Sosem volt könnyű egy filmtrilógia középső testvérének lenni, főleg akkor, ha az Oscart is bezsebelő elődödre a legjobb szuperhősfilmként vagy éppen az animációs filmek úttörőjeként hivatkoznak. A 2018-as Pókember: Irány a Pókverzum ilyen és ehhez hasonló jelzőket kapott kritikusok hadától és a nagyközönségtől is. Vajon a folytatásnak sikerül tovább fokozni az izgalmakat? Ha nem zavarnak a spoilerek azonnal kiderítheted.
Az első film sikere közel sem volt ennyire tisztán látható, mivel abben az időszakban a Marvel még javában öntötte ki magából az élőszereplős kasszasikereket. Egy animációs Pókember film, amiben ráadásul még csak nem is a közönségkedvenc Peter Parker ölti magára a maszkot, elég merész vállalásnak tűnt. Nem így gondolkozott a Christopher Miller és Phil Lord írópáros, akik már az első film mozivászonra kerülését megelőzően elkezdtek dolgozni a második felvonáson. A film fogadtatása mindenképpen őket igazolja, hiszen valami olyasmit sikerült alkotniuk amire 2018-ban szinte mindenki felkapta a fejét. A mérce nem is lehetett volna magasabb. Szerencsére a Sony nem sürgette a készítőket a folytatással, ami a tervek szerint 2022-ben került volna a mozikba, viszont a premier időpontja végül 2023 nyarára tolódott, de utólag határozottan kijelenthetjük, hogy kifizetődött a várakozás.
A Pókember: A Pókverzumon át az előző részben lefektetett multiverzum koncepciót viszi tovább, mindezt hatványozottan őrültebb csavarokkal és vadabb karakterötletekkel.
Ez igazából általánosságban jellemző az alkotás minden aspektusára. Néhány dolog viszont mégsem változott. Természetesen visszatér az azóta elég nagy népszerűségnek örvendő Miles Morales (Shameik Moore) karaktere, akihez csatlakozik még az előző felvonásból Gwen Stacy (Hailee Steinfeld) azaz Spider-Women, és főhősünk mentor pókja Peter B. Parker (Jake Johnson) is.
Miles azonban már nem az az ügyetlen pókember, akit megismertünk. Megtanulta használni különleges képességeit, amelyeket rendkívül élvez is. Ez az önfeledt pozitivitás, ami a film első szakaszát jellemzi, hamar átragad a nézőkre is.
Ebben közrejátszik az is, hogy szinte nincs olyan jelenet, amiben nem hangzik el egy találó poén, egy szarkasztikus megjegyzés vagy éppen egy jól elhelyezett popkulturális utalás. Emellett marad azért idő olyan komolyabb témák boncolgatására is, mint például a felnőtté válás, a magány, a szeretteid előtti titkolózás, de van szó generációs és faji különbségekről is.
Miles például a film kezdeti szakaszában a pókhírnév ellenére meglehetősen magányos, hiányoznak neki az előző részben megismert hálószövő barátai, hiszen rajtuk kívül senki más nem érthette, min is megy keresztül. Ekkor még úgy tudjuk, hogy a multiverzumok kapui bezárultak, ez a teória azonban hamar megdől, amikor kiderül, hogy vannak dimenziókon átjutó anomáliák. Gwen éppen egy ilyen anomáliát igyekszik visszaküldeni abba a világba, ahonnan érkezett, amikor is felkeresi őt Miguel O’Hara (Oscar Isaac) és meginvitálja a póktársadalomba, amelynek egyetlen célja, hogy megőrizze a kánon épségét. Az ő segítségükkel juthat el újra Gwen a 1610-es számú Földre, azaz Miles világába. Ekkor kezdenek csak igazán felpörögni az események, ugyanis a „hét gonoszaként” induló Folt (Jason Schwartzman), aki az első film történéseinek köszönhetően képessé válik a világok közötti utazásra, elkezdi felforgatni a multiverzumot. Őt üldözve jut el pókpárosunk furábbnál-furább univerzumokba, ahol találkoznak abszurdabbnál-abszurdabb helyi pókarcokkal.
Felmerülhet a kérdés, hogy ennyi pókember jelenlétében mi okozhat ekkora problémát. A pókcsapatnak ugyanis egyetlen feladata van: épségben tartani a kánont. Vannak úgynevezett kánonesemények, melyeknek muszáj megtörténnie minden Pókember életében. Ha egy ilyen kánonesemény meghiúsul, akkor az adott univerzum is megsemmisülhet.
A konfliktus abból adódik, hogy Miles életében a következő ilyen kánonesemény az apja halála lenne, aki egyébként a helyi rendőrkapitány.
Természetesen Miles ebbe nem nyugszik bele, így kénytelen szembeszállni az egész póktársadalommal. Ezt még természetesen rengeteg fordulat követi és találkozunk még jó pár izgalmas karakterrel. Az, hogy egy ennyire sok karaktert és helyszínt felvonultató történetet sikerül koherensen elmesélni, elsősorban a rendezésért felelős Joaquim Dos Santos, Kemp Powers, Justin K. Thompson hármas érdeme.
Egy animációs alkotás esetében az egyik esszenciális pont mindig is maga az animáció. Ez a Pókverzumon át esetében még inkább igaznak tűnik, különösen annak fényében, hogy a trilógia első epizódja nagyrészt szemet kápráztató animációjával vívta ki az elismerései zömét. Nos, ebből a szempontból minden elvárásunkat felülmúlta a második felvonás. A vizuális kreativitás egy, eddig még nem látott szintjével találkozunk, és ez igaz mind a 140 játékpercre. Ehhez a költségvetés megemelkedése és a közel 1000 animátor együttes ereje is kellett.
Kritikai szemmel nézve egy mesterműről van szó, nincs olyan jelenet, amely a kellőnél kevesebb figyelmet kapott volna. Az akciójelenetek koreográfiái követendő példaként szolgálhatnának akár élőszereplős szuperhősfilmekhez is.
A film erénye továbbá, hogy a különböző animációs stílusok probléma nélkül tudnak vegyülni. Remek példa erre, amikor a Pókember filmek egyik hírhedt gonosza, Keselyű, a saját világából átkerül egy teljesen más animációs stílust alkalmazóba. A kreatív animációs megoldásokról még oldalakon keresztül lehetne beszélni, egy dolgot viszont magabiztosan kijelenthetünk, ami egyébként az előző felvonás esetében is elmondható volt: Ennél kreatívabb és látványosabb animációs filmet még soha nem láttunk. Ez a kijelentés jó eséllyel a harmadik felvonásig helytálló marad.
Azt azonban korántsem mondhatjuk, hogy egy tökéletes alkotásról lenne szó, legalábbis nem mindenki számára. Legjobban talán úgy lehetne leírni ezt a filmet, hogy Pókember rajongók készítették Pókember rajongóknak. Rengeteg képregényes utalást és easter egget fedezhetünk fel, de ezek az átlag néző számára láthatatlanok lehetnek. Emellett akadnak azért közhelyes drámai jelenetek is, de a sztori itt talán valamivel erősebb, mint az előd esetében.
Persze erről nehéz beszélni, hiszen a történet nem ér véget a film befejeztével, cserébe kapunk egy cliffhangert amelynek köszönhetően számolhatjuk, hogy hányat kell még aludnunk a folytatásig.
Szerencsére most a várakozás rövidebb lesz, mint az első rész után, annak ellenére is, hogy a 2024 márciusára tervezett premier szinte biztos, hogy nem fog megvalósulni, de reményeink szerint legkésőbb a jövő év végéig megtudjuk milyen sors vár Miles Moralesre és a Pókverzumra.
Borítókép: Sony Pictures Animation
