Rigó Mátyás autodidakta módon kezdett dobot tanulni, majd a hazai könnyűzenei élet egyik keresett dobosává és hangszertechnikusává vált. Az interjúban arról mesél, hogyan vezetett az út a YouTube-os feldolgozásoktól a nagy produkciós koncertekhez, és mi kell ahhoz, hogy valaki a háttérből a reflektorfénybe kerüljön.
Hogyan léptél be a zene világába, mióta dobolsz?
Ez nem kezdődik el sehol, ez egyszerűen csak benned van. Az első emlékem ezzel kapcsolatban, amikor két-három évesen előszedtem édesanyám edényeit, kiraktam őket egymás mellé, és elkezdtem ütögetni fakanállal. Zeneiskolába öt és fél évesen kezdtem el járni, de akkor még furulyára, mert nem vettek fel dobszakra.
Úgy játszottam már két zeneiskolai zenekarban, hogy hivatalosan még nem jártam dobolni, csak magamnak játszottam otthon
– a YouTube segítségével tanultam autodidakta módon. Általános iskola hatodik osztálytól kezdtem el járni a debreceni Simonffy Emil Zeneiskolába, ami egybeépült a Kodállyal. Ott már azok a tanárok tanítottak klasszikus ütőn, akik aztán a középiskolába is felvettek. Ettől a ponttól kezdve lett komoly számomra a dobolás.
Ezek szerint már a középiskola alatt eldőlt, hogy a zene számodra nem csak egy hobbi lesz. Hogyan nézett ki ott a képzés?
A középiskolában már abszolút a szakmára koncentráltam. A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnáziumba jártam klasszikus ütőre, ami lényegében egy kőkemény dupla műszakot jelentett. A nap egyik felét a normál gimnáziumi órák tették ki, a másikat pedig a tömény zene: zenetöri, főtárgy, zenekari és kóruspróbák. Olyan közegbe kerültem, ahol már minden száz százalékig a zenéről szólt.
Minden héten koncerteztünk, reggel hatra jártam gyakorolni, sokszor este kilencig maradtam bent.
Ez az időszak alapozta meg bennem a tudatos zenészlétet.
Már a középiskola alatt elkezdtél koncerteken dolgozni, vagy a karantén idején készített YouTube-videóid nyitották meg az utat a zenekarok felé?
Már középiskola előtt is, viszont a bandázás egy más irány. Két teljesen különböző típusú zene – a klasszikus és a könnyűzene – iránt volt nagy az érdeklődésem A Kodályban klasszikus ütős képzésen vettem részt, sosem tanultam könnyűzenét, az mindig is egy saját hobbi volt. Amikor a középiskola közepe felé elkezdődött a Covid-19 miatti karantén, a bátyám noszogatására elkezdtem dobfeldolgozós (drum cover) videókat gyártani a YouTube-ra, hogy megismerjenek. Ebből aztán lettek élő kapcsolatok is, de ez egyáltalán nem úgy működik, hogy a zenekarok vagy a menedzsmentek csak megnéznek a neten, és azonnal hívnak. Ma már a YouTube-on az utómunka során bármit szét lehet vágni és szerkeszteni.
Először csak bekerültem a közösségbe, mentem velük, a turnébusszal, hangszertechnikusként tevékenykedtem, összeraktam a dobot, játszottam a hangbeálláson.
Ennek az útnak a legutolsó lépése, amikor te vagy a zenész, és a kezedbe adják a felelősséget, hogy egy Manuel-koncertet ledobolj tizenháromezer ember előtt.
Hangszertechnikusként melyik fellépésen dolgoztál először?
Ceryák Istvánnal (Azahriah dobosával – a szerk.) viszonylag korán összebarátkoztam, ő kezdett el vinni Pestre a Pro Jam Session nevű eseményre, ahol ismert zenészek jammeltek. Egyik alkalommal odajött hozzám Mackó Miki gitáros-producer, és megkérdezte, ráérek-e elmenni egy Manuel-koncertre dobtechnikusnak. Elmentem, és onnantól már alakult magától minden. Később vittem Curtist, dolgoztam DESH-sel, Follow The Flow-val és a VALMAR-ral is. Ekkor még mindig tanultam a klasszikus zenét a Debreceni Egyetemen. Elsőéves BA-hallgatóként vált számomra egyenrangúvá a könnyű- és a klasszikus zenével való foglalkozás.
Folytattad az egyetemen való tanulást? Ha igen, mi a célod a klasszikus zenével?
Az egyetem megmaradt, most is MA-képzésen vagyok a debreceni zeneművészetin. Célom, hogy felvegyenek egy nagy zenekarba. Ha bejön, akkor az életem végéig kitart, ha nem, akkor marad a könnyűzene. Jelenleg a könnyűzenéből több pénzt keresek, de mindkettőt szeretem. Pár hete például az Azahriah EU-turnén voltam éjszakai turnébusszal, aztán egy Mozart-darabot játszottam szimfonikusokkal. Mindkettő jó, amíg nem unom meg valamelyiket. Amikor az egyik kezd túl sok lenni, akkor alig várom, hogy egyszerűen csak átugorjak a másik műfajba.
Hogyan lettél Moriones állandó dobosa?
Moriones esete speciális, mert hamar robbant be – a harmadik koncertje egy teltházas Akvárium NagyHall volt, ezért még nem rendelkezett állandó zenekarral. 2024 április környékén dolgoztam Manuelnél dobtechnikusként a Budapest Parkban, és ott Moriones volt a vendégelőadó. A próbán váltottunk néhány szót, majd pár héttel később felhívott azzal, hogy legyek a fix dobosa.
Milyen érzés a szakma jelenlegi legjobbjaival dolgozni? Mit gondolsz, mi lehet az oka annak, hogy ilyen nagy produkciókba hívnak?
Ez számomra a csúcs. Ez az a közeg és produkció, amire sok dobos azt mondja, hogy ide akar kerülni, mert egyszerűen annyira profi és zseniális egyszerre. Kérdeztem egy szakmában régóta dolgozó tapasztalt szervezőt, amikor elhívtak az Azahriah Tripla MVM Dome-koncertre, hogy miért én? Egy viccel válaszolt: Elmész egy autószerelőhöz, mert rossz a kocsid. Az autószerelő ráüt hármat és megjavul a kocsi, mondja, hogy ez 30.000 forint lesz. Kérdőre vonod, hiszen csak hármat ütött rá, nem éred, miért ér ez 30.000 forintot. Erre az autószerelő válasza, hogy ütésenként 5 forint, a maradék 29.985 forint azért, mert tudta, hogy hova kell ütni.
A fő értékem nem a napi teendők mennyiségében rejlik, hanem abban, hogy egy váratlan probléma esetén ezerből én vagyok az, aki azonnal tudja a megoldást.
Mivel sok minden félre tud menni, a lényeg, hogy az adott szituációban megfelelően tudj cselekedni a stressz ellenére is.
Említetted a felelősséget. Gyakran előfordulnak olyan technikai bakik élőben, amelyeket azonnal, pánik nélkül kell megoldani?
Persze, rengeteg stresszel jár ez a szakmában. Ha koncert közben meghal a fülmonitor vagy beszakad a dob, ahelyett, hogy megijednék, egyszerűen megoldom a problémát. Szerencsére volt egy jó mentorom, aki megtanított arra, hogy hogyan kell higgadtnak maradni az ehhez hasonló nehéz pillanatokban.
Mindezek mellett hogyan váltál a Hangszerarzenál nevű üzlet arcává?
A történet úgy öt-hat évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor még fiatal voltam. Egy kevésbé ismert, kis zenekarral játszottunk Szamossályiban a Tankcsapda előzenekaraként – teljesen véletlenül keveredtünk oda, a közönség soraiban is alig lézengtek páran. A koncert után megkeresett ifjabb Fejes Tomi, a Tankcsapda fénytechnikusa, aki a Hangszerarzenál üzletet is viszi. Azt kérte, hogy ha van időm, várjam meg a koncert végét, mert beszélni szeretne velem. Így is lett, megnéztem a Tankcsapdát, utána pedig elkezdtünk beszélgetni.
Kiderült, hogy látták a dobos videóimat a YouTube-on, és arra gondoltak, lehetnék a Hangszerarzenál arca.
Ez nem egy hagyományos bolti eladói munkát jelentett, hanem azt, hogy én képviselem az üzletet videókban és plakátokon, mint hivatalos zenész. Mivel egy kifejezetten minőségi dologról volt szó, nem valami túlárazott, hiteltelen termékről, mondtam, hogy ehhez szívesen adom az arcomat. Ebből indult el egy üzleti kapcsolat. Azóta eltelt bő négy év, és Tomit ma már a legjobb barátomnak mondhatom. Minden héten találkozunk, szinte mindent megbeszélünk. Emberileg is kialakult egy hihetetlenül szoros kötelék, miközben az üzleti rész is remekül működik: én adom az arcom és a szakmaiságom, ők pedig hangszerekkel és különböző eszközökkel támogatnak.
A bolt YouTube-csatornáján futó Arzinfo-videósorozat ötlete hogyan született meg?
Két-három éve indult az egész. Emlékszem, egy vasárnap este épp nyakig voltam az egyetemi teendőkben, és már teljesen elegem volt a monotonitásból. Lementem a boltba egy sörért, és séta közben azon gondolkoztam, hogy el kellene kezdenem valami újat. Kitaláltam, hogy csinálok egy sorozatot a hangszerboltban, ahol különböző felszereléseket mutatok be. Ahogy ízlelgettem a szavakat – Hangszerarzenál információs videó –, megszületett az Arzinfo név. Másnap már fel is vettük az első részt.
Mennyire volt új ez az irány? Mi volt a célod a sorozat elindításával?
Eleinte persze volt bennem egy kis drukk. Egy dobos általában a színpad hátterében van, nem szokott ennyit beszélni, kamera előtt szerepelni. Már az elején letisztáztam velük a legfontosabb szabályt: én nem akarok eladni semmit, és nem akarok ebből hasznot húzni. Nem egy hiteltelen reklámarcnak szántam magam, aki földhöz vágja a telefont, hogy bebizonyítsa, milyen jó a tok. A célom tisztán az edukáció volt.
A zenészvilágban sokan nincsenek tisztában azzal, milyen hasznos eszközök léteznek – legyen az egy különleges húr, egy jó tok vagy egy fülhallgató –, amelyek jelentősen megkönnyítenék az életüket. Én pont ezeket a speciális, de praktikus eszközöket akarom bemutatni.
Létezik egy olyan műanyag tapasz, amit arra találtak ki, hogy ha koncert közben beszakad a dobbőr, csak gyorsan ráragasztod. Nyilván nem lesz tökéletes a hangja, de egyben tartja a dobot a buli végéig, és nem kell a koncert közepén, teljes pánikban, leállítva a műsort dobbőrt cserélni. Ezt bemutattam az egyik videóban, és egy hét alatt egy csomó nagy produkció vitte el a boltból, mert rájöttek, hogy egy pár ezer forintos tétel konkrét koncerteket menthet meg. Számomra ez a sorozat lényege: hasznos, új információkkal segíteni a zenészeket.
@matyasrigodrums Back-Check 4 | Frankfurt🔥 • #azahriah #backcheck #eutour #nekedbe #azi ♬ eredeti hang – Matyas Rigo
Szoktál „backstage”, kulisszák mögötti TikTok-videókat (backcheck) is készíteni, például az Azahriah EU-turnéról is megosztottál egyet. Honnan jött ez az ötlet
Nem bírom a monotonitást, az üresjáratokat, amikor megérkezünk egy városba a koncert előtt 24 órával, és csak várakozunk a turnébuszban. Inkább kimentem várost nézni, és forgattam egy anyagot a backstage-életről. Arra gondoltam, ha már részem van ebben az exkluzív közegben, megmutatom a közönségnek, hogyan áll össze egy ilyen volumenű produkció. Ezek nem hagyományos promóciós videók, a célom csupán annyi, hogy bemutassam a valóságot.
Olyan márkák álltak be mögéd, mint a kanadai Sabian vagy a német Sonor. Szakmailag mit jelent egy ilyen szintű együttműködés, és mik a feltételei annak, hogy valakit egy világmárka válasszon ki erre?
Igen, hivatalosan is márkaképviselő, vagyis „endorser” lettem, a Sabian és a Sonor szerződött velem. Ez nem a klasszikus, influenszereknél megszokott szponzoráció. A cégek jelentős támogatást – például komoly kedvezményeket – biztosítanak számomra azért, hogy a nevüket képviseljem a színpadon. Ezt a státuszt nem adják oda akárkinek, ehhez le kell tenni valamit az asztalra, komoly produkciókban kell bizonyítani. Ugyanakkor már az elején tisztáztam velük, hogy nem leszek „teleshopos” reklámarc: csak olyan tartalmakban jelenítem meg a hangszereiket, amelyek valóban minőségiek és szakmai értékkel bírnak. A zenészek körében ez a fajta elismerés úgymond egy diplomát jelent.
Fotók: Fazekas Zoltán, Busi Bálint
