Akinek nincs semmije, az annyit is ér?

Idén került a könyvesboltok polcaira mindannyiunk kedvenc klinikai szakpszichológusának újabb alkotása. Azt az ígéretet kapjuk, hogy megismerhetjük meddig tart a transzgenerációs örökségek hatása és hogyan juthatunk el életünk önálló irányításáig. A pénzhez való hozzáállás különös fókuszt kapott. Ez társadalmunknak igazi mentőövként szolgálhat. 

Orvos-Tóth Noémi előző könyve, az Örökölt sors úgy gondolom hiánypótló alkotás, ami sok embert indított el a traumatudatosság és az önismeret rögös útjain. Közérthetően, részletesen mutatja be a leggyakoribb pszichés nehézségeket, amelyeket valamilyen úton-módon felmenőink hagytak ránk. A gyerekkorban, vagy még magzati létünk előtt, őseink által elszenvedett traumák hatásait már megismerhettük, az új könyvben tovább haladhatunk ezen az úton, újabb témákon és bemutatott helyzeteken keresztül.

A szemrevaló kötet, mintha írónőjének lelkét is tükrözné: kellemes tapintású, pasztellzöld-bordó könyvet vehetünk a kezünkbe, vagy nézhetünk meg online sikerlistákon.

 A szabad akarat kifejezéssel valószínűleg már mindenki találkozott, aki ismeri valamennyire a Bibliát.  A keresztény és zsidó vallás istene megadta ezt a kiváltságot az embernek, ami későbbi szenvedéseit okozta, hiszen letért miatta a helyes, Úr által mutatott útról. A paradicsomból való kiűzésünk óta keményen meg kell dolgoznunk mindenért. Orvos-Tóth Noémi „szabad akarata” viszont teljesen más. Egy olyan ideális állapot, ami nem feltétlen magától értetődő, hiszen sokszor cselekedeteinket transzgenerációs örökségeink és traumáink határozzák meg. Rá kell jönnünk mivel akadályozzuk saját fejlődésünket, boldogulásunkat. Az írónő arra vállalkozott, hogy megmutatja nekünk, hogyan lehetséges, hogy döntéseinket valóban mi magunk tudjuk meghozni és ne álljanak utunkba sérelmeink. 


Státuszszorongás. A kifejezés létjogosultságát, tudatosítását nagyon fontosnak tartom. Számos pszichológiai témáról tájékozódhatunk, de ilyen mélységben a pénzzel, mintha nem foglalkoznánk annyira. Olvashatunk párkapcsolati és szexuális problémákról, kötődési típusukról és sebekről, önbizalomhiányról és önfejlesztésről, traumák hatásairól és még hosszan sorolhatnánk. Az anyagiak, a státusz és az ahhoz való hozzáállás viszont kéz a kézben jár az utóbbiakkal. „One for the money…” – ezt a címet kapta az első nagy fejezet. 

Ha visszaemlékszünk a gyermekkorunkra, nagy valószínűséggel eszünkbe fognak jutni azon társaink, akiket bántottak, csúfoltak családjuk anyagi helyzete miatt. Nem hordtak olyan ruhákat, vagy nem rendelkeztek olyan tárgyakkal, mint a jobb helyzetben lévők és máris céltáblává váltak. Visszacsenghet a fülünkbe idősebb ismerőseink gyakran ismételt „bölcselete” is, miszerint, ha újra kötelező lenne az egyenruha viselése az iskolákban, senkit nem tudnának bántani azért, hogy mennyi pénze van, vagy éppen nincs, és ez milyen jó lenne… Az irigység ugyanúgy részét képzi sokak mindennapjainak. Mások sikere, anyagi fejlődése nem ad okot örömre, mi több gyűlöletet és rosszindulatot szít. Igazságtalannak érzik, hogy valakinek több „jutott”, mint nekik és egyesek szent meggyőződése, hogy a jó életszínvonalat csak csalással lehet elérni.

Orvos-Tóth Noémi szokásához híven számtalan példával illusztrálja szavait, klienseinek történetei köré építi a különböző fejezeteket. Ez a megoldás igen hasznos, olvasóként erősíti bennünk azt az érzést, hogy a mi problémáinkkal foglalkoznak, nem pedig száraz szakirodalomként csak fogalmakkal untatnak minket. A könyv első részében a pénzhez való különböző hozzáállásokat magyarázza el az olvasónak, páciensei történetein keresztül rajzolódik ki és válik érthetővé mindaz, amit az írónő szemléltetni szeretne.

Olyan káros gondolkodásmódokra hívja fel a figyelmet, mint a „tisztességes munkából nem lehet meggazdagodni” attitűd. 

Az ehhez hasonló gondolatok sokunk identitásába beivódtak és keserítik a mindennapokat. Hatásuk nem csak kapcsolatainkra nézve káros, hanem énképünkre és identitásunkra is rombolóan hat. A szegénységtudat következménye lehet akár a későbbi túlzott költekezés, vagy éppen az indokolatlan spórolás is. Szerény véleményem, hogy egy olyan társadalomban, ahol a szakadék nőttön-nő szentírásként hathat egy olyan könyv, amely tudatosítja – többek közt – ezt a fajta szorongásunkat. 

A másik két nagy fejezet hosszabb és rövidebb alfejezetekből áll. A Hogyan veszítjük el önmagunkat? részen belül történeteket olvashatunk például önelfogadásról, elfojtásról, függőségről, családról.

Mintha egy olyan regényt olvasnánk, ami rólunk, családtagjainkról, a szomszédunkról, barátainkról, ismerőseinkről, egykori párunkról szól.

Segíthet megérteni azt a keserűséget és boldogtalanságot, amivel szembesülünk néhány embertársunkkal való beszélgetés közben. Érthetőbbé válik miért térnek vissza ismerőseink rendre az előző párjukhoz, bármekkora csődöt is mondott az a kapcsolat korábban. Nem csak legyintünk fanyalgó ismerőseinkre, mondván „meg vannak ezek keseredve”. Amellett, hogy saját életünket is könnyebben megérthetjük, olyan helyzetekbe is bele tudunk ezáltal helyezkedni melyek számunkra ismeretlenek. Ez érzékenyítő hatású lehet és könnyebben is tudunk segítő kezet nyújtani. 

A könyv önismereti kérdéseket és relaxációs technikákat is tartamaz. Mindemellett hangsúlyozza, hogy szakember segítségét vegyük igénybe. Szerintem fontos ezt kiemelni.

Rengeteg önsegítő könyv vesz minket körül, az ezek által nyújtott információk tömkelegében könnyű elveszni, ezért fontos hangsúlyozni, hogy a terápia tudja a kardinális változásokat meghozni az életünkben.

A könyv zsenialitása a közlésmódjában rejlik. Egy szakember úgy tudja tudását átadni, hogy mindenki számára érthetővé válik mi is a lényege mindannak. Magunkról olvasunk és az emberekről, akik körülvesznek minket. A Szabad akarat elindít bennünk folyamatokat. Gondolkodni kezdünk, kérdések fogalmazódnak meg bennünk. Kinyílik előttünk a világ és el tudjuk magunkat helyezni benne. Megtanít megérteni, minden egyes embert a maga csomagjával, amit, ki tudja mióta cipel magával, viszont bűnei alól sem ment fel senkit, ezáltal egészséges középutat teremt. Érettebbé tesz, gondolkodásunkat formálja. Szívből bízom én is abban, ami az írónőnek is célja, vagyis egy traumatudatosabb társadalom kialakulásában.

FacebookTwitterGoogle+tumblrLinkedInDiggPinterestRedditEmail

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

hozzászólás