A 2024-es McDonald’s Budapest Open Mic HipHop Talents nyertese, Papp Olivér – művésznevén Lekvárherceg – beszámolt karrierjének jelenlegi állásáról, a rá váró eseményekről, illetve a munkájával kapcsolatos mentalitásáról. A beszélgetés során az is kiderült, miként funkcionál a zenélés az életében.
Az 2024-es Open Mic Tehetségkutató megnyerése után úgy fogalmaztál, hogy a karriered épp egy felfelé ívelő szakaszba ért. Hol tart azóta a pályád?
Márciusban a produceremmel megállapodtunk egy kiadóval, ami nagy előrelépés. Az együttműködés többek között azért is jöhetett létre, mert láttak az Open Micban. A legújabb, még című számunk már a kiadó égisze alatt jelent meg. A felfelé ívelés nem azt jelenti, hogy egyből MVM Dome-ot tudunk megtölteni, hanem lassabb léptekben, step by step haladunk. Az életutamban egyébként ez a jellemző: a sok idő és a sok munka hoz eredményt. Ezt abszolút pozitívan élem meg. Motivál, hogy jó úton tartok afelé, ahol tartani szeretnék.
Mi az a pont, amit úgy ítélnél meg, hogy ott tartasz, ahol szeretnél?
Az Akva NagyHall termének megtöltése lenne a cél. Ez 1200 főt jelent, tehát még 900 emberrel több szükséges, aki rácsatlakozik a zenére. Ha még mindig mehetünk tovább, akkor nyomjuk, de nem akarok valótlan álmokat kergetni.
Milyen események várnak rád a közeljövőben?
Ősszel single-dalokkal tervezzük bombázni a közönséget, így nyáron ezeken és egy újabb kislemezen dolgozunk. Az idei koncertjeink már lementek: a Pankkutya fesztiválra mentünk, illetve a Fishingen egy rendhagyó Lekvárkoncertet nyomtunk: egy szál gitárral és Lekvárherceggel egy családias közösségnek. Ezt az eseményt kicsit közelebb vittük a közönséghez: nem feltétlenül a lekváros, inkább az olivéres oldalt akartam megmutatni magamból. Interaktívra terveztem, így beszélgetni is tudtunk közben. Mindkét fesztivált imádtam.
Az imidzsed szerves része a provokáció. Ez egy ösztönös, természetes megnyilvánulás minden helyzetben, vagy akadnak tudatosan felépített pillanatok, amikor szándékosan rájátszol erre? Miben különül el Lekvárherceg Papp Olivértől?
Lekvárherceg Olivér véleményének egy kiszakított felszólalója. Nem annyira kisarkított, mert ezeket gondolom – csak néha kiszínezzük jobban, hogy erőteljesebb legyen a vélemény. Igazából nem is cél, hogy megosztó legyen, mert nem foglalkoztat, hogy milyen. Néha ráteszünk, túlzásokba esünk, de ettől élvezhető.
A provokáció éppúgy szerves része a karakteremnek, mint nekem.
Igyekszem a káromkodást, a beszólogatást viccesen felépíteni. Szeretem kimozdítani a komfortzónájából a közönséget.
Mi az a konkrét célkitűzés, amelynek az elmaradását kudarcként élnéd meg?
Rossz hozzáállás lenne, ha kudarcként élném meg, hogyha valami nem jön össze, mert úgy biztos, hogy bevonzanám. Korábban vágytam arra, hogy bizonyos számok berobbanjanak – de semmi nem lett belőle, és rosszul éltem meg. Mára már átállítottam a gondolkodásomat: nem a cél, hanem az út számít igazán. Az úton történtek tudnak feltölteni, ezekre tudsz büszkén visszagondolni. Nincs olyan, hogy valami kudarc. Ha úgy állnék hozzá, mint a pár évvel ezelőtti énem, akkor biztos, hogy sok sikertelenség és szomorú pillanat érne. Nincsenek nagy elvárásaim, egyedül annyi, hogy alkossak.
A producereddel, Wolf Olivérrel kimondottan szoros kapcsolatot ápoltok. A kezdetektől fogva együtt dolgoztatok?
A lekvárkirály című dal megjelenése után írt rám Oli. 2023 nyara óta a szoros viszonyunk barátsággá vált. Együtt dolgozunk, együtt éljük meg a jót, a rosszat, mindent – egy csapat lettünk. Oli is úgy indult, mint én, hogy senki nem ismerte. Már nagyjából tizenöt éve készített alapokat, mikor megismertük egymást. Régóta dolgozott, de mindig várta a rapperét. Én is mindig a produceremet kerestem, erről álmodoztam, hogy jön majd valaki, akivel tudok úgy dolgozni, ahogy szeretnék. Végül egymásra találtunk.
Mi alapján döntöd el, hogy kivel szeretnél dolgozni?
Megnézem a referenciáit, illetve a személyes találkozó alapján. Szívesebben dolgozok azzal, akivel megvan a kémia. Akinek nemcsak a lóvé számít, hanem aki úgy vállalja el, hogy belead mindent.
A dalszövegeidben többször utalsz a Tankcsapdára. Miben inspirálta a zenekar a munkásságod?
Az első CD-re írt lemezt a nagybátyám adta nekem: az összeállítás Máté Péter Elmegyek című dalával kezdődött, utána csak Tankcsapda szerepelt. Ez a CD vezetett be a zenébe. A szüleim le is törölték a telefonomról később az összes számot, mert nem értettek egyet az általuk közvetített üzenetekkel – pedig a családom is szerette a zenéjüket. Nem tartottuk magunkat rockereknek a családommal, de szerettük a Tankcsapdát. Régóta követtem a bandát, a régi zenéiket szerettem, még az első albumokat is.
Rajtuk kívül kik és milyen formában hatottak rád?
Kiemelném Siska Finuccsit, imádtam a durva sorait. A káromkodás gyerekkorom óta kisebb-nagyobb problémákat szül az életemben. Sajnos szeretek káromkodni.
A magyar underground zenében találtam meg, amit akartam. A keményebb, odaszólósabb számokat csíptem,
de a mély tartalmú szövegekre is rámentem. Sok előadó közül mindenki egy kicsit hatott rám. A sok kicsi viszont összeért egy naggyá, abból lettem én. Elég színes a paletta. Amióta az eszemet tudom, azóta bolondulok a zenéért.
A szövegeidben gyakran bukkannak fel vallási motívumok. Gyakorlod a vallásod a hétköznapokban?
Ma már nem gyakorlom a vallást. Gyerekkoromban játszott inkább szerepet az életemben, hiszen egyházi suliba jártam. Akkoriban még „hiszegettem”, de azóta értek csalódások ezzel kapcsolatban: a vallást tanítók személye nem teljesen állt párhuzamban azzal, amit a vallás képviselni szeretne. Előfordult például olyan, hogy letérdeltettek az osztály elé, és Bibliával vagy kulccsal ütötték a fejemet, hogy kiűzzék belőlem az ördögöt. Elítélem, amikor valaki hirdeti az igét, miközben ő maga velejéig romlott. Ők teszik tönkre a vallást, és miattuk nem nyitnak mostanság felé a fiatalok. Természetesen a terjesztők közt is léteznek kivételek – ilyen az egyik barátom is, aki pap. Mára már kialakult a saját hitem, amit jelenleg az egyházaknál nem tudok kamatoztatni. A Biblia egyébként egy tök jó könyv, akadnak benne jó sztorik, amikre utalgatok a zenéimben, de mást nekem nem ad.
Jelenleg a zenélés mellett vendéglátásban is dolgozol. Hogy tudod összeegyeztetni a kettőt? Honnan meríted a kifogyhatatlannak tűnő energiádat?
Belülről jön. Nem tudom, hogy honnan, miből, de van. Persze előfordul, hogy elfáradok – leginkább a vendéglátás merít ki. Pont annyit vesz ki belőlem, hogy a meló utáni következő egy-két szabadnapomon ne legyen energiám. A pörgés ára, hogy néha már a szervezetem is jelez: akkor az egész napot otthon töltöm, és semmit nem csinálok, töltődnöm kell, nem tűröm meg magam mellett az embereket. Ezt nehéz összeegyeztetni akár párkapcsolattal, akár a baráti kapcsolatokkal.
Hazaérek, feltöltődök, de mire fel vagyok töltődve, addigra megint kivesz belőlem valamit. Ördögi kör.
Tavasszal váltottam munkahelyet: nyártól ceremóniamesterként dolgozom esküvőkön. Ez egy új időszak: belevágok egy idénymunkába, de hátha jönnek új lehetőségek ezzel.
A dalaidban utalsz mentális nehézségekre is, például depresszióra, illetve szorongásra. Ezeket inkább gátnak éled meg az alkotás során, vagy épp ellenkezőleg: inspirációként szolgálnak a zenei karrieredhez? Magadénak érzed ezeket a problémákat?
Abszolút. A depresszió eléggé gyakran megjelenik a dalokban. Az ezzel járó út fejleszt, és jobb belátásokra, döntésekre bír. Klisé, hogy a zene- meg a szövegírás terápia számomra, de tényleg így működik. A zene segít feldolgozni a haláleseteket az életemben. Rengeteg családtagomat elvesztettem tízéves koromtól, ciklikusan, négyévente hunytak el közeli hozzátartozóim. Ezeket dolgoztam fel a korai zenémben.
A zene elsődleges funkcióját az jelentette az életemben, hogy segítsen a sebek gyógyításában. Most is öngyógyító szerepet tölt be.
A kismillió kiadatlan szám alapján visszamenőleg meg tudom nézni, hogy adott pillanatban mit éreztem. Amint ezeket kiírtam magamból, jobban éreztem magam, más perspektívába helyeztem a szituációt, máshogy láttam rá a problémáimra.
Jelenleg milyen belső küzdelmekben segít?
A párkapcsolati életemben akadnak problémák az elköteleződéssel, illetve azzal, hogy úgy lássak egy kapcsolatot, ahogy azt látni érdemes: hogy visz előre, és érdemes építeni. Ezek még aktuális küzdelmek, amiket elég nehezen élek meg. Elkerülő kötődésű vagyok. Valószínűleg a haláloknak, elengedéseknek a következménye, hogy ilyen ember lettem, és ezért nehéz az elköteleződés. Mindig problémát jelentett számomra, de talán soha nem ennyire, mint most. De járok terápiára, dolgozom magamon. Meg kell oldani a régi sérelmeket, amiket magammal hordok tinédzser koromtól kezdve, mert sose lettek igazán megoldva, csak jegelgetve, meg puszilgatva a sebek. Érdemes ezzel foglalkozni.
A párkapcsolati nehézségeket tükrözi a számokban megjelenő rengeteg szexuális tartalom?
A Lekvár csajozós részét máshol kezelem, mint ezt a problémát. Nincs átfedés a kettő között. Ennek a funkciója inkább a szórakoztatás. Szeretem szórakoztatni az embereket, jót röhögök, mikor a soraim reakciót váltanak ki – nincsen mélyebb jelentése, hogy kivetíteném a saját életemből.
Sokat foglalkozol a vidék idealizálásával, mégis Budapesten kötöttél ki. Mi volt az a pont, ami miatt végül a főváros mellett döntöttél?
A lehetőségek sokasága hozott ide vidékről, itt könnyebb érvényesülni. Amióta Budapesten élek, azóta a karrieremre is maximálisan tudok fókuszálni. Itt sokkal több a lehetőségem, mint otthon. Nem éltem meg nagy fájdalomként, hogy fel kellett jönnöm, de kiállok a vidékért attól függetlenül is, hogy ott nem tudtam túlságosan érvényesülni. Többet akartam, és úgy érzem, hogy itt úton vagyok a siker felé – ezért nem bánt különösebben a költözés.
Több dalodban is megjelennek mesékből kölcsönzött áthallások, például A kis herceg inspirálta a művészneved. Milyen szerepet töltöttek be a mesék az életedben gyerekként?
Mindig nagyra értékeltem, hogy valaki megálmodott egy világot, majd létrehozta azt. A mesék lekötöttek és szórakoztattak, kikapcsoltak. Ma is szeretem az animációs sorozatokat. Régebbi meséket gyakran olvasott nekem anyukám. A kis herceget pont nem, de emlékszem, hogy azt a könyvét mindig féltette. Ha valakinek kölcsönadta, rövid határidőt szabott. Anyukám elvesztése után találtam rá ismét a könyvre. Igen nagy hatással volt rám.
A kis herceg melyik üzenetét érezted leginkább a magadénak?
Mindig változó. Elég sokszor elolvastam már, és minden élethelyzetemben mást találtam. Anyám egyfajta iránytűnek tekintette, és rájöttem, hogy azért, mert tényleg mindig mást fogsz belőle magadénak érezni. Az egyik legmeghatározóbb sort a lábamra tetováltattam: „A nagyok nem értenek meg semmit maguktól, a gyerekek pedig belefáradnak, hogy örökös-örökké magyarázgassanak nekik.” Az édesapámmal olykor harcoltunk: nem értette a zenélés iránti szeretetem, hogy miért fektetek bele időt és energiát, mert egy másik világból jött – ott melózni kell, ez a hozzáállás.
Amint a tetoválásomat elolvasta, átbillent. Teljes megértéssel és támogatással fordult afelé, amit teszek.
De emiatt sűrűn harcoltunk. Aztán jobban megismertük egymást, hogy kinek mi szükséges a működéséhez.
Egy korábbi interjúban említetted, hogy már gyerekként is foglalkoztatott a zenélés. Mikor bontakozott ki leginkább a zene iránti szereteted?
Korán megjelent ez az irány az életemben, ami által a számok felé sodródtam. Mindig meg tudtam találni magamat mindenféle zenében. Nem csak a rapben – itt elég széles a paletta. Imádtam a verseket, az irodalomórákat, szerettem a költőkről tanulni. Talán tizenéves lehettem, amikor az első rapszöveget megírtam, amit egy barátom szülinapjára írtam, mert nem tudtam ajándékot venni.
Az alkotási folyamatokat vagy a koncertezést érzed inkább magadénak?
A koncertezést sokkal jobban élvezem. Ez is egy meló egyébként, az alkotásban megtalálni azt az örömöt, amit a koncertben. Eddig alkottam évekig, most örülök, hogy végre színpadon lehetek. Idén nem volt sok buli kilátásban, ezt először rosszként éltem meg. De talán épp az kell, hogy visszataláljak újra az alkotás élvezetéhez.
Borítókép: Péter Illés
