyon szerettem énekelni. A szomszédok mai napig emlegetik, hogy már ötéves koromban is Zoltán Erikát énekeltem a hintában ülve. Ennek a szeretetnek a kialakulásában közrejátszottak a nagytestvéreim rendszeres esti altatódalai. Aktívan énekelni a gimnáziumban kezdtem el, és szinte mindig állandó fellépő voltam az iskolai rendezvényeken. 2000 májusában megalakult városomban, Ibrányban a Rétközi Ifjúsági és Kulturális Egyesület, melynek szintén tagjává váltam. Ettől a ponttól kezdve városi rendezvényeken is részt vettem más tehetséges fiatalokkal együtt. Énekes karrierem magasabb színvonalra emelése 2004-ben történt meg, amikor elkezdtem DJ Szatmárival közösen tevékenykedni.
Miután meglépted ezt a lépcsőfokot, milyen visszajelzések érkeztek a közönség és a szakma felől?
Úgy gondolom, hogy leginkább a közönség igazolhatja azt, ha jó vagy ebben a szakmában. Karrierem során lehet, hogy vétettem hibákat, de
mindig szívből jött az éneklés, ezt pedig a hallgatóim is érzékelték.
Már a városi rendezvényeken történő fellépéseim után is nagyon sok szeretetet kaptam, amiből aztán töltekezni tudtam a későbbiekben. A párosunk megalakulásával új dalokat adhattam elő, mint például az Égess el vagy a Száz évet várnék rád. Ezeket országszerte játszották a rádiók, amiből aztán jöttek a fellépések, ahol szintén nagy szeretettel fogadtak minket.
Hogyan kezdődött Dj Szatmárival a közös karriered? Mikor született meg a művészneved?
A DJ Szatmárival teljesen véletlenszerűen találkoztam. Rekedtes hangú énekesnőt keresett maga mellé, és egy kedves közös ismerősünkhöz, Timkó Jánoshoz ment el stúdiófelvételre. Először egy másik lánnyal vette fel az Égess el című számot, de nem volt vele teljesen elégedett. Ekkor jöttem én a képbe, amikor barátunk azt javasolta neki, hogy hallgasson meg engem. Elmentem, felénekeltem a dalt, akkor még nem tudva, mi fog ebből kisülni. Miután elkészült a CD, és közös megállapodással társakká váltunk DJ Szatmárival, jött a kérdés, hogy mit is írjunk rá a művésznevemként. Ekkor János megszólalt, hogy hát mi mást, Jucust – hiszen ő így hívott engem. Ezután rajtam ragadt a név. Akkoriban sokan mondták, hogy a Jucus olyan parasztos és szabolcsias – ami részben igaz, mert mind a ketten Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből származunk –, nekem viszont tetszett.
Mivel nem tartották eléggé trendinek, kitaláltak nekem egy olyan nevet, hogy JCU. Még egy CD is megjelent, ahol ez volt feltüntetve.
Hála istennek, ekkorra már a közönség Jucusként szeretett és ismert, így nem akarták elfogadni az új megnevezést. Maradtunk tehát az eredeti névnél.
A Száz évet várnék rád és az Égess el című dalaitok nagy sikereknek örvendenek, többmilliós megtekintések vannak rajtuk. Sokan a mai napig szeretik, örök buliszámokként emlegetik őket. Milyen érzés hallani ezeket?
Elmondhatatlanul jó érzés. Azért is mosolygok ezen a kérdésen, mert sokszor szokták azt mondani, hogy hú, a te zenéiden nőttem fel. Ilyenkor teljesen ledöbbenek, hogy úristen, milyen öreg vagyok. De belegondolva ez valóban így van. Sok felnőttel találkozom, akik járnak retró buliba hozzánk, és mesélik, hogy régen még kisgyerekekként voltak a koncertjeinken. Kapom a videókat közelebbi ismerősöktől is, hogy nincs szinte olyan buli, ahol ne szólalna meg a Száz évet várnék rád. Ezek egytől egyig kedves visszajelzések, amiknek nagyon örülök.
Kisfiad születése miatt elmentél egy rövidebb szünetre. Milyen volt ez az időszak számodra?
Életem egyik legboldogabb időszakának mondhatom ezt. Sokat vártam erre a csodára, és amikor megérkezett, nagyon hálás voltam érte Istennek. Nem is gondoltam volna, hogy én, aki mindig száz fokon pörögtem és mindennap dolgoztam, le fogok tudni ilyen szinten lassítani. A városi tevékenységeim, a fellépések, a munka nonstop lefoglalt, így az elcsendesedés kicsit lehetetlennek tűnt. Az, hogy édesanyává váltam segített megnyugodni, és teljesen át tudtam magam adni ennek az életformának. Persze ez mind nagyon jó érzéssel tölt el, de egyben érdekes is számomra, hogy rövid idő alatt is mennyit változik az ember.
Hogy érzed, ezzel a szünettel nehezebb lesz visszatérni? Az anyai kötelezettségeid mellett mennyire tudod újra felvenni az említett pörgős életet?
Biztosan nagyon nehéz lesz, bár a családom maximálisan mellettem áll és mindenben segít. Egy új DJ-vel, Pázmány Lászlóval, művésznevén DJ Pázzal folytatom a munkát, aki megkeresett azzal, hogy felénekelném-e a dalait – nagy örömmel mondtam igent neki, hiszen azt hittem, ezen a ponton vége szakad a karrieremnek.
Persze a gyermekem az első és nem csinálnék semmit másként, de boldog vagyok, hogy zenésztársam segítségével újraindíthatjuk a karrieremet. Nyilván a fellépéseinken a DJ Szatmárival készített közös dalok is megszólalnak majd, de készülnek újak is. Az éjszakai fellépések még nem indultak be, mégis kicsit aggódom miattuk, hiszen ezeken az alkalmakon a gyermekemtől távol leszek. Az viszont megnyugtat, hogy már nagyobb a baba, így bízom benne, hogy jobban fogja viselni, ha nem leszek vele.
Van most egy új formáció, a 4484, aminek te is tagja vagy. Mi volt a megalapítás kiindulópontja?
Az ötlet a polgármesterünk fejéből pattant ki, aki zenekarunk tagja is. Városunk harmincéves évfordulójának alkalmából szerette volna, ha mi, helyi művészlelkek összeállnánk egy zenekarnak, és meglepnénk a város lakóit.
Ennek a felkérésnek nagyon örültem, mivel itt mégis csak egy élő zenekarról beszélünk, ami egy teljesen más irány, mint amiben eddig próbálkoztam.
Itt igazi csapatmunkára van szükség, és a színpadon állni is teljesen más, mint amikor egyedül vagyok. Örülök, hogy az augusztusi koncertünk sikere miatt mindenki várja a folytatást. Emiatt úgy döntöttünk, hogy együtt maradunk, és mindenképpen szeretnénk tovább zenélni. Érkeztek is már felkérések, de mivel mindannyian polgári szakmákkal is rendelkezünk és családos emberek vagyunk, nehéz összehangolni a próbák időpontjait.
A továbbiakban maradtok-e a feldolgozások terepén vagy megpróbálkoznátok saját dalok írásával is?
A sikerek után a fiúk elhatározták, hogy igen, jó lenne saját dalokat is írni. Puskás Gyula, a basszusgitárosunk már gondolkozik a szövegen. A zeneszerzést, dallamot pedig valószínűleg Kulcsár Sándor a billenytyűsünk fogja elvállalni. Amíg ez folyamatban van, maradunk a feldolgozásoknál. Az én ötletem például a következő koncertünkre, hogy dolgozzuk fel a Parno Graszt Már nem szédülök a fényben című dalát. A srácok nem zárkóztak tőle el, emiatt én is megtanultam a kedvükért a Kopasz kutyát, amit Deák Bill Gyula és a Hobo énekel. Tankcsapdát is miattuk kezdtem hallgatni – eddig nem tartottam az én világomnak, de most már jobb véleménnyel vagyok a zenéikről. A közös munkánk során megismerhetjük egymás zenei ízlését, és jó érzés, hogy azoknak az összegyúrásából, valami újat tudunk létrehozni.
Milyen a közös fellépés a zenekarral? Hogyan éled meg a színpadi jelenlétet?
Egyedül a színpadon teljesen más energiákat tudok átadni, mint együtt, csapatosan. Az is érdekes, hogy én vagyok az egyetlen hölgy tag a zenekarban, és a korábbi tapasztalataimból adódóan a fiúk meglepődnek azon, hogy mai napig van egy természetes lámpaláz bennem színpadra lépés előtt. Szoktak is kacagni rajtam, de közben ők is ugyanúgy izgulnak.
Úgy gondolom, hogy ha valamit adni akarsz, akkor izgulni is fogsz. Hiszen, ha ez az érzés már elmúlna, akkor rutinszerűnek élném meg a koncertezéseket.
Sokszor mondtam is, hogy ha már ez az izgalom nem lesz meg bennem, akkor lehet, inkább abba is hagyom, mert onnantól kezdve ez számomra már nem szívből fog jönni. A legjobb érzés mai napig, amikor felmegyek a színpadra, és még picit érzem a pillangókat a gyomromban, de ahogy megérzem a közönség szeretetét, úgy vetkőzöm le magamról a gátlásokat, és nyílok ki az előadásom során.
Ha van jövője ennek a formációnak és DJ Pázzal is aktívan tevékenykedtek, milyen célok vannak előtted, amiket szeretnél elérni?
A legfőbb cél, hogy visszatérjek, és ugyanolyan szeretettel fogadják ezt a párosunkat, mint a régit anno. Illetve jó lenne a 4484 zenekarban is részt venni, és minél szélesebb körben megismertetni az emberekkel magunkat, hogy megajándékozhassuk őket a zene szépségeivel. Grandiózus célok ezeken kívül nincsenek – énekelni szeretnék. Minél többet adni, teljesen mindegy, hogy húsz embernek, száznak, ezernek vagy tízezernek.
Borítókép: https://www.facebook.com/4484.rockband
