A csellista Friderikusz Péter munkássága sokszínű: a klasszikus zenétől a jazzen és a népzenén át egészen a könnyűzenéig mindenhol megtalálta a helyét – erre a különböző zenei formációi az élő példák. A művész mesél a kezdetekről, de bepillantást nyerhetünk a jelenlegi és múltbéli projektjeibe is.
Mindig is zenéléssel szerettél volna foglalkozni? Hogy jutottál végül erre a döntésre?
Rendkívül vonzott a matematika és az irodalom is. Egészen az általános iskola hetedik osztályának végéig bizonytalan voltam, hogy hogyan tovább. Beadtam a jelentkezésem egy matek szakra, ahova szintén felvettek. Aztán a csellótanárom döntés elé állított: azt mondta, ha továbbra is a zenéléssel szeretnék foglalkozni, akkor a következő egy évben sokat kell rá készülni. Rá kellett kapcsolni a szolfézsra, a zeneelméletre, elkezdtem járni zongorára is. Tehát ebben az évben vált véglegessé a döntésem, hogy a zenével folytatom tovább. A felvételi után pedig öt évig a Kecskeméti Kodály Zoltán iskolában tanultam, itt már a zenére került a hangsúly.
Egy korábbi interjúban említetted, hogy eredetileg gitározni szerettél volna. Hogyhogy végül a csellót választottad?
Azért akartam megtanulni gitározni, mert nekem ez volt az ősélményem otthonról. Édesapám sokat gitározott, este mindig játszott nekünk altatót. Amikor jelentkeztem az iskolába, akkor emiatt is szerettem volna gitározni. Viszont a felvételin odajött hozzám a csellótanár, Agárdiné Csáki Ildikó, és mutatta a csellót, hogy szerinte ezen kéne játszanom, mert jók az adottságaim hozzá – ott eldőlt, hogy a cselló lesz a hangszerem.
Több társulattal is együtt dolgozol, mint a Koncz Kriszta Group és a Bahorka Társulat. Hogyan alakult ki, hogy a klasszikus zenén kívül más műfajjal is foglalkozol?
Ez a diákképzés elején lett része az életemnek, amikor elkezdtem zenélni egy jó barátommal, Pál Benjáminnal, akivel a Livingroom formációt alapítottuk. Ez számított az első kikacsintásnak a klasszikus zenéből. Ezután jöttek a megkeresések, így szépen lassan elkezdett kialakulni, hogy többfajta zene vesz körül.
Azt éreztem, hogy akkor tudom frissen tartani a zenei gondolkodásomat, ha több műfajban alkotok.
Emiatt játszom jazzformációkban, mint például a Koncz Kriszta Groupban vagy a társulatomban Izabella Caussanellel, egy francia–magyar énekesnővel, akivel most jelent meg új lemezünk (Regarde) májusban. De mellette egy könnyűzenei formációban is részt veszek Dzsúdlóval – harmadik éve zenélek, hangszerelek nála –, meg az Erkel Színházban vagyok szólamvezető és csellóművész. Ezek megadják azt a változatosságot a zenében, ami segít, hogy ne fásuljak bele.
Bármelyik társulattal gondolkodtatok azon, hogy a TikTok használatával népszerűsítsétek zenéiteket?
Abszolút. Igazából Izabella Caussanelnek jöttek ki új videoklipjei, és vele is gondolkodtunk azon, hogy ezekből kivágunk erős, 15-20 másodperc hosszú pillanatokat, onnan pedig egy kattintható linket készítünk a YouTube-videóra. A Bahorka Társulattal is forgattunk egy videoklipet, ahhoz is szeretnénk felvenni majd egy TikTok-videót. Zenészként nem szívesen foglalkoznék videókészítéssel is, viszont tudom, hogy előbb vagy utóbb szükség lesz rá, hiszen olyan gyorsan változik a világ. Ma már ritkán hivatkozunk a Facebookra vagy a YouTubera, ezek helyett inkább Instagramot vagy TikTokot használunk.
Melyik zenei stílussal foglalkozol a legszívesebben?
Azt szoktam érezni, hogy ami éppen aktuális, abban találom meg önmagam. Most, ami friss és szeretem, az a Bahorka Társulattal közös munka, nemsokára meg is jelenik egy új lemezünk, ami gyerekeknek szól. Viszont megesik, hogy egy idő után nem érzem magaménak az adott szerepet. De ahhoz, hogy én és a zeném is tudjunk fejlődni, meg kell hozni a nehéz döntéseket, mint kiválni egy zenekarból, vagy felmondani egy munkahelyen.
Hogyan alakult meg a Livingroom zenekar? Honnan jött az elnevezése?
Lassan tíz éve, hogy elkezdtünk együtt játszani. Úgy indult, hogy Pál Benjamint kísértem zongorán a Kőbányai Zenei Stúdió egyik felvételijén, majd amikor felvették, áthívott magához, hogy megünnepeljük.
Ez olyan jól sikerült, hogy az egész nyarat nála töltöttem, és zenélgettünk.
Először csak feldolgozásokat készítettünk, a Szabó Balázs Bandájától a Bájolót, a Maroon 5-tól a Sugart, meg mindenféle popdalokat. Sokat utcazenéltünk. Az első közös számnak, a Kirakat életnek csak a refrénje íródott meg egy év alatt. Majd elérkezett egy pont, amikor Beni azt mondta, hogy fejezzük be a dalt, mert jó lenne, ha kihoznánk. Maga a Livingroom mint név pedig onnan jött, hogy Beninek a nappalijában gyűltünk mindig össze, ott zenélgettünk, ott forgattuk az első videónkat. A névválasztáson sokat gondolkodtunk, de annyira szövevényes neveket találtunk ki, hogy azt éreztük, ezek teljesen megjegyezhetetlenek, vagy csak számunkra bírnak valamilyen belsős poénnal. Így lett végül a név a Livingroom.
Mi az oka annak, hogy 2022 óta nem jött ki a Livingroomnak új zenéje?
A Livingroom jól ment, amikor A Dal 2018-as szériájában részt vettünk. Havi szinten négy-öt koncertet tartottunk. Majd a Covid több formációmat is tönkretette, ez történt a Livingroommal is. Hirtelen koncertek maradtak el, aztán azt vettük észre, hogy a járvány alatt sok zenekar jött fel, akik otthon komoly számokat, albumokat raktak össze, és ezek nagyot mentek. A Covid után kevés koncertet tartottunk, nyáron a bejáratott helyeken többet, de nem volt akkora közönsége, hogy megérje folyamatosan új dalokat kihozni. Ráadásul most Beninek megjelenik egy szólóalbuma, ebben besegítek, de ő most erre koncentrál.
Készítenél-e covert ma népszerű számokról?
Mostanában próbálom felvenni a fonalat, mert azt látom, hogy ömlik az emberekre mindenféle információ és zene. A TikTok miatt már nem érdemes készíteni öt vagy három és fél perces covert, amiben tényleg mindent kitalálsz és változatos a zene, mert egyszerűen mások lettek az igények.
Tehát most ott tartunk szerintem, hogy ilyen 15-20 másodperc alatt kell meggyőzni valakit arról, hogy jó az, amit csinálsz, és rávenni, hogy esetleg rád keressen YouTube-on vagy Spotify-on.
De szívesen benne vagyok, ha például zenekarok megkeresnek, hogy szeretnének valamilyen feldolgozást készíteni a saját számukból, vagy átdolgozni egy már meglévő zenét. Részt vettem már több ilyen projektben, például a Blahalouisiana zenekarral átdolgoztunk egy-két számot. Most egy friss loopprojekttel foglalkozom, és azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a közösségi médiás elérés miatt készítek loop coveröket egy-két számból.
Ez a loopprojekt mit takar pontosan?
Már pár éve loopolok, viszont most jutottam el oda, hogy saját projektekkel tudok foglalkozni. A loopolás azt jelenti, hogy fel tudom venni, és valós időben visszajátszva rétegezni tudom a zenét, így olyan módon tudok összerakni egy ötperces számot, hogy mindent én csinálok rajta.
Múlt év végén egy nagyobb koncerten a Szent Efrém Férfikar megkért, hogy előttük loopoljak egy órát: akkor úgy éreztem, hogy nem is tudom, miért nem ezzel foglalkozom fő zenei vonalként, hiszen van rá igény, én is különösen élvezem.
Most azon vagyok, hogy legyen egy komolyabb zongorám, ami nem feltétlenül klasszikus értelemben vett akusztikus hangszer, hanem egy olyan szintetizátor vagy elektromos zongora, ami sok hangszínt tud megszólaltatni – ezt használnám később a loopprojektemben.
Mennyire más élmény koncertet adni különböző zenei stílusokban? A közönségreakciók mennyire térnek el egymástól?
Sokkal személyesebbnek érzek egy koncertet, ahol húsz embernek játszok. Másrészt, amikor elkezdtem először dolgozni Dzsúdlóval, akkor tömegeknek játszottunk, megfoghatatlannak tűnt az egész, de rendkívül izgalmas volt. Viszont egy kicsit elvész a személyesség belőle, ahogy sok ezer ember előtt az óriási színpadon adunk elő a nagy technikákkal. De mind a kettőre rá tudok függni, mindkettőnek megvan a maga szépsége.
Nem tudom azt mondani, hogy nem élvezem azt, amikor húszezer ember előtt játszunk,
de amikor sokkal kisebb a közönség, és utána lehet beszélgetni az emberekkel, kapcsolódni hozzájuk, annak is más a hangulata.
Tudnál mesélni az április 19-i koncertedről Őri-Kiss Botonddal? A Sár-Arany kiállításhoz milyen módon kapcsolódott?
Csillér Orsolya, akinek a művei kiállításra kerültek, alapvetően ceruzával rajzol, így ami párhuzam lehet a zenénk és a képei között, ahogy ezek az alkotások rétegről rétegre készülnek el. A felállásunk úgy néz ki, hogy én loopolok – de szoktam néha valamilyen elektromos zongorát is használni –, Boti pedig két-három elektromos zongorán, mindenféle szintetizátorokon játszik. A mi zenénk fix témákra épül, amelyeket néha viszünk egy koncertre, de sok a teljes improvizáció is, ahol vagy én készítek egy loopot, vagy Boti hoz egy alapot végig zongorán, és erre rétegezünk rá. De természetesen korábban odamentünk a helyszínre hangolás miatt, és megnéztük a kiállítást, hogy egy kicsit inspirálódjunk. Szerencsére Botival jó ilyesmit csinálni, mert egy hullámhosszon vagyunk, és gyorsan tudunk kapcsolódni egymáshoz meg más művészeti alkotásokhoz.
Fotók: Kondella Mihály
