Ridley Scott legújabb filmje, a Napóleon több szemszögből közelíti meg a történelmi személyt. Megmutatja hadvezérként és uralkodóként, de leginkább arra törekszik, hogy megjelenítse őt mint embert. Az alkotás középpontjában a sikeres férfi áll, aki azonban szerelme, Joséphine nélkül „egy senki”. Az Oscar-, Golden Globe- és Emmy-díjas rendező számára nem újdonság a történelmi téma, hiszen keze
Öt év rengeteg idő. Ennyi idő alatt számos dolog történhet: egy egyetemista gólyából diplomás szakember lesz, egy általános iskolás már kijárta az alsó osztályt, a mi esetünkben pedig ennyi idő kellett ahhoz, hogy Travis Scott a 2018-as Astroworld című lemeze után kidobja a negyedik stúdióalbumát, az Utopiát. Annak ellenére, hogy az albumról már 2020 óta
Sosem volt könnyű egy filmtrilógia középső testvérének lenni, főleg akkor, ha az Oscart is bezsebelő elődödre a legjobb szuperhősfilmként vagy éppen az animációs filmek úttörőjeként hivatkoznak. A 2018-as Pókember: Irány a Pókverzum ilyen és ehhez hasonló jelzőket kapott kritikusok hadától és a nagyközönségtől is. Vajon a folytatásnak sikerül tovább fokozni az izgalmakat? Ha nem zavarnak
„Hát férhet illy harag angyali szívekbe? Igazán, hogy minden századnak a végén, Nagy dolgok esnek meg a főld kerekségén!” (Csokonai Vitéz Mihály) Bemutatták a Csokonai Nemzeti Színházban a Dorottya című előadást, melynek alapjául Csokonai Vitéz Mihály négy részből álló komikus eposza szolgált, amit 1798-1799 telén írt. Az első előadások egyikére látogattam el és élvezhettem annak
Lauren Daigle öt évet várt arra, hogy ismét stúdióba vonuljon, ráadásul pályafutása csaknem tizedik évében döntött úgy, hogy self-titled nagylemezt adjon ki. Vajon teljesíti egy önmeghatározó albumhoz köthető elvárásokat, és többet nyújt a korábban kialakult alkotói képnél, vagy nem tud kilépni önmaga árnyékából? Amikor keresztény zenéről beszélünk, előbb vagy utóbb – de inkább előbb –
“Egy állatok és növények nélküli nem túl távoli jövőben, ahol az emberiség túlélésének kegyetlen ára van, egy férfi minden szabályt áthág, hogy megmentse a felesége életét.” Ezzel a tételmondattal foglalja össze saját magát a magyar-szlovák koprodukcióban készült Műanyag égbolt, amely az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb hazai alkotása lett. A rendezőpáros, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta
Több évnyi várakozás után végre lemezzel jelentkezett a magyar trap egyik emblematikus alakjának tartott Baba Aziz. Az R.I.P. egy furcsa album, amivel Aziz nem lesz a hazai pop vezéralakja, vagyis már biztosan kijelenthető, hogy nem járja be azt a pályát, amit pár éve annyian megjósoltak neki. Helyette kaptunk egy igen személyes alkotást, amivel kapcsolatban olyan
Macaron színekben pompázó környezet, látszólag érzelmektől mentes karakterekkel, akik ifjú tudóspalánták díjátadójára gyűltek össze a sivatag közepére, Asteroid Citybe. Nagyjából így lehet jellemezni Wes Anderson nemrégiben megjelent filmjét, ami vegyes érzéseket váltott ki nézőközönségében. Andersont egyébként is csodabogárként tartják számon a hollywoodi filmgyártásban, ezzel az alkotásával pedig csak biztosított mindenkit arról, hogy ez nemigen fog
Reisz Gábor tipikusan nem az a rendező, akinél elválaszthatjuk az alkotót az alkotástól. Az utóbbi pár évben többször beszélt nyilvánosan közéleti témákról, ezért számíthattunk rá, hogy a következő filmje szorosabban fog kötődni valamilyen kurrens magyar problémához. A Magyarázat mindenre ezt a várakozást igazolta is, és már a film kezdete előtt nagyon erős kultúrpolitikai paratextust kapunk,
Molnár Ferenc világhírű vígjátéka a nyíregyházi színházba is megérkezett. A színdarab nemcsak térben, hanem struktúrában is hosszú utat járt már be. Jelentős különbségekkel találkozhattunk a 2018-as Centrál Színházban előadott műhöz képest. 1937-ben mutatták be először a Delilát a Pesti Színházban, viszont az utóbbi években ténylegesen ritkán lehetett megtekinteni, aminek az oka sokak számára kérdéses, hiszen
