Debrecen

Diákmenet a tanárokért – a debreceni tanulók a pedagógusok mellett állnak

Élőlánccal, majd menetelve tüntetett Debrecen több iskolájából érkező diák és tanár közösen. A Nagytemplomtól az Egyetem térig skandálva sétált el több száz ember a pedagógusok összefogását és támogatását kifejezve. A Pedagógusok Világnapja alkalmából hirdetett sztrájk után Debrecenben is elindult egy olyan tüntetéssorozat, amely igazolta a cívisváros lakosainak összetartását és megmutatta az országnak, hogy valóban képes

Read More 

Ismerős újdonságok – Képregények magyar viszonylatban

A „Rétegmédiumok (stand-up comedy és képregény)” kurzusunk keretein belül lehetőségünk volt megtekinteni egy magyar képregényekről és rajzfilmekről szóló kiállítást a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium Varjúvár Galériájában február 21-én délután 14:30-kor. Kertész Sándor képregénykutató a Haui József kiállításon fogadott minket, és ismertette többek között a Vízipók-Csodapók, Dörmögő Dömötör és Mézga család, illetve Az idő urai klasszikusai

Read More 

Mindenkinek más

A MODEM második emeleti, légkondicionált, mégsem rideg termébe lépve ledőlnek a határokat jelentő falak. Messze, a terem végén őr vár rám, a félhomályban pedig a falon sorakozó, színektől ragyogó festmények jelentik a fényt. Ezek az alkotások mind élnek, valamennyien közölnek valami újat. Mégis az, amit ők adnak, mindenkinek más… Valamit nem árt az elején leszögezni,

Read More 

A szurkolók nélkül semmi sem az igazi – Hogyan sújtotta a koronavírus a debreceni sportéletet? 

A koronavírus és a debreceni sportélet megpróbáltatásokkal teli kapcsolatáról tartottak kerekasztal-beszélgetést a Debreceni Egyetem másodéves kommunikáció szakos hallgatói április 26-án, ami egyben a 2021-es média szakhét első programja is volt. A baráti eszmecserék hangulatát idéző kerekasztalnak a ZOOM felülete adott otthont és az online lebonyolítás ellenére is több mint ötven néző volt rá kíváncsi élőben.

Read More 

Az ígéret pénze

2018. október 27. Miskolcról elindulok Debrecenbe. Majd közel két órás buszozás után leszállok Józsán, teszek egy megközelítőleg 5 km-es kitérőt – helyi busszal–, hogy édesanyámnál egyek gyorsan három szál virslit és felkapjam majd 15 kg-os táskámat a fellépő cuccommal. Indulás előtt még gyorsan belenézek az utazótáskámba. Pendrive, számlatömb, ruha, porral oltó, eszközök és minden egyéb

Read More 

Kispályás nagy foci – ismerd meg a Sinter FC-t!

Annak idején egy középiskolai poén révén jött létre, majd a Debreceni Egyetem keretein belül nem csak újjáalakult, hanem új értelmet nyert a Sinter FC. Mára az intézmény kispályás tornái elképzelhetetlenek a mintegy 50 főt foglalkoztató csapat nélkül. Az idáig vezető út hosszú volt, a siker kovácsa, az alapító tag mesél a klub történetéről. (S)interjú Móré

Read More 

Ünnepi gyertyagyújtás Advent harmadik vasárnapján

A harmadik gyertyát is meggyújtották Debrecen közös adventi koszorúján vasárnap, a Kossuth téren. Köszöntőt mondott Széles Diána alpolgármester, Pető Albert baptista és Réz-Nagy Zoltán evangélikus lelkész. A karácsonyt megelőző négy hétben sokakat vonzanak a Kossuth tér kékes fényei, az árusok portékái vagy éppen a hangszórókból kiszűrődő halk ünnepi dallamok. Advent harmadik vasárnapján sem volt ez

Read More 

Karácsonyi jótékonyság

A Leukémiás Gyermekekért Alapítvány jótékony célú karácsonyi vásárt rendezett. A rendezvényre, december 3-án az Elméleti tömbben, december 10-én pedig az Élettudományi Épületben lehetett ellátogatni. A karácsonyi vásáron, a debreceni gyermekonkológiai osztályon kezelt betegek által készített ajándéktárgyakat lehetett megvásárolni. A gyerekeknek a kórház pedagógusai, a Flavon dolgozói és a szülők is segítettek az ajándékok elkészítésében. A

Read More 

Debreceniek az intermodális központról

Négy óriási közlekedési beruházás lesz Hajdú-Bihar megyében a 2014-2020-as időszakban. Ezek egyike az intermodális személyszállítási központ. A központban kapna helyet a vasútállomás, a buszvégállomás és a helyi járatok végállomása is. Ezen központ szükségességéről kérdeztük a debreceni lakosokat. Szoktam használni buszt és villamost is. Jó ötletnek tartom, de gyakorlatban nem tudom mennyire fog bejönni, mert környezetvédelmi

Read More 

Pofán köpnek a rockcsempészek – Tankcsapda-Urai vagyunk a helyzetnek lemezkritika

Vezeklés, ellágyulás, MOL-os szerződés és divatrock után végre eljött a megváltás napja. Vártuk, mint a rockmessiást: hosszú idő után újra tökös lemezt adott ki a Tankcsapda. Májusban látott napvilágot az első klipes dal a korongról Köpök rátok címmel, és már akkor lehetett érezni, hogy valami újra megmozdult: a debreceni srácok összegyűjtöttek minden jogos és jogtalan

Read More