Bejegyzések

Biciklisek

A nagykörúti dugóban hosszú sorban bosszúsan várakoznak az autósok. Mindegyikben egy-egy ember. Miért is ne lenne dugó?Egyszer csak elsuhannak a kerékpársávon a biciklisek. Gondtalanul, szabadon és gyorsan. Az egyik sofőr dühösen kikiabál a lehúzott ablakon: – Miattatok van dugó! Az egyik biciklis visszafogott kis mosollyal az arcán így szól: – Biztos vagy benne? Kép forrása:

Read More 

Mindennapok

A pénztárnál hosszú, tömött sorokban állnak kicsit már koros emberek. A jegykiadó automatáknál fiatalok gyülekeznek. A váróteremben rendőrök sétálgatnak. Fiatal lányok erősen szorítják magukhoz csomagjaikat. A hangosbemondó végre megszólal: – A Budapest Nyugatiból induló Nyíregyháza felé tartó InterCity vonat előre láthatóan fél órát késik. – Meg sem lepődtem, ez a MÁV! – sóhajt fel együttesen

Read More 

Buszbérlet

4400 forint a DKV havi tanulóbérlete.* Mikor megvettem, fájt egy kicsit az ára, de aztán belegondoltam, hogy mennyi kalandot átéltem már egyetlen buszbérlettel. Gyerekkorom óta tömegközlekedéssel járok mindenhova. Kivéve, ha nem jön busz belátható időn belül. De ilyen általában csak éjszaka történik, vagy hétvégén, meg néha hétköznap 10 és 15 óra között, meg 18 után. Szóval

Read More 

Az élő magyar indián hangja

Cseh Tamás és Csengey Dénes. Meglepő páros, tekintve, hogy aki Cseh Tamás nevét ismeri, alighanem azonnal Bereményi Gézával párosítaná össze, felidézve a legendás dalszerzőpárost. Ezúttal azonban egészen rendhagyó lemezzel lett gazdagabb a magyar zenetörténet Beck Zoltán és Szűcs Krisztián jóvoltából. A „mibenlét” és az emberi létezés jelenére ad választ a Másnap című album. A közelmúltból

Read More 

„…ha a városnak csak egy szegletét lehetne megmenteni a jövő számára, ami a debreceniségről szól…”

Az egyszerű járókelő munkába sietve nem is sejti, hogy Debrecen utcáihoz milyen múltbéli történetek kötődnek, gyanútlanul sétálnak el az emléktáblák, a különleges fák és az egykor nagy jelentőséggel bíró épületek mellett. A Future of Debrecen a múlt felidézését tűzte ki céljául a város ezen szegleteiben, amikor tematikus Past and Future sétájukra hívta az érdeklődőket advent

Read More 

Lázadó rénszarvasok, veszélyes gyerekek és a karácsony fényei

A karácsony egy megosztó ünnep – vannak, akik már októberben kidíszítik a házat és éjjel-nappal Mariah Carey-t hallgatnak, mások viszont csak a pénzhajhász kereskedőket látják benne és már előre rettegnek a soha véget nem érő ajándékvásárlás gondolatától vagy a szentestét megelőző háromnapos főzéstől és takarítástól. Egy dolog azonban biztos: a belváros fényei, a forralt bor

Read More 

Őszinte vallomás

Még a gimnáziumi éveim alatt volt egy kémia tanárom. Magyar-történelem szakos osztályba jártam, így csak 2 évig tanultuk az „elemek tárgyát”. Tizedikben kezdtük. Kovácsné, a tanárnő 61 éves volt, mikor átvett minket. A nagyanyám fiatalabb volt nála. Nagyon kíváncsiak voltunk rá, mert az egész iskola remek pedagógusnak tartotta. Az első találkozás remek hangulatban telt. A

Read More 

Szerelmeslevél a Broadwaynak

Napjainkban a musicalek kifejezetten vitatottak a filmrajongók körében, mégis egyre több filmadaptáció készül az eredetileg színpadra szánt darabokból. Ilyen a Jonathan Larson tick, tick… BOOM! című, 1996-os szólóprodukciójából átalakított musical is, amely filmváltozata 2021-ben jelent meg először az amerikai mozikban, majd a Netflixen világszerte.  A film Jonathan Larson, a Bohém élet (Rent) szerzőjének 30. születésnapja

Read More 

ALL-IN Debrecen, a multikulturális csemege

A Debreceni Egyetem közel 30 ezer hallgatója 123 különböző országból származik. Ezen sokszínűség nyomán górcső alá vettük az ALL-IN Debrecen nevű kulturális célú projektet, továbbá Marosán Grétával és Papp Bencével beszélgettünk a város multikulturális helyzetéről. A cívisváros Magyarország második legnépesebb települése, így számottevő külföldi dolgozóval és lakossal rendelkezik. Egy 2021-es statisztika szerint a Debreceni Egyetem

Read More 

Az „Y” nem csak egy generáció

Élénk színek, megdöbbentő formák, különlegesség és újszerűség – na meg persze Y generáció. Ezekkel a szavakkal írható le a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ 2022. október 1-én nyílt új tárlata, amely a New Mediations, vagyis Új Közvetítések címet kapta. A kiállítást tizenhat kortárs művész alkotta meg a maguk egyediségével és színességével. Létezik-e internetesztétika?

Read More