Bejegyzések

Két egyenlő csapat küzdelme után örülhetünk – Magyarország-Kazahsztán 3:0

„Nem egy világverő csapat a kazah együttes, de ennek ellenére vezetünk ellenük”- A 30. perc táján bukott ki a freudi elszólás a meccs kommentátorából. A magyar válogatott mérkőzéseinek közvetítésekor az egyébként sem acélos sportújságírás nagy része, eldobva a kevés kritikus szemléletét, átalakul szurkolóvá, aki Priskin Tamás fejesgóljáról is képes azt mondani, hogy tanári módon bólintott

Read More 

Egy liga újjáépülése (II. rész)

A 2000-es évek közepére az NHL olyan mélypontot ért el, amiből szerencsétlen esetben talán soha nem sikerült volna kikecmeregni. A liga iránti érdeklődés mind szurkolói, mind televíziós szempontból minimális volt, a klubok többsége veszteséges vállalkozásként működött, s ehhez jött még a játékos szakszervezet (NHLPA) és a liga közötti kollektív szerződés lejárta, amit 2004 őszére, sőt

Read More 

„Még mindig vannak tolódási problémák”

Úgy látszik, Pintér Attila szövetségi kapitánynak rövid idő alatt sikerült megoldania a címben említett nehézségeket. Tegnap este a magyar válogatott egy színvonalas, izgalmakkal teli barátságos mérkőzésen, erős bírói ellenszélben 1-0-ra legyőzte a világbajnoki címre is esélyes (ha kijutottak volna) Albánia válogatottját. A mérkőzés egyetlen gólját a 82. percben Priskin Tamás szerezte tizenegyesből. A rengeteg helyzet

Read More 

Egy liga újjáépülése (I. rész)

Javában zajlik az Észak-Amerikai Profi Jégkorongliga (NHL) rájátszása, hamarosan megkezdődik a nagydöntő is, amely során a keleti bajnok a nyugati bajnokkal méri össze erejét a világ egyik legpatinásabb trófeájáért, Lord Stanley kupájáért. A bajnok gyakorlatilag a „világ legjobb jégkorongcsapata” címet tudhatja majd magáénak, mint ahogy azt szokás is hangsúlyozni a tengerentúlon. Az amerikai major ligák

Read More 

„Ez az egész egy zenei evolúció eredménye” – A Blind Myself-saga, 3. rész: Interjú a zenekarral

Soha nem rendeltem még albumot egyetlen zenekartól sem. Mindig csak letöltöttem, és csak gyűjtögetem a zenéket hosszú évek óta. 2014 áprilisában ez megváltozott. A Blind Myself kiadta a teljes Négyszögöl albumot (kritika itt), én pedig kapva kaptam a lehetőségen, és azonnal leadtam a rendelést. Úgy éreztem, nekem ez a lemez KELL, így, ahogy van. Valószínűleg

Read More 

Idén nem lesz triplázás

Megvertük a németeket, csak sajnos nem a játékban. Nem sikerült kulcsjátékosainknak megmutatni ezen a mérkőzésen, miért is ők a világ legjobbjai. Renato Sulic, aki posztja egyik legjobbja, ismét elszállt fejben és piros lapjával komoly hátrányba hozta a Veszprémet. A horvát származású játékosnak korábban is voltak hasonló mentális problémái, de az utóbbi időben mintha búcsút mondott volna

Read More 

Három a magyar igazság!

Schuch Timuzsin, Momir Ilic és Renato Sulic személyében a szurkolók három veszprémi játékost is beszavaztak a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2013–2014-es idényének álomcsapatába. Hogy Nagy László miként nem fért be, sportszakmailag érthetetlen, mindazonáltal – miként valószínűleg őt is – hidegen hagy. Hidegen hagy, mert ma és holnap következik a sorozat négyes döntője, s bizony ott

Read More 

Hova tűnt a Sztár Sport? – Második rész

Buzgó Józseffel, a Sztár Sport korábbi és a Nemzeti Sport jelenleg főszerkesztőjével készült interjúsorozatom első részéből kiderült, hogyan vált a Sztár Sport kis lapból, az ország piacvezető magazinjává. A második részből megtudhatjuk, hogy mi volt az oka a hanyatlásnak, milyen tervek voltak a magazin felvirágoztatására, majd megismerhetjük a lap megmentésére tett kísérleteket. Még az ön

Read More 

Debrecen, 40 fok, pára – A Blind Myself-saga, 2. rész: beszámoló a debreceni koncertről

Május 24-e, szombat volt. A lisszaboni BL-döntő napja volt. Amikor majd’ minden férfi a tévé előtt ült. De én nem. És rajtam kívül még kb. 90 ember sem. Ők a Dharma Klubba jöttek. Mert május 24-e, szombat volt. Blind Myself-koncert volt. Egy hihetetlen élmény volt. El is mesélem! A Blind Myself 2013 januárja óta a

Read More 

Nagyerdő, nagy foci? Élménybeszámoló a Magyarország–Dánia mérkőzésről

Debreceniként Debrecenben megtekinteni egy válogatott labdarúgómeccset? Hosszú évekig ez hiú ábránd volt csupán. Az új, európai színvonalat képviselő Nagyerdei Stadion azonban végre méltó lehetett arra, hogy nemzeti tizenegyünk 2002 után újra a Cívisvárosban rúgja a bőrt. Az ellenfél Dánia volt, a mérkőzés az ősszel kezdődő EB-selejtezőkre való felkészülést szolgálta. Magáról a meccsről komolyabb szakmai elemzésbe

Read More