Long read

Az aszfalt bűvöletében – a Bethlen utca négysávosítása

A Bethlen utcát, gyerekkorom lakóhelyét is elérte Debrecen városfejlesztési projektje, mely során az Egyetem sugárúttal együtt négysávosítják, hogy felgyorsítsák az átmenő forgalmat. A projekt egyik legfontosabb célja a csúcsforgalmi időszakokban kialakult forgalmi dugók mérséklése, illetve az utca korszerűsítése, felújítása, így téve élhetőbbé a szakaszt az ott lakók és az áthaladó forgalom számára.  Tény, hogy a

Read More 

„Mindannyian belecsöppentünk a szakmába” – A több mint 60 éves Nagyerdei Kultúrparkban jártunk

Hogyan került apa, fia és unokája is az állatkert élére? Mit mondott az avatás után Kádár János és mi a jövője az ország hivatalosan is egyedüli vidámparkjának? A tavaly 60. születésnapját ünneplő Nagyerdei Kultúrparkban jártunk Debrecenben. Az idei első hóban gyalogolok a Nagyerdőn, miközben keresem az állatkert gazdasági bejáratát, ahová az igazgatóval a találkozót megbeszéltem.

Read More 

Mindenkinek más

A MODEM második emeleti, légkondicionált, mégsem rideg termébe lépve ledőlnek a határokat jelentő falak. Messze, a terem végén őr vár rám, a félhomályban pedig a falon sorakozó, színektől ragyogó festmények jelentik a fényt. Ezek az alkotások mind élnek, valamennyien közölnek valami újat. Mégis az, amit ők adnak, mindenkinek más… Valamit nem árt az elején leszögezni,

Read More 

Nincs jobb hely Debrecennél a hajnali gördeszkázásokhoz

A Debreceni Egyetemen jelenleg több, mint harmincezer hallgató tanul, akik közül hétezren valamelyik külföldi országból érkeztek hozzánk az intézménybe. Több olyan egyetemi diákoknak szóló felület is van, ahol tájékozódhatunk az egyetemi életről, a minket érintő dolgokról, vagy csak egy blog hallgatóktól hallgatóknak, mint például a Médiagrund.  Azonban ezek a platformok általában magyar nyelven íródnak magyaroknak

Read More 

“Ma Kazán?”

Harmadéves egyetemistaként visszatekintek az eltelt két évemre, és nem tudom a két kezemen megszámolni, a főépület előtt szünetekben hányszor kérdeztük ezt egymástól a csoporttársakkal. Az alapszakomból még szűk egy év, a mesterképzésből még kettő hátra van, de így is elmondhatom, hogy a közösségi-egyetemista életből kivettem a részem. Mégsem lehet elégszer feltenni a kérdést: „Ma Kazán?”.

Read More 

Debrecen, a forradalmárváros

Az 1956-os történelmi esztendő októberének utolsó napjaiban valami megváltozott országunkban. Az ifjúság összefogott, szervezkedni kezdett, és kimondta: elég volt! Elég volt az elnyomásból, az önkényből. Az alapokat épp Debrecenben fektették le, október 22-én. A cívisváros hallgatósága talán nem is sejtette, hogy történelmet írt. Ennek ellenére a történelemkönyvek aligha számolnak be városunkról. A budapesti – századformáló,

Read More