Boldog Belgium, keserű Korea – Dél-Korea – Belgium 0-1

lkor-belA világbajnokság csoportkörének egyik utolsó meccse előtt még jó pár kérdés volt megválaszolatlan, ugyanis nem lehetett tudni, hogy melyik kontinens képviselője csatlakozhat Belgium válogatottja mellé a nyolcaddöntőben. A tét nem volt kicsi: az oroszok Európa becsületéért hajtottak, Algéria az afrikai csapatok megduplázását tűzte ki célul, Dél-Korea pedig egyetlen ázsiai csapatként igyekezett besurranni a legjobb tizenhat közé. Utóbbi válogatottnak végül a keserű pirula jutott, Ázsia pedig csapat nélkül maradt az egyenes kieséses szakaszra. Ám ne szaladjunk ennyire előre!

Az már a meccs előtt egyértelmű volt, hogy a belgák továbbjutottak, már csak az volt a kérdés, első vagy második helyen. Ugyanakkor a csoport többi résztvevője szintén esélyes volt még a továbblépésre, sőt Algéria matematikailag még meg is előzhette volna Verthongenéket. Marc Wilmots együttese félig-meddig tartalékos összeállításban lépett pályára, többek között Adnan Januzaj, a Manchester United ifjú titánja is a kezdőben szerepelt.

kor_bel_3

A belga válogatott természetesen semmit sem kockáztatott, nekik ugyanis a döntetlen is bőven elég volt ahhoz, hogy megnyerjék a csoportot. A játék irama ennek megfelelően nemhogy lüktető nem volt, de már-már a pulzusát is keresni kellett. A koreaiak ugyan próbálkoztak, de Thibaut Courtois állta a sarat, vagy ha nem ő, akkor a csapattársak mentettek a gólvonalról, mint ahogy azt Defour tette a félidő közepén. Negyedórával később azonban éppen ő lett a negatív hős: Kim Sin Vuk lábába szállt bele hóhér módjára, a játékvezető pedig egyből villantotta is a pirosat.

A belgák tehát egy teljes félidőt emberhátrányban voltak kénytelenek futballozni, Dél-Korea válogatottja pedig mindent megtett annak érdekében, hogy kihasználják ezt a helyzetet. Jöttek is a koreai lövések, helyzetek egymás után, ám a gól csak nem akart megszületni. A góltalanságot a közönség füttyszóval „díjazta”, Menczer Tamás kommentátor pedig – mint ahogy azt az egész meccs alatt tette – elképesztően béna vicceivel, hozzászólásaival (mint például: „A kapus bokszol, mint már oly sokszor…”) szórakoztatta saját magát. Mert bár a második félidő lényegesen akciódúsabb volt, mint az első, ám a koreaiak meddő mezőnyfölénye mit sem ért a jól záró belgákkal szemben.

kor_bel_2

Aztán egyszer csak megtört a gólcsend, mellyel egyidejűleg csoda is történt: Origi lövését ugyan hárította Kim kapus, ám a leshatárról (vagy azon is túl?) induló Verthongen bevette az ázsiaiak kapuját – ez volt az első olyan belga gól az idei vb-n, melyet nem cserejátékos szerzett. Dél-Korea ezután tovább próbálkozott, hátha valahogy sikerül megfordítani a meccset s kiharcolni a továbbjutást, ám nem jelentettek igazán komoly veszélyt Courtois kapujára. A mérkőzésből hátralévő idő lassan, de biztosan eltelt, a belgák pedig egy döntetlenszagú meccsen csak behúzták a győzelmet, így százszázalékos mutatóval léptek tovább a H-csoportból, s a németeket elkerülve az Egyesült Államokkal mérkőznek majd meg a legjobb tizenhat között. Dél-Korea emelt fővel távozhat a világbajnokságról, hiszen a csapat nem játszott rosszul – igaz, annyira jól sem, így az egyetlen megszerzett pont részükről reálisnak mondható.

Most azonban újra kénytelen vagyok feltenni a kérdést a belgáknak: srácok, az egy dolog, hogy nem volt igazán tétje a meccsnek, de most már komolyan, mikor fogtok végre rendesen focizni? Mert ha ez így marad, akkor bizony a hat megmaradt európai csapat létszáma is igen hamar apadni fog.

kor_bel_1

FacebookTwitterGoogle+tumblrLinkedInDiggPinterestRedditEmail

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

hozzászólás