Az olvasóközösség siratásától a Millenáris kinövéséig

Idén ősszel ismét megrendezték Magyarország leglátogatottabb könyves eseményét. A Nemzetközi Könyvfesztivál négynapos rendezvénye a budapesti Millenáris Parkban zajlott, ahol rengeteg program, dedikálás és természetesen könyvek tárháza csalogatta magához a szórakozni, vásárolni és edukálódni vágyó könyvmolyokat. 

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése újfent megszervezte a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, immár a huszonnyolcadikat, szeptember 28. és október 1. között. Magyarország és a térség legismertebb kulturális és irodalmi rendezvényét a főváros szívében, a Millenáris B (Nagycsarnok) és D (Üvegcsarnok) épületeiben, valamint a Parkban, az Európa Ponton és a Nemzeti Táncszínházban tartották. Idén a fesztivál fókuszában Hollandia irodalma állt, ezáltal több mint tíz holland író és költő vett részt az eseményen, valamint a díszvendég John Scalzi amerikai származású, Hugó-díjas science fiction szerző volt.

Összesen 140 kiállító, 40 külföldi szerző, 180 program és 200 dedikálás várta a látogatókat az olvasás szerelmeseinek mekkájában.

Tényleg nem olvasnak már az emberek könyveket? Az utóbbi évtizedekben az olvasók, olvasásnépszerűsítők, elitisták mind arról nyilatkoztak, mennyire ellehetetleníti a mai rohanó világ az olvasást. A fiatalok a telefonjukkal vannak elfoglalva, már nem érdekli őket a könyvek világa. Az idei évben a könyvfesztivál programjai 70.000 embert vonzottak magukhoz megcáfolva ezen kijelentéseket. Újra fellendülőben lenne az olvasás Magyarországon?

Sok lelkes könyvmoly már csütörtökön reggeltől várakozott a Millenáris bejáratai előtt, de bemenni csak déltől volt lehetőség. Érezhető volt a kezdeti izgalom, a látogatók sietve indultak be és járták végig a standokat. Minden kiadó kedvezményekkel próbálta magához csábítani a vásárlókat, 20-25%-os leárazásokkal, 2+1 akciókkal és hasonló engedményekkel. A legnagyobb tömeg a négy nap alatt a Maxim kiadónál, a Könyvmolyképzőnél, a Libertine-nél, a Librotrade-nél és a XXI. Század Kiadónál voltak. Ezeknél a standoknál kellett a legtöbbet várni, hogy a könyvekhez juthassunk.

A rendezvényt Boldizsár Ildikó József Attila-díjas író, meseterapeuta és néprajzkutató nyitotta meg a Nemzeti Táncszínházban 16 órakor. Beszédében kitért a lefóliázott könyvek abszurditására, miszerint Indonéziában járt, ahol betért egy könyvesboltba és az összes könyvet lefóliázva találta, de kiderült, hogy Magyarországtól eltérően, ott az olvasóktól féltik a könyveket, nálunk viszont pont fordítva: az olvasókat féltik az olvasmányoktól. „Miért nem a háborúktól, az éhezéstől, a mélyszegénységtől, az iskolai bántalmazástól, a családon belüli erőszaktól, a környezeti szennyeződésektől, az egyre gyakoribb fiatalkori mentális problémáktól vagy az élhető jövő hiányától?” 

Később beszédet mondott a Holland Királyság budapesti nagykövete: Désirée Bonis, valamint Arnon Grunberg író. Bonis szerint a magyarokon látszik, mennyire könyvszerető nép, ami a résztvevőket látható büszkeséggel töltötte el. 17 órától Karácsony Gergely és dr. Gál Katalin átadta a Budapest Nagydíjat John Scalzi díszvendégnek, majd Szabados Ágnes mondott laudációt. Nagyjából 18 óra körül érkezett meg a sokaság a standok köré, akik addig a megnyitón és a pódiumbeszélgetésen voltak, valamint akik munka után érkeztek az eseményre. Aznap csak egy dedikálás volt: a Libertine kiadó jóvoltából Kemény Gabriella, a Más világok verseskötet szerzője írt alá a B66-os standnál. 

A pénteki napon a könyvfesztivál reggeltől este nyolcig 43 programmal várta a látogatókat. Ilyenek voltak többek között a könyvbemutatók, kerekasztal-beszélgetések, szerzőkkel való beszélgetések és egyéb előadások. Pár híresebb író dedikálása is péntekre esett; Puzsér Róbert például a Kossuth Kiadó (B79-es) standjánál,Peller Mariann pedig a Libertine Könyvkiadónál (B66). Délutánra egyre nagyobb lett a tumultus, nehezebben lehetett közlekedni és negyed-, akár félórás sorbanállások vették kezdetét mind a könyvkiadóknál, mind a büfék és kihelyezett gyorséttermek esetében. 

Egy résztvevő könyvmoly beszélt nekünk élményeiről és tapasztalatairól a könyvfesztivállal kapcsolatban. Elmondja, hogy harmadik éve jár a fesztiválra és tudja, rengeteg program, előadás, beszélgetés, dedikálás van a négy nap alatt, de nem szívesen megy ezekre, mert elriasztja a nagy tömeg és sok sorban állás.

„Megmondom őszintén, én csak azért járok a Könyvfesztiválra, mert nagyon jó kedvezmények vannak és ilyenkor éri meg könyvet vásárolni. Leginkább az angol olvasmányokat keresem. Nem szoktam magyar könyveket venni, csak ezen az eseményen, mert egyre drágábbak, de még ilyen kedvezmények mellett is két magyar könyv áráért angolból hármat tudtam most beszerezni.”

A sok ember ellenére szereti böngészni a kínálatot, könyvmoly barátnőivel szívesen jön, hiszen számára ez egy jó lehetőség beszélni a könyves élményeiről, kikapcsolódni és barátságukat szorosabbra fűzni.  

Csütörtökön és pénteken is kimagaslóan sokan voltak a fesztiválon, de szombat-vasárnap rekordot döntött a látogatók száma, így nagyon nehezen lehetett haladni a tömegtől.

Ezeken a napokon rengeteg helyen torlódások alakultak ki. Szombaton nem kellett délutánig várni, hogy sokan legyenek, már délelőtt is körülményes volt a könyvek nézegetése, az emberek kerülgetése. Ezen a napon 72 program közül választhattak a látogatók, melyek általánosságban teltházasok és nagyon jó hangulatúak voltak. A leglátogatottabb programok között volt pl. 18 órátólValérie Perrin – a Másodvirágzás írójának – pódiumbeszélgetése Szabados Ágnessel a Morcsányi Géza teremben. Dedikált aznap Leiner Laura (D ép.), Szántó Dániel (B12), On Sai (B3), Benyák Zoltán (B55) és Nicholas Binge (B83) is. Egy másik könyvmoly úgy válaszolt, hogy ő inkább a holland téma miatt érkezett. Szakdolgozatát is ebben a témában írja, így egyértelmű volt, hogy a kedvezményes könyveket most kell beszereznie és a holland írókkal dedikálnia, valamint szívesen látogatta a programokat is, amire tudott, elment. Aznap szintén nagy érdeklődés övezte John Scalzi pódiumbeszélgetését Farkas Istvánnal, amit a Nemzeti Táncszínház Díszteremben tartottak. 

Vasárnap tökéletes idő volt; nem volt se hideg, se meleg, nem tűzött a nap, de nem is esett, így a park tele volt fiatalokkal, családokkal. A levegőben kézműves burgerek illata szállt az étkezőstandokhoz csalogatva a vendégeket. Sok könyv már kifogyott készletből, a fiatalok leginkább a TikTokon beharangozott fantasy vagy romantikus szenzációkat kapkodták a legjobban, így a Divine Rivals, a Fourth Wing, a Bábel vagy a Twisted Love sok fiatal lány kezében ott virított.

„Rekord látogatószámmal, több órás monstre dedikálásokkal ért véget a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál”

– írja a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, melynek igazságalapját nem tagadhatjuk a mérhetetlen mennyiségű embertömeget látva.

Szerző: Horváth Helga

Képek forrása: bookfestival.hu



FacebookTwitterGoogle+tumblrLinkedInDiggPinterestRedditEmail

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

hozzászólás