apolló mozi

Megint 48 óra, amikor a rövidfilmeké a főszerep

Debrecenben sem rendkívüli, hogy olyan filmek megtekintésére kínálkozik alkalom, melyek különleges atmoszférájukkal a moziszékbe láncolják, s egyben elvarázsolják a mozgóképek elkötelezett kedvelőit. Immár 10. alkalommal rendezik meg a Malter Filmfesztivált, ahol a rövidfilmek idén is birtokba veszik a debreceni Apolló Mozit. Október 13-án és 14-én minden perc a konvenciómentes filmekről szól – legyenek azok provokáló,

Read More 

Fiatal filmesek Debrecenben

Érzelemdús filmekkel, izgalmas beszélgetéssel és díjátadóval zárult az idén immáron kilencedik alkalommal megrendezett Malter Filmfesztivál a debreceni Apolló Moziban. A magyar versenyfilmek utolsó blokkjában még hat alkotás mutatkozott be és versenyzett a nézők voksaiért. Elsőnek Gál András rendezésében az Elmegyek című rövidfilm volt látható, mely egy magyar lány és két idegen nyelvű srác kalandjait meséli

Read More 

Génjeiben van a mozi

Számtalan szakma létezik a világon, viszont nem valószínű, hogy sok mozigépészt tudunk összeszámolni, ha sorba vesszük ismerőseinket. Kovács Mihály 38 éve dolgozik az Apolló moziban, hivatástudata és munkája iránti szeretete azonban kiapadhatatlan. A fiataloknak is azt tanácsolja, hogy olyan munkát válasszanak, amit szívből végeznek. Vissza a múltba – ezt a nevet kapta kiállítása, ahol mozis

Read More 

100% debreceni: A Pecakúra

A Mentés másképp augusztus végi premierje után, október elején újabb debreceni vonatkozású filmet mutattak be Pecakúra címen az Apolló mozi Kertész Mihály termében. A 19 órától kezdődő vetítést követően – mely az ősbemutató és díszbemutató is volt egyben – közönségtalálkozón vehettek részt az érdeklődők. A jókedélyű beszélgetés során a nézők a bennük felmerülő kérdésekre is

Read More 

Díjeső az Apolló Moziban

Idén hetedik alkalommal rendezték meg a Malter nemzetközi rövidfilmfesztivált. Az eseménynek ezúttal a debreceni Apolló Mozi biztosított helyet, ahol október 16-án és 17-én egy jelképes, száz forintos jegyár ellenében huszonnégy hazai és hat külföldi alkotást tekinthettek meg az érdeklődők, és maguk is díjazhatták közönségszavazás keretein belül a nekik legjobban tetsző alkotást. Az alkotók jutalma ötszázezer

Read More