Harry Potter, Jacob Black, Pavel Chekov, Lánglovag… de mi lehet a közös bennünk? A helyes válasz: Gacsal Ádám Boldizsár. A 32 éves szinkronszínészt, ha arcról nem is, de az ikonikusnak számító hangjáról biztosan felismerhetjük. Első „szerepét” 1995-ben kapta Alfred Hitchcock filmjében, és azóta is sorra kapja a lehetőségeket. Interjú Gacsal Ádámmal.
Művészeti suliban tanultál zene tagozaton. Hogyan lettél szinkronszínész?
A zenének és annak, hogy elkezdtem szinkronizálni, nem sok köze van egymáshoz. Mát az általános iskola előtt valamivel elkezdtem szinkronizálni, amikor édesanyám még Nemzeti Stúdiós volt, és bevitt magával néhányszor. Bár kétségtelen, hogy a szinkron mesterségben van némi zeneiség: leginkább a ritmusérzék az, ami fontos hozzá.
Kik segítettek ezen az úton? Akár szakmailag, akár a családban. Volt, aki ellenezte?
Valójában mindenki támogatott. Az első iskolámban akadtak irigykedők (tanárok és diákok egyaránt) mert azt hitték, hogy egy csapásra milliomos leszek és világsztár, de onnan kiiratkoztam édesanyám javaslatára, és utána már csak apróbb súrlódások voltak szerencsére. Támogatott mindenki, még a későbbi tanáraim is.
Tizenegy évesen kezdted szinkronizálni Harry Pottert. Hogyan hatott ez a gyerekkorodra (ha egyáltalán volt valamilyen hatása rá)?
Nagyon boldog voltam tőle! Szakmai értelemben is, hiszen biztos vagyok benne, hogy lendített rajtam, és jöttek sorra a nagyobb szerepek, bár utólag remélem, hogy enélkül is megtaláltak volna. A mai napig tíz alkalomból kilencszer hosszasan kérdezgetnek erről, amikor megtudják, hogy én vagyok Harry Potter magyar hangja, de már ez nem zavar.
Nem érint rosszul, hogy sokan inkább csak a hangod alapján ismernek fel? Soha nem vágytál arra, hogy megállítsanak egy képre, mint a színészeket?
Nem rossz érzés, nem szeretem annyira a figyelmet. Évente egy-két műsorba elhívnak szerepelni, és ez nekem bőven elég is. Mindig szívesen megyek, de nincs hiányérzetem akkor sem, ha nincs nagyobb érdeklődés.
Ha jól tudom, ez a szakma nem olyan jövedelmező. Mi az, amitől mégis motivált tudsz maradni?
Valóban, az elmúlt húsz évben szinte alig követte az inflációt a fizetés a szakmán belül, de
ha kidolgozod a beledet és egész nap rohangálsz, akkor megélsz belőle.
Ráadásul ha például televíziós vagy rádiós reklámot mondasz, az sokkal jobban fizet, méghozzá töredék idő alatt. Elhivatottság és a szakma szeretete nélkül viszont valóban nehéz elviselni ezeket a körülményeket.
Hogyan néz ki egy szinkronizációs folyamat? Mennyi időt vesz igénybe? Mennyire kell fejben ott lenni?
A vírus óta most már egyedül vagyunk a műteremben. Egyszerre látjuk a képet, halljuk az eredeti hangot a fejhallgatóban és olvassuk a szöveget egy monitorról vagy nyomtatott listából. Sokszor egyből felveszünk egy adott jelenetet, de ha nehéz vagy szöszölősebb, mint például a Netflixes sorozatok, vagy mozifilmek, akkor többször megnézzük és csak ezután vesszük fel. Addig próbáljuk, amíg megfelelő nem lesz a rendezőnek és a hangmérnöknek. Persze nekem is van beleszólásom. Időben nagyon változó: egy főszerep van, hogy három óra alatt megvan, de van olyan is, hogy nyolc-tíz óra szükséges három napra lebontva.
Van valamilyen híres vagy emlékezetes bakid?
Szerintem naponta három-négy ilyen van. Nehéz lenne egyet is kiemelni közülük, de ezek a pillanatok teszik többek között elviselhetővé es jó hangulatúvá a melót.
Mennyire szükséges azonosulnod egy-egy karakterrel? Ezt hogyan éred el?
Szerintem azonosulni csak ott, a pillanatban kell és csak igen ritkán, például egy mélyebb, nyomasztóbb szerepnél. Vagy, ha éppen sokáig dolgozol egy szerepen, akkor picit talán benne lehet maradni, de ez nem tart tovább tíz percnél. A hangulatodat viszont meg tudja alapozni egy keményebb sztori. Picit belehelyezkedsz a történetbe és onnantól nem nehéz átalakulni hangban. Persze vannak felszínesebb és mélyebb szerepek, ezek nyilván különböző mértekben hatnak az emberre.
Melyik az eddigi kedvenc szereped?
Az utóbbi egy évből most például a Clark című Netflixes minisorozatbeli karakterem, vagy a Disney+-on a Pistol című, szintén néhány részes sorozat. De mondhatnám még a Lodge 49-et, ami még eszembe jutott. Ezeket nagyon szerettem csinálni.
Milyen filmeken dolgozol jelenleg? a nem titok.
A legutóbbi nagy munkám Monster – The Jeffrey Dahmer Story főszerepe volt – ez már nem titok, kint van a Netflixen. Ez kétségkívül nagyon nehéz lelki munka volt.
Kegyetlen sztori, de a kedvenceim közt marad egy életre.
Fotó: kotoszo.blog.hu
