DE-Komm Meetup – interjú Dezső Attilával

Tíz éve alakult a Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke. Az ezt ünneplő esemény november 29-én lehetőséget adott arra, hogy a volt hallgatók találkozzanak egymással, illetve beszámoljanak pályájuk alakulásáról. Interjúsorozatunkban néhányukat bemutatjuk.

Jelenleg hol dolgozol, és milyen pozíciót töltesz be?

A Magyarországi Református Egyház Zsinati Missziói Irodáján belül működő cigánymissziós szolgálatánál dolgozok. Az egyháznak van két roma szakkollégiuma Debrecenben és Budapesten, ezeknek én végzem az intézményi kommunikációját.

Mennyire készítették elő egyetemi tanulmányaid a karrierutadat?

Amikor én egyetemista voltam, a jelenlegihez képest kevésbé volt kiterjedt a gyakorlati képzés. Viszont így is sok csoporttársammal a szakmában helyezkedtünk el, akikkel könnyebb a kapcsolattartás.

dezsoattilainterju2

Hogyan emlékszel vissza az egyetemen töltött éveidre?

Életem egyik legjobb időszaka volt. Nagyon szerettem idejárni, nagyszerű csapatot alkottunk a hallgatótársaimmal, remek projektekben vettünk részt mind az alap-, mind a mesterszak idején. Igazából csak jó emlékeket tudok felidézni.

Milyen tanácsokkal látnád el a tanszék jelenlegi hallgatóit?

Igyekezzenek minél több kapcsolatot kiépíteni a hallgatótársakkal. Nem tudhatják, hogy pályájuk során milyen szakemberekre lesz szükségük, akikhez bizalommal tudnak majd segítségül fordulni. Illetve arra biztatom őket, hogy igyekezzenek minél hasznosabb szakmai gyakorlatot végezni már az egyetemi évek alatt.

dezsoattilainterju

FacebookTwitterGoogle+tumblrLinkedInDiggPinterestRedditEmail

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

hozzászólás