Kényszer vagy szenvedély?

Az utóbbi években a fiatalok, egyetemisták jelentős változásokon mentek keresztül olvasási szokásaikat tekintve. A technológia fejlődése és az internet elterjedése mind hozzájárultak ahhoz, hogy ezek a tevékenységek új dimenziókat nyissanak meg. Sok felnőtt, olvasott ember – némi elitizmussal  – azt gondolja, hogy a mai fiatalok már nem olvasnak, teljesen kihalt az olvasni vágyó közösség, ám ennek a riportnak az a célja, hogy bizonyítsa az ellenkezőjét. Közel sem halt ki az olvasás, csak a formái változtak, és ha nem is mindig kedvtelésből, de indirekt módon mindenképpen rá vagyunk kényszerülve. A felgyorsult világunkban elektronikus könyvformátumok és hangoskönyvek tárháza biztosítja, hogy útközben, közlekedés során vagy edzés alatt is művelődhessünk, információt gyűjtsünk. 

Laura, 24 éves turizmus-menedzsment mesterszakos hallgató. Kizárólag fikciót olvas – általában angol nyelven –, leginkább fantasy, romantikus, sci-fi, történelmi, klasszikus vagy szépirodalmi műfajokban, legyenek ezek regények, versek vagy képregények. Goodreads profilján (évek óta) minden januárban százra állítja az év végi célját. 

„Van, amikor könnyen elérem, de mostanában felgyülemlett az egyetemi tanulnivaló és nehezen tartom, viszont céltudatosan minden nap gondolok rá, hogy el kell érnem. Én ezt rendkívül komolyan veszem.”

Emiatt Laura rengeteg képregényt fogyaszt – a gyors olvashatóság miatt, – és gyakran hallgat hangoskönyvet is, hogy mindennapi teendői közben elfoglalja magát az olvasmányokkal. Ha nehéz egyetemi napon van túl, szintén ezt a megoldást választja, hogy ne fárassza magát és szemét. Mivel az utóbbi években angol nyelven nagyon felkapottak lettek a hangoskönyvek, így többféle műfaj jelent meg ezen belül is. Ilyen például az egyszerű felolvasott könyv, de van például több narrátorral rendelkező anyag is, vagy ami a legextrémebb és nagy sikernek örvend: a GraphicAudio. Szlogenje: „A Movie In Your Mind” teljes mértékben kimeríti jelentését, hiszen nem csak teljes szereplőgárdát és narrációt kapunk, hanem az élményt tovább fokozzák hangeffektekkel és filmzenével is.

Legjobb olvasási élményei a GraphicAudiohoz köthetőek, hiszen bevallása szerint, olyan érzése volt, mintha megelevenedtek volna a karakterek az elméjében, vagy mintha egy egész filmet látott volna maga előtt.

E-book olvasója nincs, habár ezt kompenzálja a tabletje, amin azokat a könyveket olvassa, amiket nem vett meg fizikálisan, valamint képregényeket, amiket egyszerűbb és esztétikailag is jobb élmény olvasni, mint egy e-könyvön. Laura 90 százalékban angolul olvas, már gyorsabban is megy neki, mint magyarul. „Sajnos nem tudok más nyelven, de ha elkezdenék tanulni, biztos hogy olvasnék azon a nyelven is, mert szerintem ez az egyik legjobb módja a nyelvtanulásnak. Az angol szókincsem zöme ebből származik.” Szívesebben rendel, mivel könyvesboltokban csekély a választék; az angol nyelvű boltokban pedig nagyon drágák a könyvek. „Csak akkor veszek könyvet, ha már olvastam és tetszett a mű – vagy ha egy kedvenc íróm ad ki újat”, mert ezekben biztos. Nem szereti, ha olyan könyvek ülnek a polcain, amikhez negatív élmények fűzik. Emiatt nem ítél borító alapján, hiszen mindig rendesen utánanéz annak, amit olvasni tervez. Kedvenc idézete: „So many books, so little time”, eszerint él, megszűri olvasnivalóit és csak azt olvassa, amiről azt gondolja, tényleg tetszene neki, mert fél, hogy a rosszabbak miatt lemarad egy lehetséges kedvencről.

Figyelemmel kíséri a BookTokot, ottani ajánlás alapján is olvasott már könyvet, viszont rendszerint megbánta, mert rosszul megírt, tipikus és kínos olvasmányok találtak rá. Azt veszi észre, hogy a közösségi médiában sok tartalomgyártó – akik felkapottak – most vagy maximum egy-két éve szerették meg az olvasást, ami azt indikálja, hogy nem ismerik széles körben a könyvek világát, így minden kezdetleges írás lenyűgözi őket. „Nem hibáztatom őket; amikor elkezdtem olvasni, én is imádtam az Alkonyatot vagy a Szent Johanna Gimit, ami akkor tényleg élvezetes volt, de csak azért, mert nem ismertem a valóban kimagaslókat.” Számára pont ezek miatt nem befolyásoló tényező a Goodreads értékelés sem, mert az évek során rájött, hogy hiába van jó híre egy könyvnek, neki lehet, hogy a legkevésbé sem fog tetszeni. Ellenkező esetre is volt már példa, miszerint egy rossz értékelésű könyv lett az egyik kedvence, amire a mai napig szeretettel gondol. 

Luca másodéves pszichológia BA szakos hallgató. Sokat olvas, leginkább szakirodalmat az egyetemi tanulmányaiból kifolyólag, de nem áll tőle messze a szórakoztató irodalom sem. A szakszövegeken túl kedvtelésből szeret fantasyt vagy romantikus regényeket olvasni, viszont nem szívesen vesz kézbe horror, thriller vagy történelmi/háborús könyveket. Szép- vagy klasszikus irodalmat a gimnázium óta nem olvasott, kissé eltávolodott tőle a folyamatos nyomás miatt, de úgy gondolja, egyszer majd visszatér hozzájuk. Szívesen olvas magyar írók tollából származó ismeretterjesztő- vagy szakirodalmat, legyen az az egyetem miatt vagy akár kikapcsolódásként. Kedvencei között van például Singer Magdolna, akitől leginkább az elvált szülők vagy a gyászfeldolgozás oldaláról megközelített írásokat kedveli, mert ez érdekli a legjobban szakmáján belül. A pszichológia szakosoknak hetente két szakirodalmi könyvet kell olvasniuk, melyeket számon is kérnek, tehát az olvasás megúszása lehetetlen a vizsgák vagy zárthelyi dolgozatok teljesítéséhez. 

“Megkülönböztetném a szorgalmi- és vizsgaidőszakot, mert nekünk többet kell olvasni év közben az egyetemen, mint vizsgaidőszakban, így olyankor nyilván prioritást élveznek a szakirodalmak és a kötelezők. Viszont az előző téli vizsgaidőszakban hét könyvet is elolvastam, amik kifejezetten a szórakoztató irodalomhoz tartoztak.”

Célkitűzései vannak év elején, viszont azok nem mennyiségre vonatkoznak, inkább azt fogadja meg, hogy több időt szán arra, ami igazán érdekli és nem csak arra, ami kötelező. Moly profilja nincs, de előszeretettel figyeli olvasandó könyveinek értékelését, hiszen fontos számára, hogy milyen véleményeket írnak az adott műről. Ha nem hallott még egy regényről, akkor az az első, hogy megnézi az értékeléseket, főleg ha egy vaskosabb, drágább kötetről van szó, hiszen sem az idejét, sem a pénzét nem költi szívesen olyanra, amit nem szeret az olvasóközösség. „De van olyan amiről azt gondolom, hogy téma vagy fülszöveg alapján jó lehet és annak ellenére is elolvasom, hogy rosszabb értékelések vannak róla.” Ha választania kéne, inkább régiségvásárokban és antikváriumokban vásárol használtan, mint könyvesboltban újonnan, mert számára nem a külcsín a fontos, hanem a belső értékek.

Könyvtárba elsősorban szakirodalom miatt járt, ám amióta felfedezte, mennyi ifjúsági, szórakoztató könyv is megtalálható az egyetemen, azóta azt is előszeretettel használja nem csak tanulási céllal. Gyakran olvas angolul, leginkább friss, újonnan megjelent szakirodalmat, amiket még nem fordítottak magyarra, viszont előfordult olyan is, hogy nem tetszett neki egy adott fordítás, emiatt angol nyelvre váltott. „A TikTokon rendszerint fogyasztok könyves tartalmakat; nem szándékosan, de nyilván az érdeklődési körömből adódóan elég sok ilyen videót hoz fel.” A kedvenc könyvsorozatát (Tüskék és rózsák udvara) is így találta meg, azóta olvas rendszeresen.

Kornél 20 éves másodéves építészmérnök szakos hallgató kifejti, hogy ha olvas, akkor mindig azt veszi figyelembe, hogy tanulságos-e, tud-e valamit nyerni belőle. Nem szereti a valóságtól elrugaszkodott fantasyket vagy sci-fiket; szívesebben vesz kézbe klasszikus-/szépirodalmi művet, ami elgondolkoztatja.

Kedvencei közé tartoznak George Orwell 1984 és Kahlil Gibran A próféta című kötetei.

Szereti a szórakoztató irodalom egyéb műfajait is (pl. horror), de jó érzés számára, ha az elolvasott mű valamilyen értéket nyújt neki, amit be tud építeni az életébe. Vásárolni a Libriben szokott, mert mindenhol megtalálható, óriási a választék és jól ki van építve; ha nem tudja, hogy mit szeretne venni, akkor is könnyen eligazodik. Egyetemi könyvtárba gyakran jár tanulni, mert szereti az ottani csendet, légkört, és motiváló számára a sok tanuló diák. Ha elkezd olvasni, nem bírja letenni, mindig gyorsan végighalad rajta. Amiket elkezdett, azok mindig megfogták annyira, hogy ne tegye le őket, de azt gondolja többször kéne kézbe vennie könyvet pont emiatt. Van Goodreads profilja, és kifejezetten érdekli, hogy milyen értékelése van egy adott könyvnek, sokszor az alapján választ következő olvasmányt. 

Réka harmadéves kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgató a Debreceni Egyetemen. Az, hogy milyen műfajokban olvas, nagyban függ életszakaszaitól, hiszen fiatalabbként sokat olvasott tiniregényeket, de manapság hamarabb veti bele magát nehezebb, kihagyhatatlan világirodalmi klasszikusokba. Szereti feszegetni a határait, mindig kipróbál új műfajokat, ilyenek például az életrajzi kötetek is. Magyar íróktól is olvas, leginkább Szabó Magdát, Rejtő Jenőt vagy Vavyan Fable-t (Molnár Éva). Elolvasott könyveit azóta jegyzi, mióta Goodreads profilját megcsinálta; év eleji célokat is csak ezután tűzött ki magának testvérével együtt, akivel közösen versengtek, hogy melyikük tud többet olvasni egy évben.

Lassan rájött, hogy csak akkor tud olvasni, ha az őt szórakoztatja, és ha éppen kedve van hozzá, nem pedig akkor, ha tartania kell az iramot.

A Goodreads értékelések számára nem nyomnak annyit a latban, hogy az alapján döntsön; már évek óta tudja, hogy általában nem azok a regények tetszenek neki, amik a többségnek. Inkább az e-bookján olvas, azt szereti használni utazások alatt vagy a hétvégi ingázások során, mert kompakt, nem nehéz és nem gyűrődik mint egy könyv. Vastagabb vagy több kötetes klasszikusait is inkább azon olvassa, de van, amit szívesen megvesz, ilyen például a szórakoztató irodalom (horror, detektívregények, tudományos-fantasztikus irodalom), de fontos számára, hogy mindenképp olyat vegyen, amit még nem olvasott. A kommunikáció szakon nem mindig kötelező az olvasás, azt gondolja, anélkül is végig lehet csinálni, de nem érdemes. Sok az ajánlott irodalom, amiket általában elolvas, hogy jobban megértse az adott tárgyat vagy problémát, amiről tanul. 

Összességében a meglévő alanyaim mind bizonyítják – és ők maguk is úgy gondolják –, hogy olvasni még mindig menő. Ehhez viszont mindenkinek meg kell találnia, mi a hozzáillő műfaj, stílus és szokás, ahogyan csinálja azt.

Fotók: Horváth Helga

FacebookTwitterGoogle+tumblrLinkedInDiggPinterestRedditEmail

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

hozzászólás