Igen nagy port kavart a 2024 augusztus 8-án megjelent 245/2024. (VIII.8.) Korm. rendelet, amely szabályozza az iskolákban a mobiltelefonok és más okoseszközök használatát. Az új tanévtől kezdve a rendelet szerint a diákok kötelesek a telekommunikációs eszközeiket az első tanítási óra előtt leadni. Sok kritikát kapott a szigorú rendelet külső és belső szemlélőktől egyaránt. Azonban azt se mondhatjuk, hogy a törvény ok nélkül született volna meg: többen azon a véleményen vannak, hogy a mai generáció túlzott technológiafüggősége veszélybe sodorta az oktatási rendszert.
Mivel már három hónapja, hogy a rendeletet bevezették, (ráadásul szeptembertől azzal is kibővítették, hogy most már a pedagógusokra is hasonló korlátozások vonatkoznak) vessünk egy pillantást, hogy a gyakorlatban mégis hogyan valósul meg ez a szabályzat. Elhozta-e az elvárt változást a tantermekbe vagy tovább mélyítette a generációs feszültség szakadékot diák és tanár között?
2024. november 20-án kora délután léptem be a Hajdúhadházi Rózsai Tivadar Református Általános Iskola főbejáratán, ahol a portán azonnal köszöntöttek és felkísértek az igazgatói irodába. Felmentünk az emeletre, amelyet az elmúlt években építettek hozzá a régi épülethez. Az iskola több milliárd forint összegben kapott támogatást, amely keretében teljesen új és modern küllemet kapott az intézmény, kívülről és belülről egyaránt. Ahogy felértem az emeletre, a Főigazgató, Szilágyi Gyöngyi köszöntött. A találkozó előtt telefonon egyeztettünk, amelyben úgy nyilatkozott, hogy bár tanárral nem készíthetek interjút, ő, mint Intézményvezető szívesen kifejti a nekem a véleményét a rendeletről és hogy az hogyan valósul meg ebben az intézményben.
Riportom gerincét az a kérdés adja, miszerint a rendelet végrehajtása hogyan zajlik a gyakorlatban, legyen szó általános vagy középiskolákról. Hogyan alkalmazkodtak a változáshoz és születtek neagtív vagy pozitív végkimenetelei a rendeletenek? Ezért is volt fontos a legelső kérdésem, amelyben arra voltam kíváncsi, hogy a telefonok beszedése miként történik.
„Lépésről lépésre ez úgy történik, hogy a gyerekek 7:45-kor, amikor megérkeznek a tanterembe, akkor az első tanárnő összeszedi tőlük a telefonokat majd beteszik ezt egy dobozba. Szeptember elsején kijelöltünk olyan zárható szekrényeket, ahova ezeket a telefonokat bezárjuk. A kulcsot a tanárnő a tanáriba egy üzenőfalra felakasztja, és a legutolsó tanár, amikor a tanítás a gyerekeknek befejeződik, a kulcsot leakasztja a tanáriból, ezt a szekrényt kinyitja, és minden diáknak a zárt állapotban lévő telefonját visszaosztja.”
Az egyik legelső kritika, amely a rendeletet érte, hogy az elkobzott telefonokat hogyan fogják tárolni az iskolákban. Mivel eredetileg úgy gondolták, hogy a telefonokat csakis kizárólag dobozokban fogják tartani, joggal merült fel több emberben a kétség az eszközök biztonságát illetően. Mi történik, ha eltörnek, vagy ha esetleg rosszul kerülnek vissza a telefonok? Előfordulhat-e a lopás?
A köznevelésért felelős államtitkár dr. Maruzsa Zoltán Viktor a tanév kezdete előtt úgy nyilatkozott, hogy az intézményekre bízzák, hogy hogyan hajtják végre a rendelet ezen részét.
Szerencsére a legtöbb iskola igazán innovatív módokkal állt elő a mobiltelefonok tárolására, amelyeknek köszönhetően nem kell félteni az eszközök biztonságát. Azonban bármikor bekövetkezhetnek balesetek, váratlan szituációk. Ilyen esetekben joggal merül fel a kérdés mindenkiben: kire hárul a felelősség? Nos ilyenkor az iskolák ruhatár szabályzata lép érvénybe, amely szerint az intézmény a felelős, ameddig a sértett bizonyítani tudja, hogy az adott telefon a leadás előtt sértetlen volt. Mindenesetre a szekrényekbe gyűjtés egy igen biztonságos módszer, amellyel csökken az esélye az olyan szituációk kialakulására, mint a telefonok eltörése vagy esetleg eltulajdonítása. Sőt akár azt is kijelenthetjük, hogy a telefonok nagyobb biztonságban vannak elzárva, mintha a diákoknál lennének egész nap.
Mivel a rendelet szükségességének egyik fő indoka az volt, hogy a telekommunikációs eszközök túlzottan elvonták a diákok figyelmét a tananyagról, azt is ki akartam deríteni, hogy milyen változások figyelhetőek meg a rendelet gyakorlatba lépése óta a diákok órán való viselkedésében. Valóban jobban odafigyelnek a diákok, vagy találnak valami mást a figyelmük lefoglalására? Azonban a legtöbb intézetben eddig is tiltott vagy korlátozott volt a mobiltelefonok használata. Legfeljebb abban tértek el az intézmények, hogy mennyire vették komolyan a szabályozást. Ebben az általános iskolában kifejezetten szigorúan vették az ilyesfajta eszközök használatának szabályozását.
„A rendelet előtt a telefonokat a gyerekek nálunk korábban sem használták. Egy általános iskoláról beszélünk, korábban is ez volt a gyakorlat, csak annyi volt a különbség, hogy amikor a tanár összeszedte, akkor az eszközöket zárt állapotban az asztalon tárolta, vagy a tanáriban.”
Eddig én úgy gondoltam, hogy egy-két szülőnek talán még hangosabb lehet a véleménye, mint a diákoknak, mivel, bár a gyerek használja a telefont, a szülő az, aki fizet érte, hogyha esetleg eltörik vagy elvész. Azonban ennél a kérdésnél nem azt a választ kaptam, amire számítottam: „Gyakorlatilag sem pozitív, sem negatív visszajelzés nem volt a szülők részéről, mert nálunk ez, mint ahogy mondtam, működött korábban is.” Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a legtöbb szülőnek ne lenne véleménye a rendeletről, de ezek szerint ebben az iskolában sikerült egy olyan rendszert kialakítani, amely nem vonzott maga után kritikát.
Számomra az egyik legnagyobb talánya az egész rendeletnek, hogy nem sokkal az eKRÉTA rendszer kötelezővé tétele után lépett egész hatályba. Az eKRÉTA egy elektronikus napló, amely segítségével a szülők, a tanárok és a diákok egyaránt azonnal hozzáférhetnek a jegyekhez és az órarendhez. Üzenőfalként funkcionál, értesítéseket küld beadandókról, beírásokról, helyettesítésekről, elmaradt órákról. Azonban az új rendeletnek köszönhetően úgy néz ki az eKRÉTA legfőbb funkcióit a diákok nem lesznek képesek egész nap elérni.
„Az eKRÉTA-rendszert szeptember óta minden intézménynek kötelező használnia. A református intézmények voltak azok, akik nem használták korábban a rendszert. A mi intézményünk már 2018 óta használja, és jól is működött nálunk, ez már nem volt újszerű.”
Hogyha a gyerekek azt mondják, hogy nem tudják elérni, az az ő saját privát bajuk. A Covid ideje alatt használtuk a legtöbbet. Úgyhogy ez nálunk jól működik, mert már régóta bevált. Az óvodáknak most szeptembertől lett kötelező az eKRÉTA, nekik egy nagyon nagy érvágás, hogy az eKRÉTA rendszert kell mindenre használni. Nagyon nehéz helyzetünk van, de megoldjuk.
Amint a rendelet gyakorlatba lépett, az egyik leggyakrabban felhozott kritikája, hogy semmi nem állítja meg a diákot, hogy egy régi telefonját adja le vagy hogy más ravasz trükkhöz forduljon. Elvégre, aki akar, az talál magának utat, különösen az olyan diákok, akik már szinte függőségben szenvednek. Az általános iskolákban azonban még ilyen problémákkal nem kell szembenézniük.
„Mi mindig következetesek voltunk vele, de tudnék mesélni, hogy más kollégáktól hallottam, hogy van, aki nyolc telefonnal is érkezik egy nap. Nálam itt ebben az iskolában ilyen probléma nincs.”
Fontosnak találtam a Főigazgató személyes véleményét is kikérni magáról a rendeletről, ugyanis nem sokkal a törvény bejelentése után, augusztusban amiatt rúgták ki a VII. kerület Madách Imre Gimnázium igazgatóját, mert úgy nyilatkozott, hogy az ő intézményében nem hajlandó a rendeletet bevezetni.
„Nem csak az fontos, hogy most mi mit szeretnénk, hanem ez egy jogszabály, nem csak nekünk kell betartani, hanem be kell tartatnunk a diákokkal is. Ez jogszabály, és ezt kötelessége minden köznevelési intézménynek betartani és betartatni. Ugyanis nem csak a diákokra vonatkozik a telefontiltás, hanem rendelet értelmében a tanároknak is ugyanúgy tiltva vannak a mobilok, ők sem használhatják a tanulók foglalkoztatása közben.” – mondta Szilágyi Gyöngyi, majd folytatta.
Erről a rendeletről én azt gondolom, hogy a XXI. században ugyan a telefon szükséges, de mindennek megvan a maga helye. Ha tanítási óra van, akkor igenis a diák kutya kötelessége, hogy aktívan részt vegyen benne. Ide nem azért járunk, hogy a telefont forgassuk, hanem hogy az aktív tudást begyűjtsük, s aztán esetleg a következőkben tudjuk magunkat úgy kamatoztatni, hogy értékes emberré váljunk a társadalom számára.
Nagyon értékesnek találtam Szilágyi Gyöngyi gondolatait, azonban célom az volt, hogy több nézőpontot is összevessek. Ezért másnap ellátogattam egy gimnáziumba is, ahol sikerült interjút készítenem az intézmény egyik pedagógusával, Drénné Elek Andreával. Fontos megjegyezni, hogy az angoltanárnő mint magánszemély nyilatkozott, nem a gimnáziumot képviselte. Az interjúból kiderült, ebben az intézményben is hasonló módon zajlik a telefonok beszedése, annyi különbséggel, hogy a diákok reggelenként saját maguk tették el telefonjaikat a szekrényekbe.
Mint aktív angoltanár, nagyobb belátást tudott adni a diákok órai viselkedéseibe, itt különösen arra voltam kíváncsi, hogy hogyan élte át egy tinédzsereket tanító pedagógus az „okostelefon-pandémiát”.
„Az órák menetét abszolút zavarta, mert nagyon sok diák arra használta a telefonját, hogy eltöltse valahogy az időt az anyagra figyelés helyett. Volt, akinek kényszeres késztetés volt, hogy előtte a tolltartójában ott legyen a telefon. Nyilván általában a közösségi média oldalakat, videókat nézegetett, ahelyett, hogy figyelt volna órán.”
De még nagyobb gondot jelentett a puskázás, hiszen a mobileszközökkel egy-egy dolgozatnál nagyon könnyű volt a puskázást megoldani, illetve sajnos az utóbbi időben már azt is észleltük, hogy valaki a ChatGPT-t használta valami szövegesen kifejtendő kérdéshez.
„Nagyon sok energiát elvett a tanártól, hogy ezt kontrollálja. Illetve az órán is nagyon sok vitás helyzethez vezetett. A házirendben már évek óta szerepel, hogy a mobiltelefonokat kikapcsolt vagy lenémított állapotban a táskában kell tartani a nap folyamán. Ezt nem tudtuk elérni sajnos semmilyen eszközzel.”
Saját tapasztalataim szerint a telefonokat be lehet építeni a tanórák menetébe, úgy, hogy az segítsen az anyag befogadásában (például vannak játékos alkalmazások, mint a Kahoot!). Mivel a tanároknak ezzel kiesett egy igen hasznos tanítási módszere, amellyel elérhetik, hogy a telefon segédeszköz legyen ellenség helyett, kíváncsi voltam hogyan vélekednek az ügyről.
Az online oktatás után éles váltás volt az ilyen, interneteteléréssel rendelkező eszközök kitiltása az intézményekből.
Akik átélték a 2020-as pandémiát, azok tudhatják, hogy nem volt egyszerű átváltani a tradicionális tanulási modellből az online térbe. Azonban, mikor mindenki hozzászokott a változásokhoz az online lehetőségek nagy segítséget biztosítottak, amelyek egy része megmaradt akkor is, amikor visszatértünk a távoktatásból.
„Különösen a Covid ideje óta ezeket a digitális applikációkat többet használtuk, főként ellenőrzésre és gyakorlásra. Nagyon sok tárgy esetében, mondjuk angol órán, különösen szövegfeldolgozáshoz, vagy egy íráskészség feladathoz könnyű volt használni az online szótárakat, és ezzel is kicsit hatékonyabbá lehetett tenni az órai munkát. Nyilván ezek a játékos alkalmazások, mint a Kahoot! ismétlésre, sokszor még ismeretátadásra is jók lehetettek valamilyen szinten, mert érdekesebbek voltak, mint egy vázlatot lediktálni. Ugyanakkor egy idő után ez ugyanúgy unalmassá válik. Colt olyan diák is, aki ezt nem vette komolyan, mert ez csak egy játék. Különösebben nem hiányoznak az órákról.”
Muszáj volt rákérdeznem, hogy érezhető-e a változás a tanórákon a rendelet bevezetése óta, mivel az általános iskolával ellentétben ebben az intézményben tényleges probléma volt az órán való figyelmetlenség. Én azt gondolom, hogy ez inkább a norma, nem pedig egy kivétel.
Órán egyértelműen, mert mivel nincsen ott a versenytársam, hogy azokra a videókra és tartalmakra figyeljenek a pad alatt vagy a pad fölött, ami szórakoztatja őket, így sokkal inkább rávehetők arra, hogy az órai anyagra koncentráljanak.
Ebben a gimnáziumban igen komolyan veszik a rendelet betartását, pont ezért vezettek be ügyeletes tanárokat, akik figyelik a diákokat, nehogy valaki telefonozzon. Mégis előfordul olyan, amikor egy-két diák, megpróbálja kijátszani a rendszert. Azonban az ilyen szabályszegések komoly következményeket vonnak maguk után.
„Az ügyeletes tanárok nemcsak a telefonok beszedésénél segítenek reggel, hanem szünetekben a folyosón is, az udvaron is tesznek egy-egy kört.” – ecsetelte Andrea. „Azért vannak olyanok, akik megpróbálják nem leadni a telefont és szünetben mégis használni, őket elcsípik általában az ügyeletes tanárok. Ahhoz nincsen jogunk és felhatalmazásunk, hogy reggel megmotozzuk őket vagy kipakoltassuk a diák táskáját. Ha valaki szünetben telefonozik és az ügyeletes tanár elkapja, akkor leviszik együtt a portára a telefont és beteszik a szekrénybe.”
„A nap végén nyilván visszakaphatja, az ügyeletes tanár pedig szól az osztályfőnöknek, és akkor az osztályfőnök az eKRÉTÁN keresztül értesíti a szülőt, hogy a rendelet ellenére a gyerek nem adta le a telefont és még használta is napközben. Ezt első alkalommal tájékoztató jelleggel tesszük meg, de volt már rá példa, hogy utána újra elkaptak valakit, és akkor már egy osztályfőnöki figyelmeztetést írunk.”
Pár általános iskolást és egy gimnáziumba járó diákot is megkérdeztem, hogy ők hogyan élik meg a rendeletet, azonban ezek a személyek szerettek volna anonim megszólalók maradni. A válaszok igen egyhangúak voltak. Saját bevallásuk szerint ők legfőképp az eKRÉTA megnézésére használták a telefonjaikat, azonban ők is úgy észlelték, hogy osztályszintű probléma a mobilok jelenléte a tanteremben. Úgy nyilatkoztak, hogy ez sok feszültséget okozott tanárok és diákok között. Sok veszekedésnek és nézeteltérésnek voltak már szemtanúi az évek alatt, főleg a középiskolás diák. Számomra meglepetés volt, hogy szerintük is helyes döntés volt a rendelet.
Nem érzik korlátozottnak az órákat, viszont egyikük úgy nyilatkozott, hogy számára a szünetek kicsit beszűkültek, mivel nem tudja mivel elütni az időt a tanórák között. Azonban az is szóba került, hogy a telefonok betiltása segítette a diákok szocializációját, mivel egymás között találnak rá a kikapcsolódásra. Viszont annak, akinek esetleg nincsenek barátai, sokkal keményebbek a szünetek. Azt is megemlítették, hogy tudnak olyanokról, akik próbáltak csalni és régebbi telefonokat adtak le. Azon a véleményen voltak, hogy ez nem igazán éri meg, mivel, ha rajtakapják őket, úgyis le kell adniuk.
Az egyetlen negatívum, amit felhoztak, hogy a telefon egy olyan személyes tárgy, amelyet nem szívesen adnak oda másnak. Mindig van bennük egy félelem, hogy talán nem kapják vissza, vagy hogy valami baja esik.
Bár sokak számára tűnt drasztikusnak ez a törvény, különösen a XXI. században, ahol mindenki — legfőképp a fiatalabb korosztály — ennyire függ a technológiától. Viszont a negatív visszhangok ellenére is többen pozitív változásként élték át ennek a rendeletnek a bevezetését. Ameddig az iskolák biztonságos tárolási módszert tudnak biztosítani és a diákok nem érzik hátráltatva magukat, addig a rendelettel nincsen nagyobb probléma. Az, hogy ennek a rendeletnek milyen következményei lehetnek a hosszú távú jövőre nézve, még lehetetlen megmondani, azonban most, közel öt hónappal a bevezetés után, elmondhatjuk, hogy sokkal kevésbé ijesztő és sokkal inkább praktikus, mint azt elsőre gondoltuk.
Fotók: Tóth Ágnes
