popzene

A nappalitól a színpadig – egy feltörekvő családi zenekar története

Palcsák Bencével, a Semmi zenekar énekes-gitárosával beszélgettem semmiképp sem szokványos bandájukról. Többek között szó esett a feltörekvő együttes történetéről és zenei munkájukról, a Csaknekedkislánnyal való együttműködésről, valamint Bence személyes gondolatairól a zene világával kapcsolatban.  Hogyan ismerkedtél meg a zenével, milyen előadók, zenekarok inspiráltak? Az egyik meghatározó pillanat az volt, amikor tizenegy évesen először hallottam a

Read More 

Elszabaduló cirkusz Budapesten

Teltházas önálló koncertet adott október 31-én a feltörekvő énekes, Moriones. Az eseménynek a budapesti Akvárium klub nagyterme adott otthont. Moriones, azaz Bakos Kristóf nagyjából másfél éve tűnt fel és lett egyre népszerűbb eleinte a TikTok-on. Zenei kvalitásai már ekkor is kiválóan érződtek és hamar elég nagy rajongóbázisra tudott szert tenni. Egyszerű, de mégis sokatmondó zenéi

Read More 

A felszín kaparásának mestere

Katy Perry neve a legtöbbeknek bizonyosan ismerős lehet, hiszen a 2010-es évek eleje óta prominens név a popzene világában, olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a “Roar”, “Teenage Dream”, “Dark Horse”, “Firework”, “Hot N Cold” vagy éppen a “Last Friday Night (T.G.I.F.)”. Az érdekes ezekben a dalokban és valószínűleg bármely másikban, amit meg tudunk nevezni

Read More 

Ahol a matek véget ér, ott kezdődik valami megmagyarázhatatlanul mély

Bár a műveleti jelekből kifogyott, ihlete és alkotásvágya nem csappant: Ed Sheeran 2023 májusában adta ki a 2011 óta bővülő, matematika-tematikájú sorozatba illeszkedő utolsó „-” (Subtract) című albumát, szeptember végén viszont máris újabb dalcsokorral látta el rajongóit, Autumn Variations fantázianéven. Lehet, hogy sem te, sem a legszűkebb baráti/családi köröd egyik tagja nem megszállott rajongója Ed

Read More 

„Igaz történetek és hazugságok alapján”

Izgalmas, látványos és eseménydús. Röviden, így lehetne összefoglalni az első részek tapasztalatai alapján az RTL vadonatúj, saját gyártású sorozatát, A Királyt, ami kizárólag a RTL+ streaming szolgáltató felületén látható. A történet alapvetően a mai napig nagy kultusszal rendelkező Zámbó Imre (ismertebb nevén Zámbó Jimmy) életét és munkásságát mutatja be, az első epizód elején olvasható „igaz történetek

Read More 

„Zenekarunk élete egyik legnagyobb sikere előtt áll”

A Kelet Brass Band egy 2016-ban alakult fúvósegyüttes. Napjaink slágereit bújtatják brass band hangzásba. Népszerűségük egyre csak növekszik, nem csak hazánkban, hanem külföldön is. Koi Gergő, a zenekar frontembere és Kiss Peti, az együttes egyedüli nem fúvós hangszeren játszó tagja vezettek be a kulisszák mögé, hogy jobban megismerhessük őket. Mindketten elismert zenészek vagytok, de hogyan

Read More