Minden idők egyik legnagyobb költségvetésével rendelkező mozifilmje, James Cameron Avatarja több mint egy évtized után visszatért. A 3D-s és 4D-s vetítésekre sereglett a nép, a mozikban verekedtek a jegyekért, hogy újra átélhessék az egzotikus, veszélyekkel teli Pandorát. A na’vik nyilaihoz hasonlóan a kritikák is záporoznak – ez az írás is csak egy csepp a hatalmas óceánban. Merre visz hát minket a víz útja? Ha nem félsz a spoilerektől, kiderül számodra.
Az Avatar szép szokását továbbra is tartja – a háromórás film látványára annyit költöttek, amennyit nem szégyelltek, és így tagadhatatlanul bőséges szemvacsorát terítettek nekünk az asztalra. Ugyanakkor kapunk abból is, amit egy tipikus ötlethiányos folytatástól várnánk: mindenkinek, még ha indokolatlanul is, de gyereke születik – melyik emberi lény tartja jó ötletnek, hogy egy idegen bolygón fialjon le? Amit a főhős nagy nehezen elért az előző filmben, értéktelenné válik, és amin a legnagyobbat kacagtam: nem tudtak új „gonoszokat” kitalálni, szépen újra lettek hasznosítva a régiek.
Emlékszel az előző filmben Miles Quaritchra? Az ezredesre, akit Neytiri megölt a film végi harcban? Úgy tűnik, a bázisnak volt egy avatar-készlete, és az egyik póttestbe sikerült beleültetni az emlékeit – igen, csupán ennyi magyarázatot szántak rá. Tehát Quaritch és néhány katonája az esküdt ellenségük testében visszatér, hogy bosszút álljon Pandora népén, valamint az „áruló” Jake Sullyn. Hogy ezt is megbonyolítsuk egy kicsit, a már említett embergyerek bizony az ő fia – legalábbis amíg ember volt –, és ez a tinédzser a film végén valahogyan meglágyítja a szívét.
Nyilvánvalóan a jó főhős győzedelmeskedik ebben az alkotásban is, így Jake hajlandó meghagyni régi ellensége életét. De képes bárki is elhinni a nézők közül, hogy Quaritch emiatt hirtelen jó útra tér?
Mikor történt olyan, hogy az ágyából felkelve nem az erőszak volt az első gondolat, ami megfogalmazódott a fejében?
Ami Jake családját illeti, van három saját és egy fogadott gyerekük, akik többnyire összetartóak. Miattuk az én szememből is tengervíz, akarom mondani, könny folyt a végén. De A víz útja központi témája, a család leginkább a szülő-tinédzser kapcsolat ütközésében merül ki, ami újat nem nyújt – bár esélyes, hogy maga a forgatókönyv is jó tíz évvel ezelőtt íródott.
Az Avatar eddig számomra a kolonizáció és az emberi kapzsiság negatív tükrét jelentette, de ez a második részben azért szorult háttérbe, mert több időt szántak a gyerekek elcsépelt és aligha hatékony fegyelmezésére.
Így, hogy a környezetvédelem kevesebb szerepet kapott, ez a Pocahontas-szerű filmsorozat elvesztette a hitelességét a drámai hatás szempontjából. Az új fajok bevezetése jót tett az alapból is példás világépítésnek, de mégiscsak egy háromórás filmről beszélünk, ami tele van fölösleges töltelékjelenettel – ezt én pénzkidobásnak nevezném. Ha nem lehet értelmesen kitölteni ezt az időt, jobb lenne, ha kicsit feszesebbre vennék a forgatókönyvet. A nézők is hamarabb hazamehetnek, aludhatnának a saját ágyukban a moziszékek helyett.
Összességében az Avatar: A víz útja egy gyönyörű látványfilm, ez nem vitás – csak James Cameront néha tarkón kellett volna vágni – vagy legalább annyit mondani neki, hogy „Elég!”.
